Reisinger János: Petőfi „emlékkönyvbe”költészete

2021. április 22., 08:23
Gaál Tibor: Petőfi

Volt életükben emlékkönyvük, más, erdélyi szóval emlékeskönyvük, azaz szép, színes kötésű albumuk? Csupa fehér lappal, melyek hívogatóan tekintettek osztálytársak, jó barátok, családtagok verses vagy prózai bejegyzéseire? Esetleg virágdíszektől körülövezve vagy iniciáléval kezdett, szépen formált betűkkel? Végiglapozták-e egy-egy újabb bejegyzés után a versrészleteket vagy aforizmákat? Azután életútjuk jóval későbbi szakaszain kézbe vették-e, emlékeket újraidézve, esetleg gyermekeiknek, unokáiknak is megmutatva? Vagy ott lapul, porosodik valamely fiók alján, szinte elfeledve, vagy a könyvespolc hátsó sorában elkallódva?
Nagymamák, anyukák valószínűleg könnyel a szemükben tekintenek vissza lánykoruknak erre a rekvizitumára. Férfiaknak ugyanis kevésbé volt és van emlékkönyvük. Petőfi idejében azonban ez egy kicsit másképp volt, ezért a költő legelső ilyen költeményeit Szeberényi Lajos, Török Gyula, Neumann Károly, Kolmár József emlékkönyvébe írta 1839–42 között Selmecbányán, Pozsonyban és Pápán.
Az „Emlékkönyvbe”-költészet tudomásunk szerint újkori találmány, a 17–18. századtól tarthatjuk nyilván, először főúri, azután nemesi és polgári családok körében. Megvallom, nem nagyon ismerem folklorisztikáját. Annyit tudok csak, hogy Liber amicorumnak nevezték latinul (Barátok könyve), de előfordult az Album amicorum megjelölés is. Német nyelvterületen a Stammbuch szó terjedt el, bár ez a tárgy kicsit más volt: kemény kartonú, szélesített mappába helyezett lapok gyűjteménye, melyet házasságkötéskor az ifjú pár egyesített (Stammbuch der Hochzeit). Széles körűvé a 19–20. században vált, és egyre inkább tulajdonosa kedvenceinek bejegyzései felé fordult az iránytűje, később nemritkán az autogramgyűjteményekig, de ezek már nem igényeltek díszes kötést, egy füzetben vagy noteszben is elfértek.
Az első négy, férfiak emlékkönyvébe írott, általában mértékes versei után jobbára lányok és asszonyok tettek Petőfi elébe albumokat. Így lehettek azután ezek a költemények a férfi és nő közötti jó barátság emlékjelei, meghitt megszólítások vagy köszönetnyilvánítások, melyeket azután tulajdonosaik büszkén mutogathattak barátaiknak és utódaiknak. A Szendrey Júlia emlékkönyvébe írott (egyébként messze a leghosszabb) költemény után Petőfi befejezi a hölgyeknek szóló emléksorokat, újra férfiak albumába szóló bejegyzések következnek, Frankenburg Adolfnak, Burián Pálnak, valamint az Egy könyvárus emlékkönyvébe tulajdonosának, Stáhel-Számwald Gyulának. Ezt a sorozatot mindössze egy férfi szakítja meg, de a neki szóló költemény annyira jelentős, hogy nemcsak idéznünk, de elemeznünk is kell, sőt ezután külön fejezetet nyitni az ugyanazon címzettnek írott hatalmas Petőfi-verssel, mely az „Emlékkönyvbe”-bejegyzés után két és fél évvel született.
Ez a kitüntetett ember a felvidéki Adorján Boldizsár. Mindmáig megmaradt sötétzöld, bőrkötéses tokban összegyűjtött emléklapjainak gyűjteménye, amelynek első oldalán Petőfi Sándor verse áll 1845. június 3-áról – a Petőfi-összesben A. B. emlékkönyvébe címmel. Majd csupa nagy hírű szerző következik, Gaál József, A peleskei nótárius szerzője, Megyeri Károly színész, Erdélyi János költő, esztéta, irodalomtörténész, Kuthy Lajos regényíró, Nagy Ignác, Egressy Gábor színész, Vahot Imre lapszerkesztő, Czakó Zsigmond, Gorove István, Szigligeti Ede színműíró, Báró Kemény Zsigmond regényíró és gondolkodó, s végül, a tizennegyedik lapon a leghíresebb, Vörösmarty Mihály, aki talán 1842 őszén az általa már évekkel előtte megismert Adorján Boldizsárnak a következő, legszebb önvallomással is felérő négysorosát írta:
Költő lenni ha vágysz, költs el búbánatot és bajt,
S tartsd meg örömdíjúl, amit az élet ajánl:
Én másoknak adám örömét rövid életidőmnek,
S rajta nevet szerzék és örök életü kínt.
Ki is volt ez az Adorján Boldizsár, hogy Petőfit nem is egy, hanem két költemény megírására is ihlette?
Petőfi legjobb barátjához, Várady Antalhoz hasonlóan egy a ma már névtelenek közül, akik költőnk pályájára jelentékeny hatást gyakoroltak, nem annyira műveikkel, mint emberi lényükkel, személyiségükkel, sorsukkal. Adorján Boldizsár a Rimaszombat melletti Gortvakisfaludon született 1820-ban, tehát három évvel volt csupán idősebb Petőfinél. Korán kezdett verselni, prózát, tárcát is írni, ezeket beküldte Vörösmartynak és Bajzának, közölték is őket. Petőfi vidéki útján ismerte meg 1845 tavaszán, miután barátai a meghalt Csapó Etelke gyásza fölötti fél megtébolyulásában vidéki helyszínekre küldték.
Annyira megkedvelték egymást, hogy később Petőfi mutatta be személyesen is a pesti társaságban, majd miután Adorján letette a lantot, 1848 legelején Petőfi hatalmas episztolával fordult hozzá. Cserébe Adorján Gömör vármegye táblabírájává jelölte és választatta is meg Petőfit. Adorján Boldizsár érzékeny, magas, noha gyenge testalkatú férfi volt, aki végül is nem a művészet, hanem a joggyakorlat mellett döntött, és különböző állásokban helyezkedett el, 1850-ben meg is nősülve. Jelentős tisztségeket töltött be egyébként korán bekövetkezett, 1867-es haláláig.
Petőfi mindkét hozzá írott versében emlékezetes ars poeticát hozott létre, ezekből most az elsőt idézzük:
Kalmáridőket élünk mostanában,
Egy pénzdarabnak nézik a világot,
S ha a világ pénz, a költő mi rajta?
A költő – mondják – hasztalan penész csak.
Pedig a költő a királyi kép a
Világ tallérján… nem, királyi kép sem!
Ő a tallérnak csengő, tiszta hangja,
Szép szellemrésze a hitvány anyagnak.
– Légy büszke rá, hogy költőnek születtél.
Igen jelentős költemény ez, több szempontból is, az „Emlékkönyvbe”-lírából egyedül a Kovács Jánosnéhoz fogható hozzá. Mit is mond Petőfi? A feudalizmus és a kapitalizmus határán állva röviden és velősen megfogalmazza a személytelen pénzben rejlő, de minden egyes emberi személyre kiható veszélyeket. A költőt kívül látja mindezen, „hasztalan penésznek” nevezve. Azután helyesbít a megfogalmazáson, és a pénzdarab másik felén királyi képnek kívánja láttatni a költőt, azt is gyorsan visszavonva azonban, de csak azért, hogy még hatalmasabb szintre emelje az emberi érzések és gondolatok kidalolóját: „Ő a tallérnak csengő, tiszta hangja”, majd újra nekirugaszkodó fokozással: „Szép szellemrésze a hitvány anyagnak.” Aligha van sommásabb megfogalmazás Petőfi költészetében, néhányat majd említünk a mintegy harminc-egynéhány ars poeticából. Ezután következik az azóta szállóigévé vált sor: „Légy büszke rá, hogy költőnek születtél.”
A költészetnek ez az éteri magasságokba emelt, finom lendülettel végrehajtott mutatványon alapuló bemutatása mintegy gejzírként tör elő a szerzőből. Megelőlegezi A magyar politikusokhoz írott hatalmas számvetés legszebb részét:
Hozzátok képest, mikor égtek,
A költők kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midőn már
A szellők régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.

