Farkasokkal jobb nem kezdeni. Kevesebben vannak, de rosszabbak, mint a rókák.
A sziget
Pócsmegyer, húsz március tizenhét, kedd. A férfi nem törődik azzal, hogy naplót ír. Nagyon gyakran úgy folytatódnak a férfival kezdődő mondatok, hogy feladja. A férfi szokott hibázni, időnként felcseréli a kezdetet a folytatással. Megfigyeltétek, mennyi hasonlóság van az én születésem és Sámson születése között, kérdezte Jézus a bolt előtt. Ezt az egész koronavírust a gyógyszergyárak találták ki, mondta Laci. Gyula azt írta, gyülekezzünk az udvaron. Mindenki fél, élni akar és hazudik. Volt még huszonkilenc percem kilencig. Magányra vágytam, de neked mindig örülök, mondta a férfi annak, aki nem jön el. A férfi egy szigeten él. A madárbarát parkban olvas néhány mondatot egy könyvből, ami egy szigetről szól.
Pócsmegyer, húsz március tizennyolc, szerda. Elmentem a boltba. Vettem krumplit. A kapuban megláttam a cipőket, amiket Eszter tegnap elmosott, a cipőket helyesebb talán cipőknek nevezni, száradni a kúton hagyott. Elmosolyodtam. A mosoly ajakrés. Ahogy a kapu kisebbik szárnya eltávolodik a kapu nagyobbik szárnyától, az alsó ajak úgy válik el a felsőtől. Résnyire nyitom a kaput, hogy kiférjen rajta a kíváncsiság. Résnyire nyitom az ajkamat, hogy kiférjen rajta az öröm. A kapunak is szárnya van, a madárnak is szárnya van, az angyalnak is szárnya van. A szárnyas öröm az ajakrésen kiröppen, halott madarak énekét tetoválja a hajnali angyal hiányára az ősz, rókák segítségével égeti fel a medve a farkasok vetését. Mondatfoszlányok távoznak a résen át.
Pócsmegyer, húsz március tizenkilenc, csütörtök. A Mária Magdolna Fodrászszalon cégére egy láb, ami hajban végződik. Úgy kell ezt elképzelni, hogy látunk egy meztelen lábat, lábszár és lábfej, a lábfejnek pedig haja van, mintha a lábfej volna az arc. A lábszár fehér vagy sárga, a hajzuhatag fekete vagy sötétkék. A láb egy férfiláb, a haj viszont női haj, hullámos, gyönyörű, kívánatossá teszi az arcot, amit rejt, a vállakat, amikre aláhull, mint éltető eső, mint sötét, érett, erős növény vesszős levele. A láb, amire aláhull, egy férfiláb. A nő arca egy férfilábhoz tartozó lábfej. Az a szépség és báj, ami a fodrászszalon cégéréről sugárzik, az időnek köszönhető. Az arcnak nincsen szeme, orra, szája. A nő arca alázatos.
Pócsmegyer, húsz március huszonhét, péntek. Gyermekkoromban szerettem a húsvétot. Majdnem azt írtam, hogy imádtam, de Dusik atya azt mondaná, imádni csak az istent szabad. Nem vagyok vallástörténész, de szerintem a tavasz miatt. Ma már tudom, hogy nem lehet megbántani azt, aki nem létezik. Megbízást kaptam a Nemzeti Archívumtól, hogy a helyzetre való tekintettel másoljam le Máté evangéliumát Arany János fordításában. Kevesen tudják, de Arany János tudott ógörögül. Nemcsak Arisztophanész vígjátékait fordította le, de Máté evangéliumát is a Margitszigeten. Egy alkalommal a tűzszertartásra készültek a ministránsok a templomudvaron, én is elszívtam egy cigarettát, Marc saispe, unu-opt, mondtam románul.
Pócsmegyer, húsz március huszonegy, szombat. Vajúdásának ideje elközelgett, de a gyermek nem valami bölcs, nem akarja elhagyni anyja méhét. Ozeás próféta könyvében olvastam ezt vagy ehhez hasonló mondatot. Ozeás próféta neve Hoseás a Károli-féle Bibliában. Zsoltival a Károli Gáspár utcán laktunk Debrecenben, a közelben vonat járt, kimentünk egyszer a kukoricásba csillaghullást nézni, a csillagokra nem emlékszem, csak arra, hogy meleg volt a sör. A remény rabjait nem olvastam, csak a filmet láttam. Van az a jelenet, a főszereplő nevére nem emlékszem, amikor visszanyeri az önbecsülését, hideg sört kér a többieknek. Csikos Zoli, aki haragszik rám, mert nem mentünk be hozzájuk Hatvanba, azt mondta, meleg sört kaptak.
Pócsmegyer, húsz március húsz, péntek. Tegnap úgy mentem Monostorra, hogy megálltam a gyógyszertárnál. Mindig elfelejtem, hogy van nyitva. Aztán elmentem a henteshez, ahol sor állt, de tűrhető sor. A sorban egy férfi meg egy nő beszélgetett egy férfiról, aki dohányzott. Leszarom, dohányozzon, mondta a férfi, aki szintén dohányzott, én is dohányzom, de nem akkor, amikor munka van. Ha együtt dolgozom valakivel, megtisztelem azzal, hogy nem gyújtok rá, ő meg elbújik cigizni. János és Eszter volt a boltban. Kértem kétszer egy kiló darált húst, egy kiló lapockát meg nyolc csirkecombot. Közben a gyerekekről beszélgettünk. Zsófiának két évig osztályfőnöke voltam, Leventét harmadik éve tanítom, Ábelt tavaly tanítottam. Megpróbáltam udvariaskodni kifelé menet.
