Ünnep, kinyitott asztal, egyvalakinek már csak a stoki jut, jön a leves. Nő lábon jön. Grízgombóc vagy házi metélt legyen? Nekünk mindegy, mami, amelyiket könnyebb. Csináltam mindkettőt, hajnal óta fenn vagyok, leszakad a lábam. Valaki behozná a húst is? Ki fogja lecsontozni? Imádatos mami, ilyet csak te tudsz. Szerintem ma íztelen lett, pedig tele van vegetával, de egyszerűen ezek a mai csirkék. Senki nem nyúl az ételhez, amíg papi nem nyitja szólásra a száját. Mami parancsa. Háromra tömés. Egy ideje átkerültem a stokiról a nagy székre, mellettem anya hűlt helye. Apám izzad a harmadik tál felett, Elemér tartalékol. Anyád még mindig zacskós levest főz? Anyád. A tyúk nyaka porcokra szakad a számban. Mi, kétféle mártás van? Itt mindig, bele a leveshússal, te meg új hús vagy, drága, de majd megtanulod. Vagy elfogysz. Gabi késik, dolgozik megint, jézuskázásra ideér. Sose növünk fel? Hagyjad már! Fokhagymamártás-pöttyöket kavarok a már felborzolt paradicsomba. Lányok, behozzátok a következő fogást?
Húsvét, húshagyókedd, húsleves, húsanyó, megint itt. Mozgolódás, cérnametélt a porcelánperemen. Szerintem ma nem sikerült, íztelen. Dehogy. mami, isteni finom biztos. Most akkor hogy kezdjük el? Papi hűlt helye az asztalfőn, a stoki maradt, grízgombóc a torokban. Szószok, valaki csontozzon, sültek, ki fogja behozni? Biztos okos dolog volt otthagyni a céget, mégiscsak jobb, mint a semmi, nem? Azért nem vagy már fiatal. Lányok, mosogatás! Kedvenc sütidet sütöttem, nem fogod kitalálni. Nincs is kedvencem. De van, egyszer mondtad az óvodában, úgyhogy egyél még egyet, mert a többit úgyis elcsomagolom. Elemér megint hízott? Nem akarok beleszólni, de szerintem ez nem egészséges. Azért ilyen ez a rántott, mert a szomszéd Erzsike megint a rosszabbik tojásokat hozta, micsoda falu, ember embernek farkasa, hiába viszek neki minden alkalommal a piskótából, szinte válogatja nekem az apróbbat. Ha ennyire szereted, miért nem csinálsz magadnak otthon? Elég a fetrengésből, valakinek fel is kell mosni a konyhát, én hajnal óta vagyok talpon. Kávét kértek?
Születésnap, fülledt meleg a teraszra szorulva, a stoki szinte úri a kempingszékekhez képest. Gabi mellett Márton, belesimul a sarokba, mintha mindig is az övé lett volna. Ki szereti, lába csak kettő van! Eszem a zúzáját. Szerintem téged átvertek azzal a kocsival, de ti tudjátok. Gizi szerint a vejének egészen mást mondtak, úgyhogy jobb, ha tudjátok, bár ezen már nincs mit szépíteni. Borzasztó folyékony lett a fokhagymamártás, és valahogy íztelen. Dehogy. mami. Ma csak háromféle húst sütöttem, mert annyira fáradt vagyok. Nem való már nekem ez a főzés, meg a tyúkszemem is. Mennyi mosogatnivaló. Dehogy. Márton, ne fáradj, majd a lányok megoldják.
Karácsony, konyhából üvöltő zsírszag, hónapok óta nem látott ételhalom. Üljön mindenki asztalhoz Gabi majd behozza a levest. Ja, legbelülre ültél, nem baj, megoldom. Csak ne fájna úgy a derekam. Forró zsírpöttyös csend a leves felett. Apám hűlt helye velem szemben. Lecsúszik azért, ki kéri a mellét? Amúgy te mit is dolgozol? Sose tudok válaszolni, amikor kérdezi az Ágika. Igen, ezerszer, de mit értek én ehhez. Mi? És ilyenért fizetnek is? Jó, csak azért kérdem, mert a hitel nagyon rossz döntés volt. Nekem elhiheted, én még életemben soha, kivéve annak az egy tollnak az árát, amit fizetés napján azonnal vissza is adtam. Vegyetek még levest, nem sótlan? Jaj, de rendes vagy, hogy kihozod, de nem kellett volna.
Kiskarácsony, nagykarácsony, csend, alvó mosatlan torony a konyhámban. Pizsomás reggeltől, bárcsak esne a hó estéig. Mezítláb telelépkedem az életem, gondolok egy kicsit oda. Vajon jutott stoki a hűlt helyemnek?
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.
Minden évben ezt várom legjobban: amikor újra összeáll a csapat, telepakoljuk az autót könyvekkel, promóciós anyagokkal, meg persze jókedvvel, és útra kelünk, megyünk. Nem az őszbe, vijjogva, sírva, kergetőzve, hanem a tavaszba, a nyárba (na jó, aztán végül az őszbe is), több száz, majd több ezer kilométert „felzabálva”, sokszor olyan városokba, kisebb-nagyobb településekre, ahol még sosem jártunk azelőtt.