– A rendszerváltás után az elsők között voltál, aki kipróbálta a független bábos létet. Honnan indultál? Mesélnél egy kicsit a kezdetekről?
– Désen nőttem fel, a legvadabb szórványban, és (azt hiszem) ez teljesen megszabta a gondolkodásmódomat. Felnőttként Kolozsvárra kerültem, ahol az elején a Maszkura csoportban játszottam, ahol Béres Laci volt a rendező. Őt aztán felvették a Puck Bábszínházhoz, és meghívott engem is a bemutatójára. Akkor láttam életemben először nagy bábszínházi előadást, rácsodálkoztam erre a világra, és nagyon tetszett. Ezért beálltam én is a Puckhoz, ahonnan aztán egy év után ki is szálltam, de úgy, hogy csinálok egy magánprodukciót. Ugyanebben az évben, tehát 1998-ban létrehoztam az 1001 Mese Bábszínházat.
– Milyen volt a fogadtatásod szabadúszó bábosként? Akkoriban még nem nagyon volt senki ezen a pályán…
– Meg akartak fojtani. A Puck magyar vezetősége egészen az inspektorátusig ment, hogy tiltsák le az óvodáknál és az iskoláknál az előadásaimat. Meg akarták tartani a monopolhelyzetüket a gyermekelőadások terén. Addig nem volt konkurenciájuk, aztán megjelentünk mi, és ez nagyon nem tetszett nekik. Pedig az előadásaimat sem látták, nem vették a fáradságot, hogy megnézzék, és mégis azonnal elítéltek. Én annak örülök, hogy azok a szakmai elképzeléseim, amikkel elindultam, hogy majd másképp és jobban fogom csinálni ezt a műfajt, nálam végig megmaradtak.
– A turnéiddal sikerült egész Erdélyt lefedned?
– Nagyjából igen, de olyan helyeken is megfordultam Temesvártól Bukarestig, ahol úgy veszik, hogy nincsenek is magyarok, pedig vannak. Az egyik célom az volt, hogy járjam a szórványt és játsszak az ottani kevés gyermeknek, mert én is a szórványban nőttem fel, és tudom, hogy mennyire szükségük van a kultúrára.
– Az utazó színházad sofőrje is te voltál?
– Igen. de az elején még nem volt autóm, tehát vonatoztam, stoppoltam és gyalogoltam, még szekéren is utaztam. Nyilván az alapgondolattól a megvalósításig minden az enyém volt. Én írtam a darabokat, én játszottam el, de én menedzseltem a fellépéseket is.
– Milyen témákat dolgoztál fel, milyen üzeneteket fogalmaztál meg az előadásaidban?
– Sokszor egészen komolyakat. Az egyik mesémben például a megmaradni itthon, nem elvándorolni témát is feldolgoztam.
– Mi volt a legszebb ebben az életmódban?
– Minden. Szerettem játszani, szabad lenni, magam eldönteni, hogy mit akarok csinálni, improvizálni… és adni a gyermekeknek…
– Három gyermek édesapja vagy. Hogy tudtad összeegyeztetni ezt az utazós életmódot a gyermekneveléssel?
– Nem volt könnyű megszervezni az életünket, mert a feleségem, Varga Csilla is színésznő, neki is nagyon változatos a programja. Sokszor bébiszitter vigyázott a gyermekeinkre. A feleségem azt mondta, hogy ő nem tudná csinálni azt, amit én. Mert túl kockázatos ez az életmód, sok benne a bizonytalanság, a veszély… nincs lehetőség soha megpihenni… és anyagilag sem kifizetődő. Nem is beszélve az örökös utazások során felbukkanó veszélyekről, hogy elromlik az autód és egyedül maradsz az úton…
– Most, hogy nem tudsz játszani, bevételed nincs szabadúszóként. Támogatást sem kapsz, húsz év kemény szolgálat után. Hogy élitek túl ezt a nehéz időszakot?
– Úgy, hogy elmentem egy gyárba dolgozni. Több munkát is kipróbáltam, de egy sem volt jó. Nem számomra, hanem én nem voltam jó a munkáltatónak: mert nem vagyok nő, mert idős vagyok, meg mindenféle kifogásokkal jöttek. Nagyon nehéz volt munkát találnom. A családért viszont az ember mindent megtesz. Most ez van, így kell élnünk.
