Tóth Eszter Zsófia: Hogyan lesz nótánk? – Az Országúton hosszú a jegenyesor példáján

2021. március 26., 08:27

Kedves olvasó, érdemes feltennünk a kérdést magunknak: van-e nótánk? Olyan, amit a sajátunknak érzünk? Ha megkérdeznek bennünket, tiszta szívből tudjuk mondani: az a mi nótánk? És elgondolkoztunk-e már azon, miért azt érezzük a szívünkhöz legközelebb állónak? Van-e a mi dalunknak története? Szeretnénk ezt a dalt továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak?

A cs. és kir. 82. székely gyalogezred néhány katonája a frontvonal mögött - Kassay János őrmester fotója

Nekem van nótám: az Országúton hosszú a jegenyesor. Érdemes végiggondolni, hogyan lesz egy nóta a sajátunk. Én Budapesten élek, 1975-ben születtem itt, értelmiségi családban. Már gyermekkoromban visszatérő történet volt, hogyan lett az én nótám az Országúton hosszú a jegenyesor. Karonülő kislány voltam, édesapám kezében, amikor a rádió nóta-összeállítást sugárzott. Apám elmondása szerint a többi dalra nem reagáltam, erre azonban igen, nevettem és táncoltam rá. Úgyhogy innentől kezdve, ha örömet akartak szerezni nekem, ezt a dalt énekelték. Másrészt ebben a dalban szerepel Kolozsvár, amit jó volt énekelni, az 1970-es években az összetartozást szimbolizálta Erdéllyel. A mi családunk is átélte a 20. század kataklizmáit, anyám családját a Felvidékről telepítették ki, a nagypapa nyugdíját a diktatúra legsötétebb éveiben elvették. Apai nagyapám, miután végigharcolta katonaként a háborút, hazatért meghalni. Apám és anyám falun nőttek fel, az ország két végében. Hol máshol, mint Budapesten találkoztak 1960-ban. Már az első randevún megbeszélték, hogy jól meg fogják egymást érteni, mivel mindkettejük családját hasonló sorscsapások érték, és ez így is lett.
Mindennek azért van jelentősége témám szempontjából, mert bár én Budapesten nőttem fel, rokonaim falun éltek. Sokszor mentünk hozzájuk, telente csomagot küldtek. A lakodalmakban sok-sok nótát hallottam. Igazi falusi lakodalmak voltak azok, egy-két hetes előkészülettel, sütés-főzéssel, százfős vendégsereggel, s rendszerint reggelig tartott a mulatozás. Van egy olyan családi történet is, hogy kétévesen azt kértem a cigányzenésztől, a fülembe húzza a nótát. Otthon is szívesen hallgattak szüleim nótákat, bár a Táncdalfesztivált nézték, de azokat a műsorokat még inkább kedvelték, amelyekben nótákkal versenyeztek a résztvevők. A szocializációnk tehát kulcsszerepet játszik abban, lesz-e nótánk, olyan, amelynek hallgatásakor azt érezzük, az csak a miénk. Nem mindegy, hogy a gyermekkori közegünkben levő emberek, azok, akik körülvesznek, szabadidejükben, ha dalra fakadnak, mit énekelnek. Ha zenét hallgatnak, milyen zenét hallgatnak. Mely zene hallgatásakor érezzük azt gyerekként, hogy a szüleink boldogok. Ezért sem mindegy, mi magunk milyen dalokat hallgatunk. Milyen dalok biztosítják az otthonos környezetet számunkra? Érdemes ezen eltöprengeni, és gyermekeink zenei ízlését, amennyiben lehet, már egészen kis kortól befolyásolni. Nem mindegy, hallgattatunk-e magyar népzenét, műdalt gyermekünkkel, unokánkkal, mert ízlésére nagy hatással van a mi választásunk.


