Silling István: Dunatáji asszonysors

2021. február 11., 08:06
Skrabány Viktor festménye

Laura Gottlieb éppen csak kikerült a Szegény Iskolanénék zombori zárdájából, amelynek előcsarnokában komor, fekete márványtábla hirdette Isten dicsőségét és Haynald Lajos kalocsai érsek nemes tettét a katolikus leánynevelésért, amikor feleségül adták Wőnecky Sándor Károly újvidéki nagykereskedőhöz.

Az apácáknál töltött zombori évek alatt – hogy miért nem a sokkal közelebbi Kalocsára küldték szülei, azt sosem tudta meg Laura Gottlieb – alig volt alkalma férfiak társaságába kerülni, hiszen még a vakációk idejét is jobbára jankováci nagynénjénél töltötte. Az a néhány hét pedig, amikor szüleihez hazamehetett, karácsonykor, húsvétkor és más nagyobb ünnepre, csak arra volt elegendő, hogy a rokonságban történt eseményekről értesüljön, és egyetlen kislánykori pajtását felkeresse. Azt is a mama társaságában, hiszen bármennyire is falu volt a boráról és érseki nyaralójáról ismert Hajós, a jegyző egyetlen lánya mégsem sétálhatott egyedül az utcán. Lányismerősei közül csupán Paula Sauer maradt hajadon Laura iskolaévei alatt. A többi lány sorra férjhez ment a helybéli vagy a hartai sváb szőlősgazdák, iparosok fiaihoz. A kövérkés Paula a hajósi paprikaőrlő tulajdonosának volt a legkisebb, negyedik lánya, akinek szépen ki kellett várnia sorát nővérei után az esetleges férjhezmenési szándékával. Ennek tudatában hagyta múlni az időt, s az apai házból lassan elszállingózó nénjei kelengyéjét rendezgette. Laura Gottliebbel már csak a gyerekkori emlékekről tudtak beszélgetni, azokról is eléggé felszínesen, mintha közös dolguk, hasonló érdeklődésük soha nem is lett volna. Hiába igyekezett Laura Gottlieb a zombori színházban vendégszereplő társulatok bonvivánjairól csevegni, akikről a zárdában tanuló, bejáró zombori növendéklányoktól hallott, mert ők, a bentlakók sohasem mehettek világi előadásokra; vagy a királyi táblabíró Dömötör Pálnak a Bácska című lapban legújabban megjelent édes-bús versein merengni, mindhiába. Lelkesedését letörte a Sauer lány tájékozatlanságból fakadó közönye.

A jankováci nyarakon pedig csak Schäffer nagynéni gyerekei jelentették a szórakozást, és a néhanapján Bácsalmásról átruccanó Redl Lajos úr. Ő is inkább Janka néni kedvéért tette meg kocsikázva az utat a szomszédos mezőváros peremén álló udvarházig, igazából csak módos parasztházig, ha hírül vette, hogy Janka néni férje, Tóni bácsi üzleti ügyben Pestre utazott.

Laura Gottlieb tizennyolc éves volt, amikor a zombori Haynald-zárda Jézus Szíve-kápolnájában végleg elbúcsúzott a kedves nővérektől, s bár nem nagy reményekkel, ám mégis a megkönnyebbülés érzésével indult haza, a borairól híres Hajós nagyközségbe. Otthon szeretettel várták, és már az első ünnepen, Heilige Florian napján bemutatták neki az újvidéki tűzoltókkal Kalocsára, az érseki misére, onnan pedig hajósi kirándulásra érkezett Wőnecky Sándor Károly urat, az újvidéki Wőnecky és Tsa. cég résztulajdonosát és vezetőjét, aki a kor divatjának megfelelő szabású, sötétszürke angolszövet öltönyében igen fess úriember benyomását keltette. Wőnecky úr harminckét éves, homlokától már enyhén kopaszodó, de jó megjelenésű, halk szavú, ám határozott ember volt. Az egész megyébe ő szállította a külhonból érkező textíliákat: finom franciaországi selymet az újvidékieknek, feketét pedig legtöbbet Verbászra, Palánkára és Apatinba a sváboknak; nehéz brokátot az észak-bácskai bunyevác hölgyeknek; jacquard szövött szalagokat a kiszácsi tótoknak; felvidéki kasmírt a falusi parasztasszonyoknak, és még csipkét, damasztot, különféle méterárut. Apjától vette át az üzletet, amikor apja, korai szélhűdése után, munkaképtelenné vált. Raktárhelyiségük az újvidéki örmény kereskedők építette Segítő Szent Gergely-templom mögötti utca sarkán volt, jól megközelíthető helyen, hogy még a Dunán érkező kereskedőknek se kelljen sokat gyalogolniuk, bérkocsizniuk a révtől az üzletig.