BERECZKY GYULA 1969-ben született, gyermekkora Déshez kötődik, 1997–1998 között a kolozsvári Puck bábszínház tagja. 1998-ban megalapítja az 1001 Mese Bábszínházat. Előadásai: Két gyűrű, Morgó Marci, Ügyes Tamás, Farkaskirály, Vízi Sándor, Szekrénymese, Borsóci, Napsugár, Nagymama meséje, Árvácska, A kígyónyelvű sárkány. Évi több száz előadást tart(ott) Erdély-szerte. Nyaranta gyermektáborokat szervez.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. decemberi számában)
Cornélnak 1906-ban nem sikerült aranyérmet nyernie. De az ezüsttel is beérte, hiszen Magyarország második legjobbja lett súlyemelésben. Aztán gyógyszerésznek tanult, bár máshogy tervezte, de nem bánta meg, hogy így alakult. Szabadkán a Szent Antal gyógyszertárban dolgozott, legnépszerűbb terméke az Ámor bajuszpedrő volt.
Életünk során önkéntelenül keressük a mestereket. Azokat, akik akár oktató szándék nélkül, a személyiségükkel is tanítanak, irányt mutatnak nekünk. Számomra az egyik ilyen ember Temesi Ferenc, akivel a szigligeti írótáborban ismerkedtem meg, és már az első beszélgetésünk során összebarátkoztunk. Már akkor úgy tekintettem rá, mint egy ikonra, aki egy korszak élő megtestesítője, maga a beat.
A zöldöntudat vagy az öntudatos zöldélet számomra mindig is ambivalens fogalom volt: ha Budapestről nézem, mást jelent, mintha vidéken, esetleg Erdélyben találkozom vele. A zöldmozgalmak néha ugyanolyan álságosak, mint az összes többi: az állatvédők vagy a klímapánikolók sajtóban túltolt napi sivalkodása úgy általában. Az az érzésem, hogy kicsit olyan ez, mintha egy lyukas, szivárgó csónakban kieveznénk egy nagy tó közepére, és amikor már nem győzzük kimerni a termoszunk kupakjával a beszivárgó vizet és süllyedni kezdünk, akkor elkezdünk hirtelen bűnbakot keresni. Az nem jut eszünkbe, hogy úszni is megtanulhattunk volna.
Lacza Tihamért, híres sakkozógépével együtt, Kempelen Farkas találta fel, még a 18. században. Előbb arra gondolt, hogy ő lesz, aki elrejtőzve a szerkezet üregében, működtetni fogja azt, de túl nagydarabnak sikerült, ezért a feltaláló kénytelen volt más megoldáshoz folyamodni. Félretette hát az egészen a 20. század második feléig ismeretlen találmányát, aki aztán végül Prágában született meg az Ady Endre Diákkörben szépreményű vegyészmérnök-hallgatónak.
Amennyiben megszületne a székely Toldi, bizonyára így kezdődne:
Hidegtől mered a csíki macska farka,
didergő kis bolhák melegednek rajta.
A megfagyott veréb a földre lepuffan,
lám, ilyen az idő nálunk júniusban.
Legalább is Orbán János Dénes költő szerint, aki György Attila íróval összefogva elindította a Madagaszkár-projektet.
Az első pontot keresem, a meghatározót. Talán Kassa, 1949. Igen. Esztelenségekből tántorogtunk elő, húszévesen. Kulturális seregszemlére készültünk, a háború utáni elsőre. Népi táncot írtunk, kánont énekeltünk. Ady-verseket szavaltunk. Én A grófi szérűnt mondtam. Előtte éjszakák hosszán gyakoroltuk, asztalra állva mondtuk a költeményeket, hogy majdan le ne szédüljünk a színpadról.
A Trianon utáni erdélyi költőgenerációk életműve eltérő és közös jegyeket egyaránt mutat. Több tekintetben a vizsgálatkor szükséges elválasztani azokat a tematikus jellemzőket a szerzői életművekben, amik arra vonatkozóak, hogy mennyiben meghatározó egy-egy esetben a szakrális versbeszéd, a személyes és közösségi identitás mint sorsvállalás. És hogy miből fakadhat az egymást követő, sok esetben az elődöknek készakarva ellentmondani szándékozó különböző generációk létértelmező vallomásverseiben a télből folyton átderengő tavasz?
Csurka István éveken át írta és publikálta havilapjában a halála miatt torzón maradt Áldozat. Sorskérdésünk sorsa című történelmi dokumentumregényét. Ebben Alekszandr Szolzsenyicin hasonló módszerrel írt Együtt című regényének hatása alatt és annak mintájára ábrázolta a Tisza Kálmán és Tisza István miniszterelnöksége közötti évtizedekben történt politikai változásokat, változtatási kísérleteket és azok társadalmi, gazdasági hátterét: külön kihangsúlyozva a tiszaeszlári pert, az őszirózsás forradalmat és a tanácsköztársaságot.
A források 400-450 ezer betelepültről írnak. Ezek valószínűleg nem fedik a valóságot, mivel az első években nem jegyezték fel a beérkezők pontos számát. 1920 áprilisában alakult meg az Országos Menekültügyi Hivatal (OMH), de 1918-ban indult meg a menekülthullám.