A gulykának nincs receptje. Egyike azoknak a titokzatos gömöri ételeknek, amelyeket szemre készítünk.
– Majd ráérzel! – biztatott édesanyám egykor, mert úgy, ahogy az életre is, amihez szintén nem kapunk receptet, ráérzünk egy idő után. Igaz, ahhoz, hogy ráérezzünk, hibázni kell. Sőt muszáj, különben honnan nyernénk tapasztalatot?
Nagy bátorság kell a szemre készítéshez – akár az élethez –, hisz százféle tényező befolyásolhatja a végeredményt. Mondjuk fő összetevője a krumpli. Ha nyers, reszelt formában nem nyomkodjuk ki eléggé a levét, akkor sok lisztet vesz fel. Hasonló veszély fenyeget, ha a főtt krumplit melegen törjük össze. Boldogult fiatalkoromban belefutottam ebbe a hibába a krumplilángos készítése közben. A tészta csak nem akart összeállni, végül alig fért el a gyúródeszkán.
Igen, itt Gömörben a krumplit is krumplival esszük, nem véletlenül. Eleink keményen megdolgoztak, míg a helyenként agyagos földben megtermelték a betevőt. Nagyanyám szavajárása szerint: „Ha krumplid, zsírod, liszted van, fiam, akkor már nem haltok éhen.” Boltban, ugye, cukrot, sót meg petróleumot vettek, a többit kiszerkesztették maguknak.
A gulykához még őrölt tepertő szükséges. Ez a sava-borsa. Puccos helyeken darált füstölt húst is tesznek bele, de ha már füstölt húsunk van, akkor bablevest főzünk, nem pocsékoljuk el, mondaná nagyanyám. Jó lesz az őrölt tepertővel, főleg a disznóölést követő zsírsütés alkalmával félretett törmelékkel, amit megszűrni alig lehetett, így egy nagyobb fazékba került.
A gulyka nehéz étel. Kapás-kaszás, vagyis nagy munkák idején készítették. Főzővizéhez, mielőtt belerakjuk a gombóccá formált masszát, hozzáöntjük a kicsavart reszelt krumpli levét. Ez tartja össze, s mire végzünk, a lébe pár szem babérlevelet, fokhagymát dobunk, majd behabarjuk. Így ehetjük levesként, vagy fő ételnek zsírban, dinsztelt hagymával nyakon öntve.
Majdnem kifelejtettem a fokhagymát. Öreg hiba lenne! Jó sok darált-őrölt fokhagymát tegyünk a tésztába, sót, borsot, majoránnát! Na és lisztet, mondanom sem kell, amennyit felvesz. Keverjük, kóstoljuk, reménykedünk, hisz csak az első vetet kifőzésénél derül ki, hogy egyben marad vagy sem. Ha nem, akkor még állítunk a tésztán.
Közben emlékezünk, könnyünk potyog a nagy fazékba, mert gulykát leginkább azok miatt főzünk, akik nincsenek már velünk.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)
Gyuri szomszédnál vettem észre a különleges sakkfigurákat. Látszólag abszurd és életszerűtlen (bár lehetne akár valami magasztos mellékzöngéje is, de most nincsen): fehérek a fehérek ellen. Jobban belegondolva: a legreálisabb sakktábla, amit életemben láttam. Különösen, ami a királynőket illeti.
Akhilleusz csak mendegél a teknősbéka után, de tudjuk, soha nem éri utol, igazából nem is akarja, nem dicsőség behozni egy teknős előnyét, ő anélkül is Akhilleusz, de a névtelen teknős csak úgy tud bekerülni a történetbe, hogy mindig elöl baktat, ha beleszakad is.
Azt gondolom, hogy mindenkinek van egy saját, történetein keresztül kikerekedő világa, amelyben a múlt felértékelődik, mert személyes, és a családi erőterek rajzolják ki finom részleteit. Olyanokat, amelyek egy vékony vonalú Cigonya-tusrajzon láthatók akár. Dobó Tihamér mesterien tudta a mikrovilág részleteit papírra karcolni. Legyen az a népkerti vigadó vagy éppen egy kérész…
Csak bóklásznak keresztbe a földön, egy közönyös pap, a dél-amerikai vándorkertész és egy megesett leány, csöndesen, az örök ragyogás ege alatt, pórázon cipelve a kísérleti lényt (buta ausztrál tenyészet?) a kupolás épület felé. Noha beszélni úgysem tanulhat meg, habár felágaskodva nyúlszerű módon átöleli bárkinek a térdét, és együtt vonul vele órákon át, gondolják, beilleszkedésre mégsem képtelen, a szakértők majd kiderítik, miféle génmanipuláció vagy idegen bolygó műve.
– Kati nénje – hallottam Tündi hangját a konyhánkból. – Képzelje, mi történt. Az a pincér udvarlóm egy óriás moncsicsit hozott ma nekem a randira.
– És, Tündikém? – kérdezte anya. – Tetszik neked az a fiú? Derék srác lehet, ha pincérkedik.
Én közben elábrándoztam az óriás moncsicsiről. Az tényleg ritka kincsnek számított. Nekem négy moncsicsim volt, kicsik és közepesek, szebbek és csúnyábbak, fröccsöntöttek és dolláros boltból valók. De óriási egy sem.
Tizennégy éves voltam, nyolcadikos, százhetven centis, és bárkit meg tudtam verni. Egyszer egy gimnazistát is lenyomtam, amiért mindenki tisztelt, de a Nyújtó ikrektől tartottam. A két fiú mindenkinél erősebb volt. Nem fizikailag. Tizenhat évesen hatodik osztályba jártak, és elloptak mindent, ami egy általános iskolában fellelhető volt, az ablaküvegtől a zsámolyig mindent vittek és eladtak.
Nagy vágyam megépíteni egy madáretetőt, hogy télen, amikor a hidegben reszketnek, dideregnek és éhesek a madarak, kimenjek hozzájuk, egy hatalmas, vastag törzsű diófához, és egy kevés kis eledelt tehessek majd az etetőjükbe, miközben egy bögre meleg kávét tartok a másik kezemben. Milyen jó célt szolgálnék egy ilyen építménnyel. Remélem, oly kedvesek lesznek velem a madárkák, hogy nyaranta a legszebb hangon fognak csiripelni nekem a diófáról.
Az irodai szkennerünk elképesztően lassú. Ha magára hagyhatnád mindazzal, amit be akarsz szkennelni, és elmennél ebédszünetre, még egy kávé és egy süti is beleférne, és amikor visszaérsz, a szkenner valószínűleg még mindig nem lenne kész. Csakhogy nem hagyhatod magára: a lassúság egyik oka ugyanis az, hogy a konstrukció lényegében kőkorszaki, és neked kell folyamatosan cserélgetned a lapokat.
Ha jobban belegondolok, ez a történet is a képzelet hatalmáról szól. Elég messziről indítok, de azért némi kerülővel el fogunk jutni ide. Vagy oda. Kezdjük ott, hogy gyerekkoromban rajongtam az állatokért, és mindent megfogtam, amit csak lehetett. Jó példa erre, hogy volt egy éti csigám is, amit egy nejlonzacskóban hordoztam magammal mindenhová.
Hogy te milyen szép rendet és tisztaságot tartasz magadnál. Míg itt én elhanyagolok ezt-azt. Például a szemetes környéke tényleg ragad olykor, de lásd be, nekem is kell hely, ahol elfüstölhetem a haragomat. De mondhatnám azt is, hogy én már nem vagyok aktív korú. Öreg vagyok, túl minden lehetséges lelkesedésen. Így jogom van a luxushoz, a halogatás luxusához.