A fiatal Wőnecky már túl volt egy felbontott jegyességen, és ez hátráltatta újabb újvidéki kapcsolatteremtését. A távoli Hajóson csak apja adós üzlettársát volt szándéka felkeresni jó egy évvel korábban, akinél megismerkedett Laura Gottlieb édesapjával, majd egy délutáni látogatás erejéig le is vizitelt a családnál. Akkor hívták meg Gottliebék, talán csak illemből, talán számításból, hogy térjen be a jegyzőlakba máskor is, ha éppen arra jár. Wőnecky úrnak most nyílott alkalma egy újabb, röpke vendégeskedésre. A falusi jegyzőéknél talált szép, karcsú, barna hajú úrilányt még azon a nyáron megkérte, az őszelőn pedig már vitte is Újvidékre, a Zsidó utcai házuk teljes emeletet elfoglaló tágas lakásába. Nászútra az örömapa egészségi állapota miatt azonnal nem mehettek. Arra csak a jövő év júniusában került sor, amikor Wőneckyék szokott tengerparti üdülőhelyére, Abbáziába utaztak. Az Erzsébet királyné sétányon álló kényelmes szállodában Laura asszony már áldott állapotban töltötte a kései mézesheteket.

Hajóson mindenki tudomásul vette, hogy a jegyzőék lánya, Laura Gottlieb jól ment férjhez, és nyugodtan él Újvidéken. Házasságuk valóban a kisváros polgári elvárásainak megfelelően alakult. Két fiuk született, az üzlet jól jövedelmezett, és az újvidéki úri társaság is rokonszenvvel viseltetett a hajósi Laura asszony iránt. A fiatalasszony ritkán utazott haza szüleihez, hiszen elég körülményes volt a vasúti közlekedés Szabadkára, Bajára, Jánoshalmára, majd onnan nagynénjéék segítségével Hajósra. A Wőnecky unokák ezért alig jártak a hajósi nagyszülőknél. Pedig a fiúk szépen növekedtek, iskolások lettek, és minden jel arra utalt, hogy a család vállalkozásának lesz igazi folytatója.

Amikor kiütött a háború, apjuk kereskedése egyre csak zsugorodott. Mást vásároltak az emberek, és a finomabb kelmékre nemigen tellett a nehezebb időben. Mire az öt háborús esztendő lejárt, és az egész megye a délről szomszédos Szerbia hadseregének felvonulási területe, majd északi országrésze lett, már alig maradt valami a Wőnecky és Tsa. nagykereskedés vagyonából. Az elszegényedő cégvezetőt és résztulajdonost teljesen meglepte a nem várt gazdasági csőd, és amikor a többi városi kereskedő ismét talpra kezdett állni, ő már nem tudta elölről kezdeni a vásárlóközönség kialakítását, súlyos apátia vett erőt rajta, és önként elköltözött a pár éve elhunyt apja után a Futaki úti temetőbe, a családi sírboltba, melynek fekete gránit obeliszkjét még apósáék a híres pesti Gerenday cégtől rendelték meg.

Laura Gottlieb a házassága tizenöt éve alatt csak a szerénységet és az engedelmességet tanulta meg. Apósa és férje kívánságainak meg a városka úri közönsége elvárásainak igyekezett mindenben megfelelni. A tisztességes, templomjáró, visszafogott asszonyok életét élte. Ura halála után azonban rászakadt a család gondja. Az idősebb fiú gimnazista volt, de a kisebbik már csak polgáriba iratkozhatott. Egyre nehezebben tanultak, csavarogtak, költötték anyjuk pénzét, melyet a lakásuk alatti két földszinti üzlet egyikének bérbeadásából kapott. A másikat Wőnecky úr halála után az egykori cég társtulajdonosa csakhamar eladta. Laura Gottlieb csak özvegyként tudta meg, hogy a háborús évek végén a sírba önként távozó férje hány szállítójának maradt adósa. Az üzletfelek, amint értesültek Wőnecky úr haláláról, nyomban küldték a kifizetetlen számlákat, hogy a vagyon szétosztása előtt még mentsék a pénzüket. Az üzlet raktárkészlete elenyésző értékű volt, Wőneckynének olcsón kellett eladnia, hiszen a volt üzlettársak egyre türelmetlenebbül követelték az övékét. Laura Gottlieb az anyaországban maradt szüleihez nem mert pénzért folyamodni, a földszinti üzlet béréből pedig csak a maga és fiai havi költségeire futotta, s különben is az volt egyetlen bevétele. Így arra kényszerült, hogy a polgári életmódhoz tartozó emeleti lakásukat kettéossza, s az egyik résztől meg kellett válnia. A híres Todorović szabómester vette meg a Görög iskola utcából, akinek évekig a férje szállította a méterárut. De még így is maradt a Wőnecky családnak két szobája, a konyha, az éléskamra és a cselédszoba, amelyből már egy ideje ki kellett költöznie az utolsó cselédlánynak, amikor tőle is megválni kényszerültek. A hálóból nyíló fürdő a szobával együtt az új tulajdonosé lett.

