A szép új internetes világ csak folyamatosan cseszeget engem. Hogy csináljam ezt, csináljam azt, és hogy nekem milyen jó lesz. Egy helyre kerülnek a fényképeim. A felhőbe, és onnan, mint valami mesebeli madarat, bármikor lehívhatom őket. Tök jó lesz, barátom.
Ha lehívod a felhőből. Lépjek be vagy a gugli vagy a pofakönyvfiókommal. És aztán csináljam ezt, meg csináljam azt. Roppant egyszerű, meglátom. És csak néhány másodperc az egész. És fogadjam el a kukikat. És ha nem, jelöljem be. És marha egyszerű az egész. És gyors. És egy elvarázsolt zenekar mind hangosabban és hangosabban húzza a fülembe a csinnadrattát. Hogy nagyon jó lesz, szólnak a dobok. Hogy örömzene, pufog a cintányér, hogy óriási, rivall a kürt. Szép az élet, pattannak a húrok.
Csak ülj le a laptopod elé, a számítógéped elé, és nyomjad és nyomjad. És akkor minden egyszerű lesz és gyönyörű és kerek. De előbb még ezt fogadd el, meg csak még azt nyomd meg. És oda klikkelj rá. Frissíts! Frissíts!
Nem akarom. Visítottam, toporzékoltam.
Hogyhogy nem akarod? Ez az új világ zenéje. Az új generáció már a bölcsőben ezt szívja magába. Egy kétéves gyerek már át tud programozni mindent. És te ezt nem akarod? És angolul sem akarsz, ugye? Pedig milyen szép nyelv! A mi nyelvünk, az angol az új kor nyelve! A komputervilág nyelve. Hallgasd csak, milyen szép: fájl, meg csip és nano! Táncolni is lehet rá, hallgasd: fájl meg csip és nano! Érzed a ritmust?
Nem? Hát, akkor mit szeretnél? Milyen nyelvet? Mert a te nyelveden, azon a magyaron ez nem működik! Ahelyett nem tudsz mást, hogy nyomj egy lájkot! Vagy hogy: szkenneld be!
És a zenekar megint rákezdi a borzasztó macskazenéjét. Most ezt ordítja: szkenneld be, szkenneld be. Beriszálja magát néhány citromfejű szmájli és ezt énekli: fájl meg csip és nano. Fájl és csip meg nano.
És ott üvölt az egész a fejedben. És akkor te régi filmeket nézel. Senki nem néz már ilyen régi filmeket. Fekete-fehér filmek. Orfeusz alászáll meg A hetedik pecsét meg A nap vége (eredeti cím: Szamócás), és színes Wajdákat persze, Dantont és Ígéret földjét meg a Tájképet csata után. És Ötödik pecsétet és Simon mágust. Macskajajt.
Be vagy már betonozva. Besült a hülye agyad. Meszesek a csontjaid. Nem érted az új kor új zenéjét, hogy teák közül idd a plantát. Azt a filmet sem nézi már senki. Újak vannak, romantikusak vagy gyilkolászósak, de nem életszagúak. Nem érzed azt, hogy te nem egy filmet nézel. Néha-néha egy magyar filmnél igen. Meg a régieknél.
Ez egy gyöpös szokás. Ahelyett, hogy te is beállnál. Hiszen csak egy kattintás az egész. Egy letöltés. Konvertálás.
És a politika? Az is milyen érdekes! Az sem érdekel téged? Meg a lehetőségek? Hogy te is átoperáltathatod magad? Vagy nem is kell, elég, ha egyik pillanatban nőnek gondolod magad, a másikban férfinak, a harmadikban meg…?
Fájl meg csip és nano. Csip és fájl meg nano.
Elég, üvöltenél, elég ebből a rémálomból, elég.
Tenkes kapitányát akarok meg Ivanhoe-t. Legyünk újra hétévesek és verekedjünk az osztályban favonalzókkal. Sóderezzünk a lányokkal. Kardozzunk a fiúkkal. És verjem szét mindenkinek a kezét alsóvágással, amit A koppányi aga testamentumában láttam, és nyaraljunk újra annál az idős néninél Erdőkertesen, ahol villany sem volt, csak petróleumlámpa. Nem kellett semmit letölteni, egész nap azt csináltunk, amit akartunk, és a kert közepén egy égig érő cseresznyefa állt. Tetejetlen fa, azon mászkáltunk le-s föl, egész a felhőkig. Megnéztük, megforgattuk a felhőket, de nem volt beléjük töltve egy árva fénykép sem.
Csak a fájl meg a csip és a nano.
Valamikor tíz-húsz éve azt álmodtam, hogy gyorsan elszalad az élet, már hatvanas éveimben járok, aztán a hetvenes éveimben, valahogy meg kellene állítani ezt a nagy rohanást. Ma már nem álmodom ilyesmit. Mai álmaimban hol megzsarolt bérgyilkos vagyok, hol meg csak végig kell néznem, míg másokat gyilkolnak. Többnyire ártatlan, fiatal, fehér férfiakat.
Nem tudom, miért. Mert arra gondolni sem merek, hogy az új világ miatt. A vírusok miatt. Amik bemásztak a gépembe, levetkőztek meztelenre és vonaglanak és azt éneklik, hogy…
De ezt már mondtam. Legyintsetek rám, vén f…, igazatok van. Most is a gépen pötyögöm ezt a gépellenes szöveget. Gép nélkül már én sem tudnék élni.
Csak ne cseszegetne folyton! Hogy töltsem le ezt, erősítsem meg azt. Csináljam ezt, tegyem meg azt. Hogy ne mindig ugyanazok a szavak keringenének az agyamban ördögi táncot járva, hogy fájl meg… csip…
De már tudom a megoldást: be fogom szkennelni őket!
Azt hiszed, haha, azt hiszed, mondja egy hang a fejemben. Most jó poénos voltál. Pedig te vagy már beszkennelve, jóbarát! Bent vagy már régen, csak azt hiszed, hogy kívül vagy. Hogy még ez megmaradt neked. A kívülállók boldogsága.
