Shrek Tímea: Mondatok a háborúról: Itthon maradt anyukák

2022. június 22., 12:48
Fotó: Shrek Tímea

Február óta a napok összefolynak. Nehezen különböztetem meg a hétfőt a szombattól, az idő rohan, a háború pedig már száztizennyolcadik napja tart. Mégis van az egésznek egy pozitív hozadéka is: mi, néhány itthon maradt beregszászi kisgyermekes anyuka, egy csapattá kovácsolódtunk.
A beregszászi református gyülekezet termében kedden és pénteken gyerekfoglalkozást tartanak, ahová minket is meghívtak. Először kicsit félve ugyan, de elmentünk, hiszen a kislányomnak közösségre van szüksége, főleg a vele egykorúak társaságát igényli. Március elején tették közzé az első felhívást, akkor még az iskoláskorú gyerekek is jöttek, később az oktatás és az óvodák újraindításával már csak mi, bölcsisek maradtunk.
Nagyjából minden szülőt ismertem, hiszen kicsi a város, látásból tudjuk, ki kicsoda. Nagyjából egykorúak vagyunk, sőt néhányan egy középiskolában is végeztünk. Az első két alkalom után már tudtam, nemcsak a gyereknek van szüksége a közösségre, hanem nekem is. Egy kicsit elbeszélgetni, gyereknevelési tippeket, tapasztalatokat és praktikákat megosztani egymással. Egyszerűen jól esik egy kávé, egy tea mellett elfeledkezni a háborúról, és csak nézni az önfeledten játszadozó apróságokat.
Az első alkalmak egyikén hatalmas meglepetés ért. A foglalkozás végén megpakolt táskák sorakoztak a folyosó két szélén. Élelmiszer, babaápolási cikkek, minden volt benne, amire szükség lehet. Minket is hívtak, átnyújtottak egy táskát. Egyszerre volt szégyenérzetem és örömöm is. Segélyt kaptunk, pedig nem is kértük. Nem akartam elfogadni, viszolyogtam tőle, az jutott eszembe, amit anyám tanított: mindenért meg kell dolgozni. Nem szokásunk kérni, nem is szeretünk, mindent megoldunk egyedül, valahogy a mi családunk ilyen. Szerettem volna legalább valamit nyújtani cserébe, hogy ne érezzem magam rosszul, felajánlottam, hogy akinek szüksége van rá, haza viszem autóval a csomagot. Volt is rá jelentkező, hiszen a táska nehéz volt.
Utólag, őszintén szólva, nagyon jól jött a csomag, legfőképp a pelenka, mert akkor nem lehetett a boltokban megfelelő méretűt találni. Egyszerűen kifogyott, és nem kaptak utánpótlást.
Négy hónapja már, hogy együtt vagyunk. Támogatjuk egymást, a legtöbb anyukának nem tartózkodik itthon a férje. Magyarországra járnak hétvégenként „randizni”. Nehéz helyzet, nagy dilemma, hogyan legyen tovább. Ahogy hallgatom őket, tudom, hogy mindannyian szeretnének a továbbiakban itthon maradni, de a háború és az elmúlt két év folyamatos online oktatása tönkre tette a mindennapjaikat, és minden anya azt szeretné, ha a gyermeke normális, nyugodt életet élne, ahol érdemi, jelenléti oktatás folyik, és nincs mitől félniük. Többen közülük az elköltözést fontolgatják, s bár fájó szívvel ugyan, de búcsút fognak inteni a szülőföldnek.
Mi még mindig nem döntöttünk. Talán van még egy kis időnk, talán a holnap békét is hoz. Mindenesetre hálás vagyok azért, hogy megismertem ezeket a nőket, lányokat, s reménykedem benne, hogy a gyerekeink majd egy óvodába és egy osztályba fognak járni itt, Beregszászon.