Bakoš Orsolya: Vászonra vitt érzelmek

2022. május 13., 07:26
Siklódy Ferenc: Gyöngyök (szárazkréta, 50×70 cm, 2017)

Csendben ücsörgök a fehér vászon előtt, kezemben kedvenc ecsetemmel. Mint ahogy egy írónak sem jönnek mindig a szavak, most nekem sem jönnek az ecsetvonások. Hiába ülök a házunk mögötti napsütötte virágoskertben, egyszerűen nem jutok egyről a kettőre. Mindig, amikor túlcsordul bennem egy bizonyos érzés, ide menekülök. Festményeim kifejezik azt, amit képtelen vagyok szavakba önteni.

Emlékszem, azt mondta, hogy tehetséges vagyok. De hová tűnt a tehetségem most, amikor az iránta érzett csalódottságomat szeretném vászonra vinni? Hogyan fejezhetném ki azt a keserű ízt és azt a sok fájdalmat, amit okozott? Hiszen még mindig szeretem. Még mindig rá gondolok elalvás előtt, még mindig érzem édes csókjait az ajkaimon.

Az ecsetet a piros festékbe mártva emelem a fehér vászonhoz, majd festeni kezdek. Nincs alakja, sem formája, egyszerűen csak hagyom, hogy a kezem magától mozogjon.

De hát megbántott! Könnyedén a porba tiport, majd egy sajnálomot vágva a fejemhez továbbállt. Azt mondta, szeret. Hát ez a szeretet?

A fekete akrilba mártom az ecsetet, majd indulatosan a vászonra nyomom.

Vajon minden hazugság volt?! A kedves szavak, az érintések, a pillantások?

Elkeseredetten figyelem festékes melegítőnadrágomat. Mindent megtettem. Támasza voltam és bizalmasa. Feltétel nélkül szerettem, most meg úgy nézek ki, mint az előttem lévő, vörös-fekete pacákkal tarkított vászon. Mint egy mélybe taszított szerelmes, aki hiába nyújtja karját, a biztos pont az életéből már régen eltűnt.

Palettámra fehér szín, a vásznamra pedig nem sokkal később egy fehér hóvirág körvonala kerül. Kontrasztot alkot a sötét háttérrel, én pedig úgy érzem, ez az, amit ez idáig kerestem. A kilátástalan és borús időszak után felvirrad a tavasz, mint ahogy lelkem is lebontja korlátait, hogy a meleget beengedve ismét boldogságra leljen.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)