Ma délután megházasodtam. Barátnőm adott össze minket a kertben, mert a párommal nem akartunk nagy felhajtást. Vagyis inkább én nem. Ő mindennel egyetért, amit mondok.
Jó természete ellenére sokan kifogásolták a választásomat. Nem mindenki adta ránk áldását.
– Ő? Miért pont ő? Bárki mást találhattál volna. Tényleg bárki mást.
Ilyeneket mondtak a szerelmemről. Hát nem kiábrándító? Ezeket az embereket a párom rendre lemorogta, de mindig eszébe juttatom, a lényeg az, hogy én szeretem őt. Márpedig egy kapcsolatban a szeretet és az egymás közti bizalom a legfontosabb, nem igaz? Mi pedig odavagyunk egymásért. Minden egyes nap, amikor hazajövök a munkából, ő már az ajtóban vár rám kedvenc játékával. Ilyenkor mindig megsimogatom a hasát, azt nagyon szereti.
Ő a leghűségesebb társ, akit magam mellé választhattam. Sosem fog megcsalni, ebben biztos vagyok. Ráadásul mindig olyan jókat beszélgetünk. Vagyis inkább én beszélek, ő csillogó szemekkel hallgat.
Viszont nem csak jó hallgatóság, de nagyon ügyes is. Sok mindenre megtanítottam. Például át tud ugorni egy karikán, tud pörögni, tudja, hogy a folyosóra nem pisilünk, és már a csirkéket sem kergeti, ha elviszem őt a nagymamához.
Társak lettünk, míg a halál el nem választ. Boldogan fogunk élni együtt, azt már most megmondom. Egyik férfi sem ér fel hozzá. Ilyen társat, mint Ő, nem mindenki talál.
Igazán jó fiú ez a Buksi.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)
– Ugyan, hagyjátok már ezt a kliségyűjteményt! – fojtotta belénk a szót egy kézmozdulattal Keskeny. – Arra gondolok most, hogy milyen érzés lehet ikonná válni? Az ikoni lét lelki és érzelmi világa az, ami engem jelen pillanatban érdekel. Csak hogy egyetlen dolgot említsek, annak az embernek ott – bökött fejével a vörös festékben úszó arcra – mindig ugyanúgy kell tartania a fejét. Ha egy kicsit is másképp tartja, már nem felel meg az elvárásoknak. Már eltér a szabványtól.
A peremkerületi általános iskola tornaterme melletti öltözőben tartották a fúvószenekar próbáit is. Maga a helyiség érthetetlen módon óriási volt, majdnem akkora, mint a fél tornaterem. Az egykor fehér, málladozó vakolatú falakon fogasok, körben lepattogzott lakkozású tornapadok, a padlóburkolat szürkésfekete. Ablaka nem volt. Az egyik sarokban egymásba rakott székek, mellettük girbegurba alumínium kottatartók halmaza, illetve egy jobb sorsra érdemes kis dobogó.
A raksai SZTK előterét szegfűszeg és narancs illata lengte be. Kiss Jolán, a recepciós a Kiskarácsony, nagykarácsonyt énekelgette kissé karcos hangján, miközben egy narancsba szegfűszegeket dugdosott. Eredetileg egy gyümölccsel teli forralt bort tervezett főzni otthon szenteste, de aztán behozta az SZTK-ba a narancsot, almát meg a szegfűszeget, fahéjat is. Itt heteken át érezhette hatását, sőt itt más is érezhette.
De azért ne. Ezért ne siess előttünk, ne akarj előbb, legelőbb a földbe csusszanni. Gondolj a kutyádra. Ő pontban este kilenckor vár téged. Mert akkor szoktál hazajönni. Mintha óra ketyegne benne. Mint az együgyű lelkekben, a fogyatékos gyerekekben és az elbutult öregekben, akik tudják.
A homályt, emlékezetünk ködét feloszlatni tudásra van szükség, nehogy még sűrűbbé keverjük azt, amit megszüntetni igyekszünk. A tudást gyarapítandó pedig, némi mozgás szükségeltetik, méghozzá céltudatos, megtervezett. Aztán az eredmények mindenért kárpótolják az embert, vagy nem! De legalább a lelkiismeretünket megnyugtatjuk.
Késő őszi délután van, már alkonyodik, amikor a buszra felszállva helyet foglalok egy idős asszony mellett. A jármű szinte teljesen megtelik, mire kihajt a megállóból, és ráfordul a színes falevelekkel szegélyezett főútra. Erős szél fúj, az eső is rákezdi, így a motor egyenletes búgásába belekeveredik az ablaktörlők zaja, amelyek az egyre sűrűsödő cseppeket igyekeznek eltüntetni a szélvédőről.
Nagypapa azt mondja, hogy ez egy igazi szép ünnep. Nagyon régen ezen a napon tört ki a dicsőséges 133 nap. Nem pont ezen a napon, de majdnem. Fellobogózták az egész várost piros, meg piros-fehér-zöld zászlókkal. És mindenki a Kádár János bácsit várja, aki direkt az ünnep miatt jön el hozzánk. Nem úgy hozzánk, hogy a nagyiékhoz vagy az anyuékhoz, hanem hozzánk, a városba. Nem igazán tudom, ki az a Kádár János bácsi, de nagypapa azt mondja, hogy kedves ember, és majd én is köszönhetek neki.
– Ugyan, Klárikám, ne köszöngesd, ez a legtermészetesebb, ha jöttök apáddal, lesz itt nálam mindig valami finomság neked. – Misi kihúzta magát. Szőke haja és kék szeme volt, ott bujkált a mosolyában mindig valami huncutság. Piros nadrágot és szép kék inget viselt, messziről kitűnt az utca szürkeségéből. Maszek tévészerelőként dolgozott, ami ritkaságnak számított akkoriban, amikor a többség állami alkalmazott volt, nehezen lehetett önállósodni. Ő alapította és vezette egyszemélyes műhelyét, és mindig sokan vásároltak, javíttatták nála a készüléküket. Ugyanis akkoriban a Videoton tévékkel még az is előfordult, hogy felrobbantak,
Egy a diákokkal tartott íróolvasó találkozón kellett megtudnom: nincs szükség tanulásra. Valamelyik irodalommal kapcsolatos kérdésemre egy fiatal, pulifrizurás fiatalember, akinek a lelógó haja miatt nem láthattam a szemét, sőt mi több, az arcát sem, flegmán közölte velem, hogy bizony „minden”, amire neki szüksége van, benne van a mobiltelefonjában.
Valami értelmetlen háború folyt. Ki ki ellen és miért? A telefonvonalak pedig szinte égtek. Menekülj mihamarabb, amíg tudsz, hogy gyerekedet vagy akár téged be ne hívjanak! Nappal csak az asszonyok tartózkodtak a házban, lakásban, mert a hadkötelesek padlásokon vagy éppen a rokonságnál bujkáltak. Szabály lett, csak ne legyél a bejegyzett címeden. Mert ha jönnek azok a bakancsos, gumibotos, kigyúrt fiúk… A politikusok, vállalati igazgatók, vezető beosztású orvosok, mérnökök, neves ügyvédek és egyetemi tanárok gyerekei már régen nem tartózkodtak az országban, s ezeket hiába keresték személyesen vagy telefonon.