Özvegy Wőneckyné fiait a városi ismerősök, férje egykori üzlettársai segítségével juttatta munkához a hajógyárban és az Erzsébet Királynéból Kraljica Marijává lett szállóban.

Amikor idősebb fia összeházasodott egy szegény tiszakálmánfalvi varrólánnyal, kénytelen volt eladni a megmaradt Zsidó utcai földszinti üzlethelyiséget, hogy alacsony havi fizetéses fiának kisebb házat vehessen a Temető utca, a Grobljanska végén. Ekkor adta ki a szobák egyikét hónapos bérlőnek, hogy valamicske jövedelme legyen. Kisebbik fiával maradt a lakásban, de az is csakhamar kérte apai jussát, s így özvegy Wőneckyné Laura Gottlieb negyvenkét évesen minden vagyon nélkül maradt. Még bútorait sem volt hová vinnie, pedig azok egy része a saját hozománya volt, melyet szülei Pesten készíttettek, és hajón szállíttattak egyenesen Újvidékre, csakhamar a lakodalom után. A fiai hívtak egy régiségkereskedőt, aki szerencsétlen emberek szorult helyzetéből pénzt tudott csinálni. Könnyen túladtak a két szobába zsúfolt sok bútordarabon, majd a kapott pénz rá eső részével hagyták anyjukat albérletbe költözni.

Özvegy Wőneckyné a városi Halpiac környékén talált egy szerényen berendezett olcsó albérleti szobakonyhát, melynek konyhájában a város több, legtöbbször ötnapos vásáraira érkező vidéki parasztasszonyok, kofák találtak fekhelyet kevéske dinárért, maradék árujuk részéért, néha többen is megosztozva az ágyon és a heverőn. Előfordult, hogy az őszi vásárra sok árus érkezett, s ilyenkor megtörtént, hogy Wőneckyné még a saját szobájában is helyet készített egy-egy ágyrajárónak. A ház pincéjében pedig elfért a vásárra hozott áru. Özvegy Wőneckyné ebből tengette szerény életét, és már csak a belvárosi templom miséire járt el rendszeresen, magyarra, németre egyaránt. A piaci teherhordóból lett öreg harangozó figyelt fel a mindig magányos, fekete ruhás asszonyra, s ő ajánlotta az esperes úrnak, hogy talán beszélhetne vele a sajkáslaki katolikus plébános gondjáról. Dulich főtisztelendő Sajkáslakon ugyanis házvezetőnő nélkül maradt, és a faluból senkit sem kívánt a parókiára. Özvegy Wőneckyné nemsokára már a dél-bácskai falu plébániáján főzött, takarított.

Fiai sohasem keresték. Sajkáslaki magányából ugyan érdeklődött egy ideig irántuk, ha ismerősei közül valaki a városba ment, de híreket alig kapott, s ha igen, akkor is csak szomorúakat. Hajóson maradt szülei közvetlenül a trianoni országosztás után haltak meg. Temetésükről Janka néni értesítette, az egyetlen rokona, akivel néha levelet váltott, már amikor ismét rendszeressé vált a postai forgalom a két terület között. Hazautazni csak később, a plébánostól kapott támogatáson tudott, hogy meglátogassa szülei sírját, s még egyszer, a hagyaték ügyében. A kevéske jussáért kapott pénzt oda kellett adnia a Schäffer rokonoknak a temetés költségeire. Szülei egykori lakásában, a hivatali jegyzőlakban már rég más lakott. Laura Gottlieb többé sohasem járt Hajóson.

Huszonöt évet töltött a sajkáslaki parókián, s három papot szolgált ki. Konyháját mindenki dicsérte, pedig csak a Hajóson tanult sváb ételek voltak leginkább terítéken: a rácponty, a csülök és a savanyú káposzta meg a sokféle krumplisaláta és a mindig sikeres Schneeball-fánk, illetve a karácsonyi Mohnrolle, azaz a mákos bejgli. A minden ebéd után járó pohárka borról a plébánosok gondoskodtak, s leginkább a Szlankamenről hozatott könnyű fehérbor került az asztalra.

A második háború után özvegy Wőnecky Sándor Károlynét, akit lány korában Laura Gottliebnek hívtak, s a hajósi jegyző szépreményű lánya volt, szintén kiköltöztették. A titeli sváb kántorékkal együtt került ki Németországba. Hányatott élete a Rajna mentén, a wiesbadeni apácák szeretetotthonában ért véget 1968-ban.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. január 16-i számában)