Gál Vilmos: Pankrác

2022. október 03., 07:06
Keszthelyi György: Helyzetkép

Feküdjön hanyatt a vizsgálóágyon, és engedje el magát, utasít a dokinő, a kezében zseléstubust lóbál. Csak nyugodtan. A kezét ide, úgy, jól van. Hideg lesz, ne ijedjen meg, majd a végén letörölheti.

Telivágja a hasamat zselével, tényleg hideg. Aztán a hasamra nyomja az ultrahangkészülék fura, gombára vagy inkább péniszre emlékeztető fejét. Egész keményen csinálja, kellemetlen érzés. Közben diktál az asszisztensének: a máj mérsékelten nagyobb, fokozottan refrektált, mérsékelten inhomogén ekhószerkezetű, benne kóros képlet nem látható. Az intra- és extrahepatikus epeutak nem tágabbak. Az epehólyag telt, fala nem vastagabb, kőmentes, falában apró koleszterol szemcsék láthatók.

Ekkor megáll a beszédben, hallgatagon matat a műpénisszel a hasamon.

Végre látok egy pankrácot rendesen ábrázolódni, dünnyögi.

Megnyugtatónak tűnik, hogy elégedett valamivel, de fogalmam sincs, hogy mi a fene az a pankrác. Pankrácot mondott, az tuti. Valami név, olyan, mint a Pongrác, a Hegyi doktor egyik szereplőjét hívják Pankrácnak, ugrik be. Tehát lakik bennem egy Pankrác. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz.

A pankrácfej és test ábrázolódik…

Tehát Pankrácnak tényleg van feje és teste is. Keze-farka-lába?

…a panckrácfejben egy nehezen körülírható, apró, kis cisztákat is tartalmazó, 39×31 mm-es képlet látható…

Kurva élet! Összerándul a gyomrom. A szívem hevesen dörömbölni kezd. Elég ehhez néhány kibaszott szó, főleg a ciszta, meg a képlet vág oda. És mi az, hogy nehezen körülírható? Majdnem négycentis, a faszomba! Mekkora az egy pankrácfejhez képest? Mi a tököm az a Pankrác? Nem mozdulok, iszom a nőci minden egyes szavát.

…képlet látható, amely jelenleg vaszkularizációt nem mutat. Egyebekben a pankrác szerkezete mérsékelten inhomogén.

Na tessék, még ez is! Inhomogén! És mi az a vaszkuizé?

A továbbiakra alig tudok odafigyelni, ott dobol a fejemben az a nehezen körülírható, cisztákkal teli, négyszer háromcentis képlet.

De ő folytatja, rendíthetetlenül: a vesék szabályosak, tágulat, kőreflexió nincs. A jobb vesében kettős parenkimahíd (mi a tököm, utánanézni) ábrázolódik. A léppel nincs gond. A nyirokcsomók rendben. Szabad űrhasi folyadék sincs (hála az égnek, feltéve, ha ez jót jelent).

A hasi aorta okés. Gázos belek. (Garantálom, aranyom, hogy nem ettem tegnap babot.) A húgyhólyag rendben, a prosztata is. Vélemény: hepatomegália. Diffúz májlézió. Koleszterolózis koleciszta. A pankrácfejben ábrázolódott képlet pontos megítélésére CT-vizsgálat javasolt. Meteorizmus.

Közben felkelhetek, megtörlöm magam. Nem kérdezek semmit, a dokinő magyaráz.

A pankrácfejben láttam egy nagyobb elváltozást, de ez még nem jelent semmit. Nyugalom. Mutassa meg a vizsgálati lapot mielőbb a háziorvosának, rendben? Kell egy CT. A nyirokmirigyei rendben vannak. Ez jó. A májnagyobbodás minden bizonnyal zsírmáj miatt alakult ki. Gasztroenterológus, célzott diéta. De előbb a CT.

Még mindig nem merem megkérdezni, hogy mi a rosseb az a pankrác. Majd a gugli segít. Még soha nem voltam se ultrahangon, se CT-n. Kórházban végképp nem, legalábbis betegként. Biztosan halál ciki, hogy fogalmam sincs, mi az a pankrác, de ez van. Persze azért már sejdítem. Ott vacakol a kisagyam hátsó nyúlványaiban egy összetett szó: hasnyálmirigy. Mert a máj, a vese, a lép, az epe, meg még egy pár dolog kilőve, legalábbis a vizsgálat alatt összeraktam ennyit. Ott motoszkál bennem: Hasnyálmirigy. Meg Benedek Tibi. És Esterházy. Hasnyálmirgyrák. Benedek épen annyi idős volt, mint én. Egy Adonisz, egy izomkolosszus atléta. És még ő sem tudta legyőzni. Akkor én?

