Bagó Tünde: Előszoba

– Eljátszott már a gondolattal, mi lett volna, ha mégis színész lesz?

– Felesleges, még elméletben sem volt meg a lehetősége.

– És az iskolai színjátszókör? Hammert is ott választották ki arra a gyerekszerepre, tudja, na, mi is a címe? Biztosan látta maga is.

– Nem láttam, sosem szerettem az ifjúsági filmeket.

– S a középiskolában? Ott sem figyeltek fel magára? Ezzel a mimikával szó nélkül jelesre felelne a világgazdasági válságból. Figyeltem, amikor az angyalarcú hölgyikének válaszolt, mindent értettem.

– Hallotta, amit beszéltünk?

– Dehogyis, az arcára volt írva, öregem, ezt mondom. Maga pantomimosnak is kiváló lett volna.

– Távol áll tőlem, hogy bárkit kifigurázzak.

– Azért a cégnél jól jött ez a képessége, nemde?

– Milyen cégnél?

– Ahol dolgozott.

– Magánvállalkozó voltam, kérem.

– Ott is csak kellett az ügyfelekkel társalognia, ha akart, ha nem.

– Nem beszélgettem, kérem, árusítottam.

– Mit adott el?

– Kalapokat.

– Csak tanácsolt valamit, magasabbat, kerekebbet, ilyesmit?

– A kéretlen tanácsot ki nem állhatom, tartózkodom attól, hogy ilyet adjak.

– Jó, jó, de a vevők azért kíváncsiak voltak a véleményére időnként.

– Én nem dönthettem helyettük, ők viselték a kalapot.

– Na látja, ez nincs mindig így, nálunk nekem volt kalapom, de a feleségem viselte. Ön házas volt?

– Nem.

– Élvezte a magányt?

– Nem mondanám, de az olcsóbb volt. Tudja, eleinte keveset kerestem, azután sokat dolgoztam, majd kevés lett a nyugdíjam. Magam is alig jöttem ki.

– S ha ketten kerestek volna?

– Akkor ketten is ettünk volna, most meg kétszer annyi gyógyszert és kezelést fizettünk volna ki.

– Hallottam, hogy vannak színjátszókörök nyugdíjasok részére is, ott nem próbálta?

– Mit?

– A színészetet.

– Á, ott is csak öreget kellett volna játszani, mint otthon.

– Akkor mit csinált? Úgy értem, nyugdíjasan? Orvoshoz járt?

– Az orvosok megbetegítenek, azt akarják, hogy beszedjük azt a sok mérget.

– Rajtam segítettek.

– Mégis itt van maga is.

– Nem mindegy, mikor, hallja, kaptam időt, hogy szórakozhassak.

– Jó sokba kerülhetett.

– Az orvos? Azt fedezte a biztosításom.

– Nem, a szórakozás. Én soha nem szerettem kimozdulni, mert mindenki csak lehúzott. Már rögtön a buszjegy. Mindig szétverték a jegyautomatát, és így csak a buszon vehettem jegyet, jóval drágábban.

– Miért nem vett bérletet?

– Nem használtam volna ki, hova utazgassak annyit?

– Mi eljártunk múzeumokba és moziba rendszeresen a feleségemmel, olykor még kávéztunk is.

– Jó drága lehetett.

– Nyugdíjasjegyet vettünk a múzeumban, a moziban matinéra mentünk.

– A kávé.

– Ja, arra már nem emlékszem.

– Tudta, hogy egy kávé bekerülési költsége harminc cent, s magának másfél euróért adták el? Ezért nem jártam én kávézóba.

– Na, azért jól érezte volna magát ott a Bodeni-tó partján, nemrég nyílt egy olasz kávézó, még egy sfogliatellét is adtak az eszpresszóhoz.

– Szeretem az édességet, de inkább elmentem a nagyáruházba, ha akciós volt az édes keksz, és beosztottam.

– Hol lakott?

– Hannoverben.

– Szép környék?

– Nem tudom, nem jártam a városon kívül, azaz, hogy egyszer elmentem a közeli tóhoz, de megbüntettek, mert rossz helyen álltam meg. Nem hiányzik ez nekem, kérem.

– Valami hobbija azért csak volt?

– A filmek.

– Akkor mégis járt moziba?

– Nem, nem elég, hogy drága a jegy, még a higiénia is rossz. Nincs szükségem arra, hogy a ragadós karfákat fogdosva kapjak el valamit. Otthon néztem filmeket, tudja, milyen sok film van fönt a neten.

– Na de a net is pénzbe kerül.

– Nem, ha a szomszédok kölcsönadják, igaz, néha megakadt, de volt időm kivárni, amíg újraindult.

– Egy netelőfizetést megengedhetett volna magának azért, nem?

– Persze, hogy bekerüljön a nevem a rendszerbe, azután le sem tudtam volna vakarni a szolgáltatókat, ott húzzák le, ahol csak tudják.

– Paranoiás?

– Nem, kérem, én csak olvasok újságot.

– Áhá, akkor azt megrendelte.

– Nem, kölcsönvettem a szomszédtól, reggel betették, de ő mindig este vette ki a postaládából, addigra én már rég kiolvastam.

– Mondja, nem fél, hogy a pokolba kerül?

– Nem, úgy hiszem, a pokol az a hely, ahol a legszebb emlékeivel gyötrik az embert, nekem nincsenek szép emlékeim.

– És mi a helyzet a mennyországgal?

*

Az angyalarcú nő kilépett a felhőkkel díszített ajtón és a két férfi felé fordult.

– Melyikük az, aki színész akart lenni? Ja, maga ott a szürke ballonkabátban, jöjjön, találtunk önnek egy helyet a mennyországban. Nem, várjon, maga nem lesz jó, oda álmok kellenek, azt mondta, az magának nincs. Akkor jöjjön maga ott a másik széken, ön mesélt arról az álmában elkészített olasz édességről. Hogy is hívják?

– Sfogliatelle.

– Nem az édességet, hanem magát.