Ünnep, kinyitott asztal, egyvalakinek már csak a stoki jut, jön a leves. Nő lábon jön. Grízgombóc vagy házi metélt legyen? Nekünk mindegy, mami, amelyiket könnyebb. Csináltam mindkettőt, hajnal óta fenn vagyok, leszakad a lábam. Valaki behozná a húst is? Ki fogja lecsontozni? Imádatos mami, ilyet csak te tudsz. Szerintem ma íztelen lett, pedig tele van vegetával, de egyszerűen ezek a mai csirkék. Senki nem nyúl az ételhez, amíg papi nem nyitja szólásra a száját. Mami parancsa. Háromra tömés. Egy ideje átkerültem a stokiról a nagy székre, mellettem anya hűlt helye. Apám izzad a harmadik tál felett, Elemér tartalékol. Anyád még mindig zacskós levest főz? Anyád. A tyúk nyaka porcokra szakad a számban. Mi, kétféle mártás van? Itt mindig, bele a leveshússal, te meg új hús vagy, drága, de majd megtanulod. Vagy elfogysz. Gabi késik, dolgozik megint, jézuskázásra ideér. Sose növünk fel? Hagyjad már! Fokhagymamártás-pöttyöket kavarok a már felborzolt paradicsomba. Lányok, behozzátok a következő fogást?
Húsvét, húshagyókedd, húsleves, húsanyó, megint itt. Mozgolódás, cérnametélt a porcelánperemen. Szerintem ma nem sikerült, íztelen. Dehogy. mami, isteni finom biztos. Most akkor hogy kezdjük el? Papi hűlt helye az asztalfőn, a stoki maradt, grízgombóc a torokban. Szószok, valaki csontozzon, sültek, ki fogja behozni? Biztos okos dolog volt otthagyni a céget, mégiscsak jobb, mint a semmi, nem? Azért nem vagy már fiatal. Lányok, mosogatás! Kedvenc sütidet sütöttem, nem fogod kitalálni. Nincs is kedvencem. De van, egyszer mondtad az óvodában, úgyhogy egyél még egyet, mert a többit úgyis elcsomagolom. Elemér megint hízott? Nem akarok beleszólni, de szerintem ez nem egészséges. Azért ilyen ez a rántott, mert a szomszéd Erzsike megint a rosszabbik tojásokat hozta, micsoda falu, ember embernek farkasa, hiába viszek neki minden alkalommal a piskótából, szinte válogatja nekem az apróbbat. Ha ennyire szereted, miért nem csinálsz magadnak otthon? Elég a fetrengésből, valakinek fel is kell mosni a konyhát, én hajnal óta vagyok talpon. Kávét kértek?
Születésnap, fülledt meleg a teraszra szorulva, a stoki szinte úri a kempingszékekhez képest. Gabi mellett Márton, belesimul a sarokba, mintha mindig is az övé lett volna. Ki szereti, lába csak kettő van! Eszem a zúzáját. Szerintem téged átvertek azzal a kocsival, de ti tudjátok. Gizi szerint a vejének egészen mást mondtak, úgyhogy jobb, ha tudjátok, bár ezen már nincs mit szépíteni. Borzasztó folyékony lett a fokhagymamártás, és valahogy íztelen. Dehogy. mami. Ma csak háromféle húst sütöttem, mert annyira fáradt vagyok. Nem való már nekem ez a főzés, meg a tyúkszemem is. Mennyi mosogatnivaló. Dehogy. Márton, ne fáradj, majd a lányok megoldják.
Karácsony, konyhából üvöltő zsírszag, hónapok óta nem látott ételhalom. Üljön mindenki asztalhoz Gabi majd behozza a levest. Ja, legbelülre ültél, nem baj, megoldom. Csak ne fájna úgy a derekam. Forró zsírpöttyös csend a leves felett. Apám hűlt helye velem szemben. Lecsúszik azért, ki kéri a mellét? Amúgy te mit is dolgozol? Sose tudok válaszolni, amikor kérdezi az Ágika. Igen, ezerszer, de mit értek én ehhez. Mi? És ilyenért fizetnek is? Jó, csak azért kérdem, mert a hitel nagyon rossz döntés volt. Nekem elhiheted, én még életemben soha, kivéve annak az egy tollnak az árát, amit fizetés napján azonnal vissza is adtam. Vegyetek még levest, nem sótlan? Jaj, de rendes vagy, hogy kihozod, de nem kellett volna.
