A legnagyobbnak, a legerősebbnek is van gyenge pontja, senki nem kerülheti el sorsát – üzeni az örök igazságot az ógörög mítosz. Mindenki ismeri az ógörög mitológia trójai hősének, Akhilleusznak nevét. A sebezhetetlennek hitt hős, akinek anyja a tengerek istennője, apja egy halandó király. A születendő fiúról szóló jóslat szerint fiatalon fog elesni egy csatában. Anyja, hogy a jóslat beteljesedését elkerülje, megfürdette fiát az alvilági Sztüx folyóban, ezzel téve őt sebezhetetlenné. Mivel az istennő a sarkánál tartotta a kis Akhilleuszt, sarka száraz, így sebezhető maradt. Végzetét nem kerülhette el, a trójai háborúban egy, a sarkát eltaláló nyílvessző végzett vele.
Trója hősének személye és legendája nem csupán számos művészeti alkotás ihletője, nevét az emberi sarokhoz csatlakozó hosszanti ínszalag is őrzi.
Akhilleusz Homérosz leírásában fehér, aranyhajú, görög férfi volt. Ez természetes. Ez evidencia. Gondolhattuk egészen a közelmúltig. Ugyanis ha valaki a Netflix és a BBC új, trójai háborúról szóló sorozatából ismeri meg hősünket, a képernyőről egy fekete férfi alakja köszön vissza az ógörög harcos képében. Fekete görög. Ugyanez a helyzet a sorozat főistenével, Zeusszal és Patroklosszal is. Nem, ez nem paródia.
Itt meg is állok egy szóra. Nem gondolom, nem állítom, hogy a bőrszín vagy az emberek közötti bármilyen faji, vallási, etnikai, beállítottságbeli különbség befolyásolja a színészi vagy bármilyen egyéb képességet, tehetséget. Nem gondolom, hogy a bőrszíne miatt bárkit bármilyen diszkrimináció érhet. A tolerancia, egymás elfogadásának a lényege éppen az, hogy úgy fogadunk el mindenkit, ahogy van. Akhilleuszt például fehér, görög férfiként.
Az elfogadás alapja nem lehet a pozitív megkülönböztetés, diszkrimináció. A sokszínűség elfogadásának vezérelve nem lehet az erőszakos „egyszínűsítés”, a homogenizáció, az egyenlőségjel erőltetett kitétele. A szólásszabadság vesszőparipája nem lehet fogalmak kriminalizálása, cenzúrázása. A látható, tapintható valóság megtagadása, szándékos szem elől tévesztése nem lehet az igazság építőköve.
Ami a szemünk előtt zajlik, az egyszerűen történelemhamisítás egy mézesmázos szavakkal átitatott kendővel takarva. Akhilleusz csak egy példa a sok közül. Van már meleg Jézus (!), fekete Boleyn Anna, és sorolhatnám. Hogy ez miért rossz? Miért nem mindegy, hogy milyen egy történelmi karaktert alakító színész bőrszíne? Miért nem a színészi teljesítmény, a karakter bemutatott tulajdonságai alapján ítélünk? Azért, kedves olvasó, mert hazug. És ami hazug, nem lehet a mindenkori jó pillére. A színeket nem teszi semmissé, ha úgy döntünk, nem látjuk őket. Önmagunk átverése ez. Színek ugyanis vannak, a természet alkotta őket, így kell elfogadnunk.
Lesz-e vajon Nelson Mandela vagy Martin Luther King életét feldolgozó film, ahol a főszerepet ázsiai vagy fehér színész kapja? Mikor jutunk el oda, hogy Marilyn Monroe-t egy ázsiai férfi alakítja? Vagy lehetne mondjuk Muhammad Ali egy fehér, keresztény nő. Mosolyog, kedves olvasó? Én is mosolyognék, ha nem ez lenne a mai elfogadó, toleráns valóság. Ha szándékosan nem látjuk a különbséget zöld, piros, kék és rózsaszín között, nem felvilágosultak, nem elfogadóak leszünk, hanem vakok. Ne mondják nekem, hogy a vakság hű szolgája a tisztánlátásnak.
Holnap vajon tanúi leszünk a White Lives Matter mozgalom megalakulásának? Az egyenlőség jegyében? Milyen társadalmi, politikai visszhang fogadná? Ha minden élet egyformán számít, miért üdvözlendő egyet hangsúlyozni? És miért csak azt az egyet? Miért lázad fel és tüntet egy szervezet, amely a nevében a fekete szót hordozza, akkor, mikor ez a „tiltott szó” máshol hangzik el? Miért párosul ehhez ekkora tömeg? Miért igazolja az említett mozgalom lázadása boltok kirablását, emberéletek kioltását? Továbbra is az elfogadás, a tolerancia, az egyenlőség jegyében.
A múlt elhazudása a jövőt ássa alá. A mézesmázos, szépen csengő mantra, amivel látszólag betemetjük az árkot, csak szélesebbre, mélyebbre ássa azt. Hollandiában fekete író művét nem fordíthatja fehér. Holnaptól a fekete nem olvashat fehér írót és fordítva? Holnapután lesz majd film, amelyet csak egy bizonyos etnikumhoz, vallási közösséghez tartozó közönség tekinthet meg? Nem emlékeztet ez valamire?
Emberek vagyunk. Európaiak, afrikaiak, ázsiaiak, feketék, fehérek, nők, férfiak, magyarok, németek, szerbek, keresztények, hinduk, muzulmánok. A tolerancia a különbségek elfogadását jelenti úgy, hogy minden és mindenki az marad, ami. Ha valaki a többi fölé helyezi magát, bűnt követ el. Ha valaki alábbvalónak tartja a másikat, ugyancsak vétkezik. Ha valaki másnak hazudja magát vagy másokat, az embert, a történelmet – hazudik. Árulást követ el. Aki ezt tűri, elhallgatja, vagy ehhez asszisztál, a legnagyobb bűnt az követi el.
Ha tudatlanul is, a hazugság, a szándékos félrevezetés, a hamis meggyőződés vitorlájába fújja a szelet. Azokéba, akik most kifeszített íjjal vették célba civilizációnk Achilles-sarkát. Természetesen az elfogadás, a sokszínűség, a tolerancia jegyében.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. április 17-i számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.