Megint itt a karácsony, s mi úgy teszünk, mintha nem gyötörne bennünket megint a pandémia, nem fenyegetnék az emberiséget klímakatasztrófák, háborúk, nem tudnánk a világ szegényebb régióiban dúló éhínségről, s mintha az ablakunk alatt nem az apokalipszis lovasai dobognának, hanem csak gyermekkorunk subás, csizmás betlehemesei vernék le csizmáikról a havat.
S mintha gyermekeink, unokáink még hinnének Jézuskában: meghegyezzük a fenyőtörzs alsó végét, beállítjuk a fát a tavalyi talapzatba, s nekiülünk – a diótörésnek.
Modern diótörő csipeszem semmiben sem emlékeztet A diótörő balett meg a belőle készült filmek diótörő bábujára, amely régen feltehetően erős, ijesztően kiálló fogaival roppantotta össze a diót. Nem lehetett egyszerű művelet, mert csipesszel sem egyszerű a diótörés: ha nem törik a héja apró szilánkokra, csak megreped, a repedés könnyen becsípheti az ujjad hegyét, s véres lesz a dióval való küzdelem.
De miért van a diónak ilyen kemény héja? Ki ellen, mi ellen kell védekeznie ilyen áttörhetetlen páncéllal? Erre nincs válasz (sőt maga a kérdés sem vetődik föl) sem a színpadi Diótörőben, sem a filmváltozataiban, de még csak a csonthéjas gyümölcsökkel foglalkozó szakirodalomban sem igen.
S az már önmagában is érdekes, hogy a nagy Darwin viszont még az evolúciónak ezzel a bagatelljével is foglalkozott: szerinte a dió héja lehet vékonyabb vagy vastagabb, de annál nem szokott vékonyabb lenni, mint amit a cinege is feltörhet. S a tudósnak ebből a megjegyzéséből mindjárt két dolog is következik.
Egyrészt megvan a válasz jegyzetem bevezető kérdésére: a dió természetesen a madarak csőre ellen védekezik a vastag héjával, másrészt a közismert „cinegés dió” kifejezésnek is Darwinnál van a magyarázata: cinegés dió = vékony héjú dió.
Egy viszont biztos: ezek a diók itt előttem, a tálban, amelyeket estig meg kell törnöm, legalábbis „varjas diók”, mert még nekem, a csipeszes embernek is meg kell küzdenem mindegyiknek a páncéljával. A feleségem szerint megéri, mert egyetlen darab diós bejgli annyi antioxidánst, vitamint és kalciumot tartalmaz, mint két doboz gyógyszer. Erről én is olvastam eztazt, morgom az orrom alatt, de honnan tudják mindezt a cinegék és a varjak?
Bontom a diószemeket, egyiket a másik után, s közben ezerfelé kalandoznak a gondolataim. Nem tudom például, miért diószem a diószem, miért nem inkább diófej, hiszen a dió, a szerkezetét tekintve, mintha az emberfejet utánozná: a dióbél csaknem pontos leképzése az agyféltekéknek és lebenyeknek.
Ezzel persze nem mondok semmi újat. Orosz Péter ír William Cole-ról, aki Ádám az Édenkertben című könyvében már 1657-ben az ember fejéhez hasonlította a diót: „A kopáncs a húsos fejbőrnek felel meg, a csonthéj a koponyának, a bél vékony hártyája az agyhártyának, a dióbél pedig maga az értelmes agyvelő. És ugyanúgy, mint a dióbélből alkohollal a legnemesebb anyagok vonhatók ki, az ember agyából is alkohol hatására jönnek elő a legnemesebb gondolatok.” (Orosz Péter: Könyv a dióról)
Még jó, hogy a kopánccsal (a dió zöld burkával, amely később megrepedezik s magától leválik, „somzik”, ahogy nálunk, Gömörországban mondják) már nincs dolgom, de annál többet piszmogok azzal a hártyaszerű, megszáradt csíramaradvánnyal, amely szorosan a dió „féltekéi” közé van ékelődve, s amelyet, ha ügyes a diótörő személy, úgy ki tudja onnan húzni, hogy mind a négy „negyedteke” egyben marad. Ez a diótörés igazi huszárvágása, bevallom, nekem egyetlenegyszer sem sikerült.