Kiskarácsony, nagykarácsony, csend, alvó mosatlan torony a konyhámban. Pizsomás reggeltől, bárcsak esne a hó estéig. Mezítláb telelépkedem az életem, gondolok egy kicsit oda. Vajon jutott stoki a hűlt helyemnek?
– Tudod, Klárikám, ez magyar föld volt. Itt élt édesanyád kisbabakorától egészen addig, amíg ki nem telepítették őket. Csak 50 kilót hozhattak magunkkal. Még szerencse, hogy Zsófi mama betuszkolta a csomagba anya babáját és a szarvasagancsot. Pedig falhoz állította őt a szlovák csendőr, de ő ragaszkodott hozzá, hogy elhozza ezeket a tárgyakat.
Júlia és Flóra a konyhában hallgatta, milyen unalmasan rotyog a leves. Néha meg kellett kavarni, ez is unalmas, de a végén azért finom. Elvált, újraházasodott, gyermekes asszonyok voltak, az egyik gyereknek hasmenése volt, a másiknak szorulása, de már ezt is megbeszélték. Próbáltak zenét hallgatni, de Júlia nem volt elégedett Flóra lejátszójának minőségével, szóvá is tette
A kíváncsiság, az öröm és az izgalom elegye kavargott benne. Az ablakban állt. Egyik kezével kontyából kiszabaduló hajtincseit simogatta, füle mögé gyűrte, majd újra kihúzta őket. Másik kezével a függönyön játszott, ujjával követte annak mintáját, körberajzolta egyik irányba, aztán a másikba. Közben a szemét nem vette le az utcáról, a házuk kapujáról.
Alapvetően tehetségtelen voltam, de nem voltak rossz szándékaim a hegedűvel. Egy idő után abba kellett hagynom a hegedülést, ez éveket jelent, és alig pár lecke haladást a kottafüzetben. Egy ideig harmonikáztam, de ahhoz is tök tehetségtelennek bizonyultam. Érdekes módon, ott is előkerült a fényes vaslapocska, úgy látszik, az abonyi zeneiskola tanárainak legfőbb módszertani eszköze a vaslapocska volt a hatvanas években. Nem ragozom, végül a dobnál kötöttem ki.
Ha egy ötvenes nő szeret egy férfit, nem akarja megváltoztatni, de meghallgatja érveit s ő is érvel. Egyszer.
Ha egy ötvenes nő szeret egy férfit, aki elhívja egy Kordakoncertre, csak annyit kérdez tőle felhúzott szemöldökkel: miii? Ebből a férfi rögtön helyesbít, hogy Cohen, és a nő boldogan rábólint.
A mentősök nekilökték a vállát az ajtófélfának.
– Szűk ez az ajtó – mondta a nagyobbik.
– Azért csak kiférünk – jegyezte meg a másik.
A Lipótra vitték, mert stroke-ot kapott. Régebben agyvérzésnek hívták. Ma meg: stroke.
Én meg szórtam az ezreseket. Nem mintha sok lett volna belőlük. És egy idő után meg is mondta az egyik nővér:
– Ne adjon már nekünk pénzt. Úgyis megteszünk mindent.
Soha nem értettem, és nem tudtam elfogadni, miért vannak notórius késők. Trixi barátnőm az egyetemi évek alatt mindig mindenhonnan elkésett. Meg volt beszélve, hogy találkozunk a téren, az épület (ami akkori szóhasználatunkban mindenkor az ELTE Jogi Karának impozáns épületét jelentette) előtt, már mindenki ott volt, ő nem. Aztán húsz-huszonöt perc késéssel megérkezett, könnyedén és vidáman. És nem izzadt. A homloka se, a bajusza se.
De az egyáltalán nem akar elcsitulni, a főzés napjának közeledtével már-már hurrikánná változik, az asszony ki nem fogy a részegdisznózásból. Csoda-e, hogy ezek után az ember alig várja, hogy elmehessen, csak essünk túl a pálinkafőzésen, legyen már egyszer vége. Ezt nem akarják az asszonyok soha megérteni: a férfiak nem azért mennek pálinkafőzni, mert szeretik, hanem azért, hogy legyenek túl rajta. S ne hallják az asszony száját.