November végén egyedül buszoztam a nagyváros felé. Az utóbbi években egészen megszoktam, egy ideje már nem kap el az idegesség, hogyha ismerős nélkül kell utaznom valahová. Kellemes nyugalma van az üldögélésnek. Mint két történés köztes ideje, ami ürügyet ad arra, hogy megállj, és egy óráig ne tegyél semmi fontosat. Bizalommal vagyok a sofőr iránt, és olyannak látom, mint egy felnőttet a gyerekek között. Hogyha bántani akarnak, neki kiáltok, ha zavargás történik, ő majd rendet tesz.
Van, aki nokedlivel, van, aki virslivel, van, aki füstölt kolbásszal és van, aki szűzen szereti. Istene a jóféle piros paprika. Dukál melléje karéj friss kenyér és házi savanyúság, lett légyen az uborka, paprika, cékla, káposzta vagy csalamádé. Kezdő szakácsoknak is ajánlott, mert eme egyszerű, de fenséges étek nem követel különösebb gasztronómiai bravúrokat. Nálunk, székelyeknél pityókatokány néven dicsérik, de ha az anya(nyelv)országban vagyunk, jó, ha eme tájnyelvi megnevezés helyett krumplipaprikásként dicsérjük. Lényeg, hogy semmiképp, egyetlen évszakban, egyetlen napon se vessük meg...
De a legeslegtitkosabb varázsló, akit ismerek a világon, az bizony Ogir, a csodatévő dobos. Nem tudom, gyerekek, láttatok-e már igazi dobost? Persze az igazi dobost nem kell látni, hallani is elég. A dobos, tudjátok, olyasvalaki, aki ritmusokban és ütemekben él. Ezek sokfélék lehetnek, de a legkedvesebb ritmusok és ütemek mindig azok, amik úgy kopognak, konganak, dönögnek, katakolnak, ahogyan a teremtett világ forog. Bumm-bumm, jön a tél! Csitt-csatt, jön a tavasz! Tikití-takatá, jön a nyár! Kipikopi-kippkopp, jön az ősz! Rattata-kattata, fordulnak a csillagok! Dönndörö-dömmdömm, perdülnek a bolygók! Bimm, hajnal, bumm, reggel, csitt, dél, csatt, délután, csörr, este, csett, éjszaka.
A fiú gyűlölte az anyját, majdnem annyira, mint az őt körülvevő világot: a házat a forrás mentében, az erdőt, a várost a hegyek között, amely nem fogadta be…
Valamikor minden más volt: kettesben éltek az erdő mélyén, távol mindenkitől. Nem járt arra senki, s aki mégis arra vetődött, nem vetette meg őket, hogy apa nélkül élnek.
Koszos kendője az álla alatt megkötve. Látszik, hogy fázik a feje. Hiába: az őszi reggelek most már csípősek. Isten tudja, hány pulóver és szoknya van rajta. A kardigánján elöl óriás lyuk tátong, papucsban toporog az esőben. Körmeit feketére festette az Isten, aprócska tenyerére útvesztőket rajzolt az idő. Amikor leguggol, egy ócska ruhakupac. Már szaga van.
Az egész akkor kezdődött, amikor a Duna vize elapadt, mert nem tudott átfolyni a Pest méretű szemétszigeten. Nem ez volt az első vízi út, ami járhatatlanná vált, már a Temzénél is hasonló probléma adódott, sőt egyre többen aggódtak, hogy az Amazonas is eltűnik a térképről, mert már több benne a szemét, mint a hal.
Plüssmaci? Pihe-puha takaró? „A család kedvence” vagy „Cuki vagyok” feliratú body? Zenélő, villogó, kiságy fölé szerelhető forgó? Rágóka, meséskönyv, zörgő, járássegítő, játszószőnyeg, netán hinta? Vagy cumisüveg-sterilizáló, pelenkázó? Cumi? Hm, lehet, hogy nem cumizik. Ivópohár? Még kicsi hozzá. Akkor legyen babasampon. De mégsem, talán nem ilyen márkát használnak, ki tudja, érzékeny a bőre, vagy még haja sincs. Pelenka! Ez az! Legyen pelenka és popsitörlő, abból soha nem elég. Oké, de vajon hány kiló? Kettes vagy hármas kell?
A habzó mocsáron keresztül érkezett, úgy húzta a testét maga után, mint egy folyton elakadó, rossz kordét, a koravén arcán meg a nyári délutánok kiábrándultsága. Azt mondták, alig lehet vagy tizenhat, ugyan, mondtam, nézzétek meg már a fogait, a nagy, sárga, rothadó csontokat, ha ló lenne, nem adnék neki egy évet se, eszi ezt már a kor meg a nyavalya egészen.
Fehérre meszelt templom fogadott, Árpád-kori, kicsit más, mint amilyennek a képeken látszott. Mellette szabad tér, tető alatt kőoltár, ambó. Három széles padsor félkörben. A középső mögött kis faépítmény, nyilván a világosításnak, hangtechnikának. Kell is, hiszen a zarándokoknak misét, a helyieknek falunapot tartanak itt. A fák között ápolt, rövidre nyírt gyep, hátrébb sás, patak, fahíd vezet át rajta a rengetegbe. Nem csoda, hogy öt falu tartja magáénak, tökéletes itt. Körbejártam mindent.