Beülök a kocsiba, előkapom a telómat. Pillanatok alatt meglelem a választ: pancreas egyenlő hasnyálmirgy. És jönnek ki egymás után az oldalak, és a képek-rajzok. Mindegyik egy irányba mutat. Pancreas carcinoma. Hasnyálmirigyrák. A túlélési esély: öt százalék. Körülnézek. A kisvárosi utca kihalt. A nap ragyogóan süt, tombol a nyár. Verebek csiripelnek. Pankrác, baszdmeg. Megnézem, hol is van bennem a hasnyálmirigy, meg hogy is néz ki. Mint egy fura szőlőfürt vagy egy manó, egy kalapos, nagy orrú manó feje. A kalap a hasnyálmirigy feje, a teste pedig a hatalmas orra. Nem túl szimpatikus. Üdv, Pankrác, dünnyögöm. Nem örülök az ismeretségnek.

Hazaérek. Otthon a két lányom és a feleségem. A két gyerek azt se tudja, hogy hol voltam, de az asszony tudja. Mit mondok majd neki? Megmondjam neki? Persze rákérdez, már az előszobában. A gyerekek sehol, tőszavakban adom tudtára a híreket. Nézem a reakcióját. Ő meg az én arcomat vizsgálja. Tartja magát. Tartom magam.

Majd holnap elmegyek a dokihoz, mondom. Ma nem volt bent.

Jó. De semmi baj nem lesz, ne aggódj, mondja. Érzem! Nem lesz semmi bajod! Nem lehet semmi bajod!

Erre nem felelek semmit, csak a szemem villantom rá. Honnan a büdös kurva életből tudod, gondolom magamban. Szerintem meg lesz, tuti rák, a kurva életbe. Ezt nem mondom ki, jobb ennyiben hagyni a dolgokat.

Amúgy a nap valahogy eltelik. Utánanézek a neten Pankrácnak. Semmi jót nem ígérnek az olvasottak. Csak a gyerekeket óvjuk meg, legalábbis egy időre. Meddig is?

Másnap ijedek meg igazán, a háziorvosnál. Elolvassa az ultrahangos vizsgálati lapot. Némán figyelem. Amikor Pankráchoz ér, sandán, alulról néz rám, a torkát köszörüli.

Semmi baj. Szerintem, ha van is ott valami, jóindulatú. Nincs nyirokcsomó megnagyobbodás, nincs vaszkularizáció. (A vaszkularizációról már tudom, hogy érképződést jelent.) De a CT kell minél előbb. Tudja, mit? Felhívom egy ismerősömet, Kovács doktort. Ez a szakterülete. Az országban az egyik legjobb.

Kovács doki persze nem veszi fel, erre ad egy beutalót a körzetileg illetékes kórházba.

Hívja őket még ma délelőtt, mondja. A sebészeti ambulanciára menjen, ott azonnal adnak beutalót CT-re.

Hazamegyek, éppen a kórház telefonszámát keresem a neten, amikor jelez a telefonom, a doki az.

Visszahívott Kovács főorvos, hadarja büszkén. Ma délelőtt bent van a klinikán. Délig oda kellene érnie. Meg tudja oldani? Igen? Rendben, várja magát.

Szóval, ettől ijedek meg igazán. Hogy még másfél óra sem telt el, és már úton vagyok a kórházba, egy specialistához. Még hogy nem működik a magyar egészségügy! Vagy ekkora a baj? Ekkora a baj.

A főorvos leül mellém a váróban, átnézi a leleteket.

Jó, mondja. Megcsináltatjuk a CT-t. Látom, van laborja. Szerintem ez jóindalutú, ne izguljon. Mindenesetre, ha az is, ki kell venni. Bármikor átfordulhat a történet. De ne izguljon.

Felhívja a radiológiát.

