Silling István: Jertek, menjünk Betlehembe!

2021. december 25., 10:20
Mara Kinga Villő: Papírbetlehem (olaj, vászon, 60 × 80cm, 2017) – Fotó: Farkas Dávid

Kellemes dallammal köszönt nemsokára a keresztény világra egy éj, melyet a mi dél-alföldi magyar népünk igazán nem nevez csendesnek. Ősi hitvilágunkból és megőrzött szokásainkból merített, örömtől túláradó szívvel énekli ezen az estén az Ígéret megtestesülését. Zengzetes énekekkel, fenséges dramatikus játékokkal, repesve várt éjféli áhítattal, gyermeki csodavárással nézünk a sötétségbe, melyet a december vége és ez a felfordult világ ránk zúdított, és várjuk a fény megjelenését, a Megváltót. Amikor bővedeste a feldíszített karácsonyfa mellett égő gyertyával a kezünkben, néha elcsukló hangú imádsággal adunk hálát a Gondviselőnek az egész évi törődésért, s utána az elődeinktől reánk hagyományozott bajelhárítással: csillagra vágott hazavezérlő almával, egészséget adó dióval és mézzel, rontást űző fokhagymával, szapora mákkal megóvjuk magunkat a jövőben ránk leselkedhető gonosztól, majd elköltjük a szenteste hagyományos vacsoráját, akkor indulunk el, ma már csak gyerekfejjel, énekelni, szépen csengő, tiszta gyerekhanggal kántálni, köszönteni a kis Jézus születését:

 

Karácsonynak éjszakáján,
Krisztus születése napján,
örüljetek, örvendjetek,
a Kisjézust dicsérjétek!

 

  És ritka az olyan ház, ahol nem fogadnák örömmel a köszöntőket, az énekeseket, „mert milyen ház az, ahova senki nem megy karácsonyt köszönteni?” – szól a hasznos népismeret. Üres, testben és lélekben egyaránt.

  Jó félszáz esztendeje már jóval az ünnep előtt, az adventi sötétedés idején kis, óraláncon függő súlyokból készített mozsaraink nagy durranásaival vártuk mi, kis- és nagyfiúk az ünnepet: Hívják a karácsonyt! – szóltak a tapasztalt öregek, akik tudták, hogy ennek a napnak meg kell adni a módját, mindenkivel tudatni kell, hogy nemsokára ünnep lészen. A megújulás ünnepe. A sötétség felett uralkodó Nap újjászületése, a napunk fénye kel új életre, még ha naponta csupáncsak egy kakaslépéssel hosszabb világossággal, de felülmúlhatatlan bizonyossággal. Dicsőség érte mennyben az Istennek! Tudnia kell mindenkinek az ősszülők emléknapján, amit majd az egész év éjszakáinak legszebb miséjén énekelünk: kivirágzott Jesse ága, Jézus a virága… A népköltészet tudománya meglelte az archaikus világszemléletet hordozó szövegekben a Kozmikus Genézist, a világteremtést hirdető imamotívumban a Jesse ága, azaz Áron kivirágzott vesszejének misztériumát:

 

Föld szülte fáját,
fa szülte ágát,
ág szülte bimbóját,
bimbója szülte virágját,
virágja szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
a világ Megváltóját.

 

  Keresztény hitünk majd ezeréves imaszövegeit már szinte el is feledtük, de a Gondviselés ezt nem hagyta, s küldött egy magyar asszonyt, kutatót, akinek fájdalma akkora lehetett, mint volt a Szűzanyáé, amikor a fiát ő is elvesztette – a Jóisten áldja meg haló porában is. És ez a folklórkutató mentette az ősi értéket, és sokunkat meghívott, hogy kövessük az értékmentésben. Nem is hiába. Ez az imahagyomány jövendöli meg a karácsony esti boldog születés és megújulás örökérvényűségét: Isten úgy szeret minket, hogy Megváltót küld nekünk, bűnbe esetteknek és bűnbe taszítóknak egyaránt. S ha a karácsonyi ünnepkör valamely szentmiséjén vagy bármely más napján az ének hívó szavára:

 

Jertek, menjünk Betlehembe,
a kisdedhez öröm telve,
kivirágzott Jesse ága,
Jézus a virága…,

 

  odajárulunk a templomi kis betlehem elé, hogy imádjuk, vagy csak megnézzük, meglátogassuk a Kisjézust, a templomi betlehemet, akkor bizonyára mindannyiunk szívében is ott van egy kis betlehem, amelynek jászla mellett helyet kap e szép ünnep üzenete: szeretet és békesség a jóakaratú embernek! Legbelül érezzük azt, hogy nem vagyunk egyedül. Velünk az Újszülött, aki szeret minket, és akit mi is szeretünk. Ez a karácsony legnagyobb csodája.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség decemberi számában)