Finta Viktória: A vonatok csak indulnak

2022. március 18., 12:36
Siklódi Ferenc: Városunk délután (olaj, vászon, 70×100 cm)
Bevezetés a dialektikába

A kürti temető dombon helyezkedik el. Ha lenézel a sírok között a falura, akkor látni legszebben a naplementét. Főleg ősszel, amikor minden sárga és piros és bordó és barna, teljes összhangban a lenyugvó nap színeivel. A temetőből ez valóban elképesztő látvány. Nem tudom eldönteni, ez lírai vagy ironikus-e.

Tézis

Amikor elindulok otthonról vonattal, a falu minden szépsége után a nagyváros koszosnak, hangosnak és sértően közömbösnek tűnik. De egyidejűleg steril is. Semmit sem érzek. Nem teszem fel magamnak a „hogyan?” és főleg nem a „miért?” típusú kérdéseket. Csak azt kérdezem magamtól, „mit?” Mit csinálok? Mit fogok ebédelni? Mit kell megtanulnom a vizsgára? A válaszok egyszerűek, semmilyenségük kellemes.

Hallgatom az előadást az egyetemen, sétálok a kollégium folyosóján, ülök a városi buszon, közben a mobilomat bámulom, mert az egyszerűbb, mint nézni kifelé az ablakon a Rókadomb őszi színeire. Rántott húst eszek rizzsel, abban biztos nem csalódom. A bűnügyi orvostanvizsgámra tudnom kell minden törvényt, pontosan, szó szerint, abból az ember nem tudja csak úgy kibeszélni magát. Száraz tények, bemagolni egyiket a másik után, nem kell gondolkodni, csak tudni. Nem kell gondolkodni.

A városban nem vagyok sebezhető. Megyek, mint egy gép, olyan vagyok, mint a zsúfolt utcák szürke felhőkarcolói, a napozással szerzett nyári színem kiszívta az ősz, most ő fénylik sárgán és pirosan és bordón és barnán a Rókadombon meg a parkokban. De én arrafelé nem járok, csak a betonon. A felszín a lábaim alatt kemény, akár a szembejövők szigorú tekintete. A lábaim nem gondolkoznak, csak teszik, amit kell, automatikusan cselekednek. Mint egy gép.

Utána sokáig nem látom a napot vagy más természetes fényt, be vagyok zárva a kollégiumi szobámba, a vizsgámra készülök bűnügyi orvostanból. Tanulom, hogyan lehet bebizonyítani a különböző haláltípusokat. Kellemetlen. Nem akarok visszaemlékezni, érzelmek nélkül helyezem el a tényeket és a törvényeket a memóriámba, ahogy a számítógép csinálja.

Antitézis

Ismét hétvége van, elindulok hazafele. Nem mintha kötelező lenne, de már nem bírom ki itt tovább. Száraz vagyok, mint a tudásom és az a rántott hús.

Felszállok a vonatra. Amikor kiszállok a kürti állomáson, nincs bennem a megérkezés érzése. Megyek felfelé a dombon, a föld puha és nedves alattam, hétközben esett, míg nem voltam itt. Eleven vagyok, mint a természet körülöttem, a gondolataim szanaszét szaladnak a fejemben, színesek és szervesek, millió atomból állnak és hirtelen érzek mindent, mindent.

Legszívesebben felülnék a vonatra és elindulnék.

Szintézis

Az élet szürke, mint a nagyváros.

A halál színes, mint a kürti temető.

Mit csinált?

Miért csinálta?

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)