Nézzük meg közelebbről az Országúton hosszú a jegenyesor dal történetét.
A nóta szövegét és zenéjét is Erdélyi Mihály (1895–1979) színész, színházigazgató, dalszerző írta, aki negyvennégy operettet alkotott, többek között: Hazudik a muzsikaszó, Sárgapitykés közlegény, Zimberi-zombori szépasszony, Vedd le a kalapod a honvéd előtt, Sárgarigófészek, amelyek nagyon népszerűvé váltak. Játszott a színházában Csortos Gyula, Honthy Hanna és Jávor Pál is. Erdélyi Mihályra hatottak a kupolás szerkezetű, új stílusú népdalok. A „hosszú a jegenyesor” sort viszont megismétli, mintegy cifrázza.
Az Országúton hosszú a jegenyesor szövegének több változata van, mi az optimistát énekeltük, hogy „nem messze van ide Kolozsvár”. Ennél búsabb és reménytelenebb a „jaj, de messze van Kolozsvár”, valamint ismert olyan szövegváltozat is – amely a jövőre nézve optimista –, hogy „lesz még a magyaroké Kolozsvár”. Sőt, aki nagyon idomulni szeretett volna a kádári diktatúra azon elvárásához, hogy lehetőség szerint ne emlegesse az állampolgár Erdélyt, úgy énekelte, hogy „nem messze van ide Kaposvár”.
1935-ben Kecskeméten a gazdafiak és -lányok szilveszteri mulatságán az Országúton hosszú a jegenyesorra ropták a táncot, ahogy a Kecskeméti Közlöny beszámolt róla, pompás kedvben táncolták át magukat az új esztendőbe.
1936 júliusában a Magyar Rendőrben megjelent novella főhőse ezt énekelte, amikor leszerelt: „Eszébe jutott a nóta, a kivonulások során számtalanszor elénekelt nóta: »Országúton hosszú a jegenyesor. Hosszú a jegenyesor – hazáig.« Ment az állomás felé vezető úton s a szívében örvénylett az öröm és a szomorúság, a remény és a kétely, mintha nem tudnának megválni egymástól, hát inkább kézen fogva járják a boszorkánytáncot. Ráeszmélt, milyen más értelmet kap a nóta most, mikor tényleg ott halad hazafelé, mint amikor csak a század ütemes lépteinek zengő kísérete volt. Szabó Péter hazaért.” 1937-ben az állami Kispesti Leányiskola március 15-ei műsorán csendült fel a dal. 1938-ban a Pauli Szent Vincéről elnevezett Szent Lujza Intézet diákjai is az Országúton hosszú a jegenyesort énekelték: „Nem érünk rá időzni. Siessünk, siessünk! Jegenyés utakon kapaszkodunk Rozsnyón át Krasznahorka felé. »Országúton hosszú a jegenyesor«, zendül fel a dal. Az alkony már sürget, Krasznahorka büszke vára integet a távolban. Torokszorító, felejthetetlen benyomások. Alig bírjuk lélegzettel. Megérkeztünk. Itt vagyunk a gyönyörű völgykatlanban. A sziklaszirten egyedül mereng a vár. Ibolyázva bandukolunk át a hozzávezető erdei úton.”
1977-ben pedig Pavelka Ferenc zenész emlékezett úgy vissza a Somogyi Néplap december 25-ei számában, hogy amikor 1918-ban vett egy kis hegedűt, a bőszénfai boltos először az Országúton hosszú a jegenyesort játszotta le neki, és így szerette meg a zenét, kezdett el ő maga is zenélni.
Benke Ferenc János a nagymamájára emlékezve ezt a dalt idézte fel 2011-ben a Tiszazugi Földrajzi Múzeum 5-ös közleményében: „Ezen az úton lehetett a Tisza-partra menni. Betakarításkor, hordáskor két megrakott szekér is elfért itt egymás mellett. Innen a feljáró vagy lejáró a védgátra vezetett, egyébként egy meredek kocsiút volt. Nyáron a csordát ezen hajtották le a Tiszára hűsölni a viszonylag nem meredek, de iszapos vízre. Mikor már itt nem bírtam tovább, a nagymama a hátára vett, és caplattunk a poros kocsiúton vagy a csapáson, hol megállva, hol leülve, amúgy kézen fogva. Ilyenkor két dolgot tett nagymama: énekelt és énekeltetett. Ekkor tanultam meg az Országúton hosszú a jegenyesor, hosszú a jegenyesor hazáig… kezdetű népdalt.”
A dal hatott Weöres Sándorra is az Őszi éjjel izzik a galagonya cím versének írásakor. A vers első változatát 1933-ban alkotta, amikor az Országúton hosszú a jegenyesor nagyon népszerű volt már különleges ritmusa miatt is. Egy másik Weöres Sándor-vers szintén ennek a hatására születhetett, a Hold és felhők című:
Árok mellett
üszkös a fadereka,
üszkös a fadereka,
kikorhadt.

Felhő-cápa
úszik az egeken át,
űzi a hegyeken át
a holdat.
(részlet)

A recski internálótáborból szabaduló rabok egész úton ezt énekelték, amikor a táborból, immáron szabad emberként a vasútállomásra tartottak – ezt Gyarmathy Líviának mesélte egy recski őr. Az Országúton hosszú a jegenyesor népszerű ma is, felvette repertoárjába Máté Ottilia, Pataky Attila és a Kredenc is, és már minden szövegváltozatban énekelhető.

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. március 20-i számában)