Tanuljátok meg, mi a költő,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költő
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
Amelybe örök igazságit
Saját kezével írta meg.
Meglátásunk szerint ez a kilenc sor Petőfi legnagyobb emlékkönyvbe írott verse.
Nem érdektelen fellapoznunk az 1844 karácsonyán keletkezett Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe című négysorosát sem, melyben Petőfi megsejti a megszeretett lány korai halálát, mely alig két héten belül be is következett. Szólunk majd a Cipruslombok Etelke sírjáról kötetről is, ott részletesebben foglalkozunk a kérdéssel. Jelentősnek tarthatjuk a T. M. kisasszony emlékkönyvébe Nagykárolyban, 1846 őszén szerzett versét is, hiszen Térey Mari nélkül talán a Júlia-szerelem sem bontakozhatott volna ki a maga teljes gazdagságában s talán házasságban végződő alakulásában. A Burián Pál emlékkönyvébe című egysorossal is érdemes foglalkozni, a szakirodalom újabban tisztázta a címzett mibenlétét is. (Jakó Zsigmond: Burián Pál, Erdély első antikváriusa. In R. Várkonyi Ágnes emlékkönyv, ELTE Bölcsészettudományi Kara, Bp., 1998, 523–535. o.)
Aki az „Emlékkönyvbe”-költészetéről részletesebben érdeklődik, Gömöri György tanulmányát ajánljuk figyelmébe. (Petőfi Sándor emlékkönyvi bejegyzései tükrében. Forrás, 2018. január, 50. évf. 1. sz.)

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. április 17-i számában)