Szia bogaram, a Kovács főorvos vagyok. Itt ül mellettem egy pasas. Hány éves? Ötven. Egy ötvenéves… férfi. (Magamban félmosoly. Menet közben rájött, a pasas talán túl profán volt, ebben a helyzetben. Másodjára már finomít a dolgon, de kis kivárással.) Pancreas carcinoma gyanúval. Mit gondolsz, elég a CT vagy…

Bogaram valamit magyaráz, a fődoki türelmetlen.

Ja, tudom, hogy működik a Gyár. De ez sürgős lenne. Igen, van laborja. Rendben, várok.

Leteszi, várjuk a visszahívást. Közben a fődoki nyugtat.

Ha a CT kész, jöjjön vissza ugyanígy, szerda délelőtt. Akkor megbeszéljük a továbbiakat. Látnom kell a CT-t, addig felesleges bármit mondanom.

Cseng a telefon, valami jazzdallam. Kellemes.

Igen, jó, köszi! Édes vagy, drágám. Jövök eggyel!

Magamra hagy, megírja a beutalót. Az ambuláns lapon a kórkép: Hasnyálmirigyfej rosszindulatú daganata. Szerinted jóindulatú, mi?

Másnap kell visszajönnöm a CT-re. A doki elgondolkodik.

Jöjjön be péntek délelőtt ugyanide a lemezzel. Kap egy CD-t a vizsgálat után, ránézek. Legyünk túl rajta minél előbb.

Kimegyek a kocsihoz. Remeg a lábam. Beülök, megfogom a kormányt, és bámulok kifelé. Tegnapelőtt ilyenkor még… A lányokra gondolok. Elsírom magam. Az elmúlt harminc évben jó, ha kétszer sírtam. Először akkor, amikor a nagyobbik lányomról kiderült még az anyja hasában, hogy valami rendellenességet találtak a veséjében. Szerencsére az ijedelem nagyobb volt, mint a baj. A másik elgyengülésemre nem is emlékszem. Talán akkor, amikor elmondtam az anyámnak, hogy elválok. De az más volt. Az elsőt a kétségbeesés, a másodikat a szégyenérzet hozta ki belőlem.

Lehiggadok, a könnyek gyorsan felszáradnak. Felhívom a feleségem. Megint tőszavakban számolok be neki az eseményekről. Aztán elnémulok. Már megint a sírás fojtogat, de nem akarok előtte. Mi van, mi a baj, kérdezi, erre kitör belőlem a zokogás. Mi a baj? Mi van? Érzem a hangján, hogy megijedt. Félek, kurvára félek, zokogom. Taknyom-nyálam egybefolyik.

A magyar egészségügy működőképességébe vetett kósza hitem, amit az előző napok plántáltak belém, másnap szertefoszlanak. A radiológia recepcióján a nővérke nem fogadja el a laboromat, túl régi. A derék Kovács főorvos nem nézte meg a dátumot, így aztán új CT-időpontot kapok, egy hétre rá. Addig szerezzek friss labort. Pénteken azért bemegyek Kovácshoz, hogy legalább elmondjam neki, csúszik a dolog. Telefonszámom persze nincs hozzá. Kiderül, a főorvos úr aznap betegállományban van, hétfőtől pedig egy hónapra szabira megy. Hogy mi a tököm? Egy hét a CT-ig, aztán? Várhatok még három hetet, hogy a doki visszajöjjön a jól megérdemelt szabadságáról? Vagy menjek máshoz?

Hat nap telik el. Hajnalonta felébredek, és agyalok. Már mindent tudok a hasnyálmirigyrákról, amit a netről meg lehet tudni. Utánanézek, hogy mi van, ha jóindulatú a daganat. Nos, a műtét elég kemény. Kiveszik Pankrácom fejét, a patkóbéllel együtt. A gyomorműködést újra kell indítani. Nagyjából teljesen megváltozik az addigi testműködésem. De legalább nem patkolok el. És marha vékony leszek. Lecserélhetem a ruhatáram.

Azon agyalok, hogy mit fogok mondani a lányoknak. Meg az anyámnak. Néha napközben, ha egyedül vagyok, elsírom magam, csak úgy, spontán. Attól rettegek, hogy egyszer a gyerekek előtt kezdek el könnyezni. De nem, annyi önuralmam azért van. Mondjuk a munkahelyemen sem könnyű. Néha el kell tűnnöm, amikor érzem, hogy rám tör az öt perc. Közben a feleségem tartja bennem a lelket. Annyi ölelést meg összebújást még sohasem igényeltem és kaptam tőle, mint ezekben a napokban. Néha csak fekszünk egymással szemben, némán, és a sólámpa fényénél nézzük egymást. Simogatja a hajam, én a hátát.

