Gáspár Ferenc: Marha mázli

2021. november 21., 09:27
Fazakas Barna: Tejút I. (50 × 50 cm, 2018)
Sárközi Mátyásnak ajánlva

 

Megyünk a határ felé. Zuhog az eső, rémes idő van. Férfiak, nők, gyerekek. Főleg férfiak. És akkor azt mondja az ember, aki visz minket, hogy csónakba kell ülni. Mert itt ez már a határfolyó. A Rába. Szerintem odébb van a határ, várom, hogy valaki ellenkezzen, de néma csend a válasz. Csak a gyerekek szipogása hallik. Várjuk, hogy jöjjön a ladik, de nem. Az ember káromkodik, néha rágyújt egy cigarettára. Aztán gyorsan eloltja. Még meglátják, magyarázza. És, hogy ne sírjanak a gyerekek. Beszéljék meg velük. Sötét este van már, mire megérkezik a csónak, végre beülünk, és akkor azt mondja, hogyha lőnek a határőrök, azonnal ugorjunk be a vízbe. 1956 ősze van.

 

Suhanok a határ felé az M3-ason. Jól hangzik ez a suhanás szó. Pedig a fauvé batárja inkább csak döcög a sok BMW meg Mercedes meg japán autócsoda között. A százharmincat így is repeszti, s ez nekem elég. I’m sixty four, jut az eszembe a Beatlestől, meg hogy apám pont hatvanöt éve indult neki a zöldhatárnak. Úgy, ahogy most én, 2021-ben.

 

Ugorjanak, kiabál az ember. Nem sok idő marad a gondolkodásra. Lövéseket hallunk, s egy villanásra látjuk a torkolattüzeket is. Meg a fényszórókat, amint a folyót pásztázzák. Ugrunk. A víz baromi hideg, mikor kikászálódunk a túlparton, mindenki rohan ezerfelé. Odaát vizenyős terület, a sarat jégpáncél borítja. Ekkor jött az ötlet, hogy dunsztkötést csinálok magamból.

 

Hát nekem talán nem kell. Bár a határon most is tilos átkelni, akárcsak apámnak ’56-ban. Csak akkor a vasfüggöny miatt, most meg a Covid miatt. És míg ő nyugat felé tartott, én keletnek. Vagy inkább északkeletnek.

 

Mert amikor beugrottam, kiderült, hogy csak combközépig ér a víz. És így a hátizsákomban száraz maradt az irhabéléses lódenkabátom. Ha viszont továbbmegyek, minden lépésemre megreccsen a jég. Azonnal megtalálnak. A többiek eltűntek a sötétben, nem tudom, mi lett velük. Én viszont betekerem magam a lódenkabátba, ami még a nagyapámé volt, ki sokkal magasabb volt nálam, így ha lerúgom a vizes cipőmet, még a lábam is befér. Dunsztkötést csinálok hát magamból, s csendesen gőzölgök.

 

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta… Hál’ istennek Somoskőn találtam egy ismerőst, akinél otthagyhatom az autót. És megnéztem a gugliban, hogy a vártól keletre van egy kanyar a szlovák oldalon, ahol az autóút egészen közelít a határhoz. Talán harminc méter. Onnan ugyan még legalább egy kilométer a Parkoviska Somoska, vagyis a parkoló, de azt tíz perc alatt meg lehet tenni. ha nem ütközöm bele senkibe…Végül is, mondhatom, hogy szlovákiai magyar vagyok, csak levegőt szívni jöttem ide, az erdőbe nem viszem magammal a papírjaimat. Megvan a veszélye, hogy bevisznek. Rizikó nélkül nincs győzelem.

 

Jött éjjel egy orosz őrjárat, de elmentek mellettem. Gondoltam, ha mégis meglátnak, majd kérdezek tőlük valamit. Hogy merre van a Damjanich utca. Vagy szavalok nekik oroszul. Já kvám pisú. Én írok önnek. Ilyesmit. De nagyon féltek, ahogy kihallottam a pusmogásukból, és roppant fiatalok voltak. Most reggel van, és úgy érzem, épp eleget gőzölögtem itt. Ideje továbbállni.

