Flóri harmonikával a vállán áll a két gyerek között. A kislány előreszalad, a fiú térdnadrágban lép egyet a lány után. Flóri a fényképezőgépbe néz, fején kalap, szájában cigaretta. Büszkén tartja magát. Húzza a harmonikát. Szól a zene. A képen tavasz van.
Régi fényképalbumot nézegetek. A karácsony előtti nagytakarítás kávészünetében került a kezembe, gondoltam, belenézek, aztán folytatom a munkát. Nem így lett. A sárguló, fakuló fotók megállítottak. Történetek jutottak eszembe, egy mozdulat, egy kézlegyintés, egy félszeg mosoly, kalapbillentés. Egykor doboz őrizte ezeket az emlékeket, de öreganyám vett egy szép vajszínű albumot, letörölgette, megsimogatta, rendszerezve beragasztotta a fotókat a kemény lapokra. Az ő hátrahagyott, gyöngéd tekintete megszólaltatta Flóri harmonikás fényképét az albumban.
Míg néztem a régi képet, újra hallottam a mesét, hogy a tavasz után nyár lett. A harmonika elhallgatott, katonák jöttek, a trombitaszó inkább illett a tájhoz. Flóri hitte, hogy hősként tér majd haza, kalapjában árvalányhajjal, gomblyukában szegfűvel, lovon vonul végig a falu utcáján, be egészen a házig, ott könnyedén leugrik a pej paripáról, büszkén lépi át a küszöböt. Olyan büszkén, ahogy a toborzáson megjelent. Nem sejtette, hogy mire visszatér, nem lesz már akkor semmi a reményből és a múltból sem. Mire hazaérkezett, elillant a tartása.
Flóri ül a gyógyszertár lépcsőjén, előtte zsíros, lyukas kalapja üresen tátong. Fejét lehajtva, ujjai között parázsló cigarettával motyog. Valami olyasfélét, hogy csak pár dinárt… Nem mondja, hogy orvosságra kell, gondolhatják a járókelők, hiszen a patika bejáratánál kéreget. Inkább csak ül ott, vagy áll a falnak támaszkodva. Kopott öltönyben, megszürkült fehér ingben, pertli nélküli cipőben várja az alamizsnát. Ujjai sárgállanak a ráégett csikktől, hátrafésült zsíros haja rátapad a fejére. Nagy bibircsókos orra, sötét szeme, vastag, érzéki szája és telt bajusza alól vékonycsontú, apró termetű hatvanas néz maga elé.
Flóri már nem veszi át a nyugdíjat a postástól, a pálinkafőzőtől nem kap hitelbe egy fityókkal sem. A család körbejárta a boltokat és trafikokat is, hogy ne adjanak neki. Flórit megütötte a szél, beszélni sem igen tud már, csak a lába jó, mert az viszi messzire, egészen a belvárosig, ahol úgy gondolja, talán nem ismerik, és talán dobnak a kalapba annyit, hogy hazafelé menet megihat egy targyit a kimérőnél, meg összeszedhet néhány eldobott csikket, anélkül hogy rászólnának, ugyan már, Flóri! nem szégyelled magad…
Flóríííííí! Erre ébred mindig, ha a kislány ott alszik Verával. Flórííííí! Megfordul olyankor, az oldalára fekszik, mert a gyerek nem alszik el addig, amíg ő hortyog. Most pihenni kell, gondolja, és újra elnyomja a fáradtság a konyhában a priccsen.
Flóri húzza a lábát a friss hóban. Viszi a kiflit reggelire. Megáll az ajtóban, tudja, nem léphet be, mert úgyis rászólnak, ne hozd be a havat, Flóri! Áll a konyhaajtóban, várja a következő utasítást, hogy mehessen már. Nem fázik. Nem érzi… Megigazítja a zsíros kalapot a fején, arra gondol, hogy hátha, hátha kerül bele pár csörgős ott a patika előtti lépcsőn. Aztán irány a kimérő, a Kőrösiné olcsó pálinkája majd békévé oldja ezt a napot is.
Hol van, hova lett a harmonikád, Flóri?
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. januári számában)