A CT előtti éjjel felriadok. Pankrác ül mellettem, az ágy szélén. Az arca mintha kis, zselés szőlőszemekből volna, ugyanúgy a sipkája is. Keze-lába nincsen, gyanús, hogyan tud mozogni akkor. Gyanítom, álmodom, de Pankrác olyan valóságosnak tűnik. Buta halszemét rám függeszti, nem mond semmit.

Mi van, Pankrác, kérdezem. Mit akarsz tőlem?

Nem válaszol, csak bámul azokkal a kifejezéstelen szemeivel.

Mi lenne, ha békén hagynál, Pankrác, próbálkozom. Semmi válasz. Úgy emlékszem, sírok, megint. Reggel nedves a párnám, Pankrác persze sehol.

A CT-vizsgálat után a kezembe nyomják a lemezt. Tíz nap, két hét a kiértékelés, mondja a nővérke együttérzőn. Itt mindenkivel nagyon együttérzők. Fent lesz az eesztén. Két napja még fogalmam sem volt, hogy létezik olyan, hogy Eeszt.gov.hu. Pár napja még fogalmam sem volt a TAJ-számomról, most már kívülről fújom.

A páciensek hallgatagon, a legtöbben családtaggal az oldalukon érkeznek. Figyelem a tekinteteket, mind magába forduló. Vajon ilyen az enyém is? Vajon ők is kívülről fújják a TAJ-számukat?

Akkor tudatosul bennem, hogy még legalább tíz nap, mire megtudom az eredményt. Remek. Közben Pankrác minden éjjel meglátogat. Meredten néz, semmit sem szól. Egy idő után én se beszélek hozzá. Kösd fel magad, öregem!

Az idő pokoli lassan telik. Közben egyre jobban beleszokom a dologba. Csak akkor kezdek el sírni, amikor elképzelem, hogy éppen leülünk a lányokkal négyesben, és belevágok a történetbe. Két verzió létezik. Az egyik a túlélős, a műtéttel, a másik a tumoros, az öt százalékkal. Egyik se túl fényes sztori. Az, hogy a CT-n semmit sem találnak, fel sem vetődik bennem. Bár a feleségem biztat. Nem nagyon hiszek neki. Kábé annyit volt kórházban a szülésen kívül, mint én. Semennyit. Nincsenek tapasztalataink.

Naponta megnézem a honlapot, hátha felrakták végre az eredményt. És a kilencedik napon ott van! Remeg a gyomrom, amikor megnyitom a fájlt. Gyorsan futom át a sorokat, azt a bizonyos mondatot keresem, ami vagy megszabadít, vagy megjelöl: A pancreas fejben kórjelző értékű alaki vagy szerkezeti eltérést ábrázolni nem tudtunk. A Wirsung-vezeték normális tágasságú.

Mi van? Ez mit jelent? Nem találtak semmit?

Lejjebb.

Vélemény: Kórjelző eltérést CT-vizsgálattal kimutatni nem tudtunk.

Felhívom a feleségem. Beolvasom neki, diadalmasan.

Vékony, hisztérikus, artikulálatlan hangokat ad, majd a zokogását hallom. Akkor értem meg, mennyire kikészült ő is. Fel kell olvasnom neki az egész oldalt. Nem vagyunk orvosok, de azért értjük: semmit sem találtak a CT-vel.

Az ultrahangos dokira gondolok. Ökölbe szorul a kezem. Mi a fasz négyszer három centis, nehezen körülírható képletet látott az a némber, tele cisztákkal? Meg tudnám fojtani.

Másnap azért beviszem a háziorvoshoz a papírt. A nőci átolvassa, vidáman néz rám.

Ugye, megmondtam?

(Mit mondtál meg te, aranyom?)

Ki is vesszük ezt az anyagot a rendszerből, ne is lássam, morogja, de az oldal nem engedelmeskedik neki! Ili, segíts!

Jön Ili, de az asszisztens bicskája is beletörik a rendszerbe.

Pankrácom fent marad az eeszt-n örökre.