 

Ideje letérni az autópályáról. Vajon milyen lesz újból meglátni őt? Hiszen nem csak a Covid miatt nem találkoztunk. Volt más is. Hopsz, közúti ellenőrzés.

Merre lesz a túra?

Rokonaim élnek Salgótarjánban. Őket megyek meglátogatni. Különben meg mi köze hozzá, ugrik fel bennem a kisördög. Attól, mert Covid van…?

Szerencsére nem firtatja a rokonokat, nem vagyok gyanús. Vén faszi, unatkozik otthon. Nem tud a valagán megülni. Hát nem is, ha találkozhatok vele újra. A kedvessel, akit már több mint egy éve…

Azt azért nem sejtettem, hogy egy év múlva újra láthatjuk egymást. Haraggal váltunk el, ő szemrehányásokat tett, én is neki, hogy nem jön velem. Szüleire hivatkozott, az igazi okot nem mondta el. Nem fedte fel a titkát.

 

Most viszont találok egy kunyhót, kedves házaspárral. Megszárítkozhatom, s még egy üveg rumot is kapok tőlük. Érdekes, hogy itt laknak a határsávban. Hogy még itt is laknak emberek. Az istállóban alszom, patkányok szaladgálnak a fejemen. És mikor reggel elindulok, széles, nagy mező tárul fel előttem, a túloldalán osztrák határőrök álldogálnak. Hahó, kiabálok nekik, és futni kezdek.

 

Letettem az autót Somoskőújfaluban egy havernál. Megyek a zöldhatár felé. Megvártam a szürkületet, biztosra akarok menni. Tulajdonképpen tök romantikus, hogy hatvannégy évesen ilyeneket csinálok. Az apám huszonnégy volt akkor.

A Szemere Bertalan utcából lehet a legkönnyebben elérni a határhoz, egy bokros, fás részen keresztül, oda, ahol a túloldalon a kanyar van. A kedvesem pedig már a parkolóban vár. Mobilon beszélünk, de virágnyelven, és keveset. Hátha lehallgatják.

 

Hogy miért jöttem haza egy évvel később? Mert kiderült, hogy fiam született. És ez felülírt mindent. Megkockáztattam. Nem tudom, megérte-e, de akkor így döntöttem. Most viszont még csak futok a határőrök felé.

 

Itt kell bekanyarodni, döntöm el, elmegyek két fenyő között. Út nincs, az esőtől felázott a talaj. Félek, hogy a cipőm bent ragad a sárban. És akkor tűnök el hirtelen a víz alatt. Buborékokat látok hirtelen a fejem fölött, zseblámpa fénye világítja meg őket.

Na, maga jól megázott, állapítja meg a fiatal határőr, amikor kihúz a pocsolyából. Mert jókora pocsolya ez, a rengeteg esőtől, lehet egy méter mély is itt-ott. Ebbe csúsztam bele. Szerencsére elég vén vagyok és vizes, elhiszik, hogy eltévedtem.

Siessen vissza, mondják, mert még magára lőnek a szlovákok. Azt hiszik, határsértő. És mutatják az utat.

 

Fogadtunk, hogy rálép majd egy aknára, vagy nem – mondják az osztrák sógorok, akikhez átfutottam. Marha egy mázlija van.

 

Marha mázlim volt, mesélem a kedvesemnek csuromvizesen, már az autójában vetkőzve, mivel a magyar határőrökkel való találkozás után némi kerülővel, és jóval később, de mégiscsak átjutottam. Muszáj levennem magamról mindent, nincs egy darab ruha, ami szárazon maradt volna. Jókat nevet rajtam, kuncog, végig Kassa felé, én pedig belemegyek a játékba, úgy teszek, mintha megsértődnék ettől. Ekkor meszel le egy szlovák zsernyák. Megállunk. A rendőr kinyitja az ajtót és meglát engem tök meztelenül. Hátraugrik, és ugyanazzal a lendülettel bevágja a gépkocsi ajtaját.