Puntigán József: Elment Ardamica Ferenc

2023. október 12., 07:12

Sorsunk irányítója mostanság nem fogadta kegyeibe a losonci magyarokat. Sorozatban hívja magához a városhoz mindig ragaszkodó, elkötelezett tagjait. Most Ardamica Ferenc, író volt a soron. Emlékeim szerint valamikor az 1980-as évek közepén ismerkedtünk meg. Talán egy csemadokos rendezvényen, de lehet, hogy az azóta már lebontott közszolgáltatások házában, ahol patkány- és csótányirtással foglalkozó cég működött, s ahol az ott dolgozó keresztanyám miatt sokszor megfordultam.

Írói visszavonulásáig számtalanszor találkoztunk alkotói szobájában, melynek polcain (ezek csak a mennyezeten nem voltak) a honi irodalom alkotásai mellett ott sorakoztak azon lapok és folyóiratok gondosan bekötött lapszámai is, melyekben megjelent írása. Családja, származása, sorsa, élete, a városhoz való konok kötődése egy (kaland)regény volt, a témákért nem kellett a szomszédba mennie. „Civilként” erdész akart lenni, de nem lehetett, így lett belőle kertész, raktári segédmunkás, a gimnázium távutas elvégzése után losonci adóhivatalnok, ahonnan 1971 szilveszterének délutánján kirúgták. Ezután jött a patkány- és csótányirtás, majd 1989 után egy kis rehabilitáció és az írói és szerkesztőségi munka.

Emlékszem a vidámabb és keserűbb gondolataira, az emlékképeire, a cigarettája gomolygó füstjének illatára, annak alkotói ihletésére. Az elsőszülött fia, Ferike, elvesztésére, a „fekete karácsonyra”, a hatalomtól kapott megbélyegzésére, az irodalomból való kitoloncolására, a Nicolae Ceausescu-nak ajándékba küldött karácsonyi (patkány) méregcsomag élményére, a visszatérés, az őszinte, vagy csak annak tűnő, bocsánatkérések, a kötetei megjelenésének általa megélt örömeire és bánataira. Előttem van egy Ember, akinek a gerince akkor is egyenes maradt, amikor másoké meghajlott, aki panasz nélkül viselte el a sorsa göröngyös útjainak olykor fájdalmas járását is.

1990-ben még megpróbálta megmenteni a nagy múlttal rendelkező, losonci magyar sajtót. Alapító főszerkesztője lett a Nógrádi Szónak, mely székéből 1992 augusztusában állt fel, hogy azután szabadfoglalkozású íróként folytassa az életét. Úgy két évtizede azután végleg letette a tollat, bezárta a kéziratokat rejtő íróasztala fiókját, s azt minden kérés ellenére nem nyitotta ki többet. Az alkotói munkát a családja, felesége és önmaga betegségei, a losonci, pozsonyi és besztercebányai kórházakban tett rövidebb-hosszabb kényszerű látogatásai váltották fel. Napi rutinnal. Reggeli kávé, séta és vásárlás, délelőtt az el nem olvasott könyvei olvasása, délután tévés sorozatok, a korábban elhunyt felesége balkoni virágjainak ápolása.

Asztalán Tamási Áron Ábel Amerikában című regénye maradt nyitva, félig olvasatlanul. Ábel a regényben Amerikába, ő a tényleges valóságban besztercebányai kórházi ágyáról mennyei otthonába költözött.

 

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)