Vissza hát William Colehoz és Orosz Péterhez: a diót régen, amikor még voltak istenek, az istenek eledelének tartották. Most én a diót, a karácsonyfa jelképe mellett, inkább a karácsonyi ünnep szimbólumának látom. Együtt van benne az ünnep minden komponense: az újjászületés (ezt a csíramaradvány jelképezi), az emberi értelem (az agyféltekékre emlékeztető dióbél), az élet (az egészség) karbantartása (az antioxidánsok és vitaminok által), valamint a diós bejgli és az alkohol konnotációi.
Kellemes karácsonyi ünnepeket hát a dióbéllel félig telt tálam mellől!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. karácsonyi számában)
1989-ben a lakosság nagy része boldog volt, illúziókkal telve várta a zsarnokság, a kommunista diktatúra végét. Eljött a jólét ideje, mi is úgy fogunk élni, mint Nyugaton az emberek. A Nagy Élet most kezdődik!
Egyeseknek valóban elkezdődött a Nagy Élet, rögtön a kilencvenes évek elején. A volt kommunista káderek tudták, hogy gyerekeik miből indítsák vállalkozásaikat, hogyan és mibe kell belevágni.
Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, egy 250 éve született költő 225 éves vígjátéka ma is él. Játsszák is, igaz, kicsit átdolgozva. A Dorottya teljes címe még barokkos: Dorottya vagyis a dámák diadalma a fársángon. Furcsa vitézi versezet négy könyvben (1798), és a barokkra emlékeztet a ma már sokszor nehezen követhető klasszikus allúziók; görög és latin vonatkozások felsorakoztatása; de már elkezdődik a barokk trónfosztása, az antik mitológia földre szállása.
Ebben a hasadozott, információkáoszos világban sokszor úgy tűnik, semmi sincs már a helyén – és valóban nincs is. Eltűnnek az emlékek és a hagyományok, szétbomlanak a családok, évezredek tudása és bölcseletei válnak pillanatok alatt elfeledetté, átírtakká, újraértelmezettekké.
Az év legcsöndesebb napja. Ilyenkor valahogy még a falióra is halkabban ketyeg, hiszen megszületett a Megváltó és nem akarja felriasztani a kisdedet. Lecsendesül a világ, megszűnik minden gond és baj, az emberek szíve pedig telítődik szeretettel. Mert karácsony van, és itt van, újra itt van, közöttünk az, aki el sem ment: a világra jött Megváltó.
Olvasom, hogy 1956 decemberében csak szentestére oldották fel a forradalom leverése óta tartó kijárási tilalmat, az éjféli misére való tekintettel. A keserűség és kiábrándultság mellé jutott még az asztalra némi bor, alma és zsírszalonna. Márai szavaival élve nem csillogott a karácsony, s nem volt aranydió a fákon. „Nincs más, csak fagy, didergés, éhség” – írta Mennyből az angyal című versében a kassai polgár, New Yorkból.
Alaposan szétaprózta magát a 140 éve született Sziklay Ferenc, aki Aranyidán született, Kassán nőtt fel, Kolozsvárott szerzett magyar–latin szakos tanári oklevelet, de első tanári állása Pozsonyhoz kötötte. Ezt követte Szatmárnémeti, majd az akkori legdélibb magyar település, Fehértemplom, míg végül a kör bezárult, s ismét visszatért Kassára. Tipikus monarchiabeli pályasors.
A Szlovákia Magyar Írók Társasága folyamatosan építi a kapcsolatot az oktatási intézményekkel, író-olvasó találkozókat szervez, hogy ezzel is közelebb vigye az irodalmat a fiatalokhoz. Október 31-én a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában megrendezte az irodalomnépszerűsítés lehetőségeit boncolgató szimpóziumát, közösen a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületével.
A legmagasabb magyar és szlovák állami, illetve irodalmi díjakkal kitüntetett Grendel Lajos személyében – aki születésének idei 75., illetve halálának 5. évfordulója alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett pályaművekből rendezett kiállítás megnyitójára ma, itt, a Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában összegyűltünk – köztudomásúlag azt a csehszlovákiai, szlovákiai magyar írót tisztelhettük, tisztelhetjük.
A Német Nyelvtudományi Társaság (Gesellschaft für deutsche Sprache) 1977 óta választja ki a német nyelvben az év szavait. Jómagam az 1980-as évek végétől dokumentálom az év magyarországi szavait. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport 2010 óta több kategóriában és mindig nyelvi magyarázattal teszi közzé javaslatait. A fokozódó hírverseny miatt az év szavainak kiválasztása és kihirdetése már ősszel elkezdődik. De ez nem baj, mert ha egy szó decemberben bukkanna föl, igazából már csak a következő évben lehetne felkapott szó. Ahhoz ugyanis idő kell.