1. Desztin náció
Igen, esztet mondták nekünk, hogy mi vagyunk a „desztin náció”, a sors nemzedéke, kiknek az a célja, hogy feláldozzák sorsukat a következő nemzedékért. Tehát azok, akik szopnak. Meg kell csinálni eztet es valakinek. Buszra fel, Bukoresbe bé, onnan át az oroszokhoz, met a kelet-európaiakot onnan lőtték fel egy teherhajón a nemzetközi űrállomásra, s onnan a Holdra. A Holdról indultak a nagy gépek ki az univerzumba, met olcsóbb volt ott összerakni az egész kilövőbázát az űrhajókkal együtt, mint Föld körüli pályáról tajdokoskodni.
Bukoresből mán baj vót, met az a kurva propelleres repülőgép úgy rázott, hogy majdnem kiadtam a cipősdoboz fasírozottat, amit a csekkingnél azok a vankujok nem engedtek fel a gépre, csak csomagba odale koszt szuplimentbe [1] , s minthogy eldobjam, inkább megettem. Az oroszoknál sem ment simán minden, először összetereltek minket egy nagy betonvályúba, tetejin katonákkal, mögöttük csipkés drótkerítés, s úgy ellenőriztek minket, mintha elítéltek lennénk. Mondom, nektek könnyebb, met ti itt lent maradtok. S úgy tereltek fel minket a márfárra [2] , a Progresszre, mint valami állatokot, a katonák úgy néztek rejánk, mint ahogy a mecsés [3] juh szokott. Osztán onnan nem láttunk semmit, csak ordítoztak, hogy biztosítsuk ki magunkot a csinturával [4], nekem az övem elszakadt [5], de kaptam egy spanifert, s azzal imobilizáltam [6] magamot. A dokkolásnál az a hüjje pilóta részeg lehetett, úgy nekibaszta a márfárt a nemzetközi űrállomásnak, hogy az egyből süllyedni kezdett. Szerencsére a szisztem ilyenkor egyből vetteti az autókorrekciót, valahogy felnyomakodtak, s stabilizálták a pályát. Vártunk jó darabig a setétben, mert ilyenkor a villanyt es elveszik, hogy legyen energia a hajtóműnek. Azután derült ki, hogy a Progressz persze az elcseszett manőver miatt nem csatlakozott rendesen az űrállomáshoz, a klapetták [7] esszevissza nyíltak-csukódtak, attól féltünk, hogy leesik az egész rábla [8], mint fonnyadt lapi az ágról. Osztán ordítottak, hogy fussunk, met a ventuzáknál [9] a levegő szökik meg. No s így. A szemem belévérmesedett!
A nemzetközi űrállomáson adtak reggelit, s mondták, várjuk meg az eligazítást. A németek más reggelit kaptak, mint mi, láttam, nagyobb volt a csomag. Mi kaptunk egy pasztát, amin azt írta: „Brânză topită cu aroma de brânză topită [10]”. Szerencsére a fasírozott fokhagymás emléke még visszaköszönt levegő formájában, s könnyes szemmel gondoltam édesanyám kezére, amint sodorja nekem a fasírtgolyót. Most es bántott, hogy nem engedték fel a repülőre, de vigasztalt az, hogy a bidon pálinkát nem vették észre. Kilenc órát vártunk a holdbéli kurszára [11], így volt időm még itthoniakkal esszeverődni, a magyarországiak inkább a németekhez húztak, velünk szóba nem álltak. Láttam, hogy vittek egy hatalmas kontájnert es, állítólag kinajiak voltak benne, nem tudom, met le volt heggesztve az ajtaja. Az űrállomás többször megkerülte a Földet, mire kezdődött a „regrupare” [12], figyeltem az ablakon átal, mikor láthatom Székelyföldet még egyszer, de nem lehetett kivenni, mert felhők takarták Európát, s tudtam, nálunk ilyenkor úgyes köd van. A Holdra az út kerek egy napig tartott, a budi el volt romolva a gépen, amivel vittek, utoljára még otthon mosakodtam, azt hittem, a hátamra a csiperke kinő, mire odaérünk.
A mi szállásunk a Holdon a sötét oldalon volt, így még a Földet sem tudtam megnézni, állítólag szép, mint egy üveggolyó, de engemet nem érdekelt, mert amit én akartam látni, ott ugye olyan köd van, hogy azon még a farkaslaki Jézus Szíve-kilátó sem tudna átcsillogni. Az Ignoramusra osztottak be minket, egy sokat látott középkategóriás csillagközi űrhajóra, amit még régi szisztem szerint rámpáról indítottak, mint a hullámvasutat, csak hát itt felfelé ugye. Aztot pusmogák, hogy a nagyrevíziójára már nem volt pénz, s lehet, indításnál benne fogunk megdögleni, de én arra gondoltam, hogy hányszor nyomattam át a kocsimot az itepén [13] bármilyen revízijó nélkül, s még most es élek. A legénység tényleg olyan „categoria trei” [14] volt, egy tengerészgyalogost se láttam, Amerika nem adta őköt, neféjj! Kiöregedett intervenciósok s sommer [15] szekuritis egytől egyig! Az egészen nem értek annyit, mint a szeredaji kórház kapusa egyedül.
A kilövésnél azt hittük, ténleg felrobbanunk s a gépbe égünk az egészen, met könyvelésileg kijött vóna a küldetés az unijónak így es, mi pedig nyugodtan megdögölhetünk, mert ennyi veszteség statisztikailag belefér. S ha felrobban, akkor a gép es teljesítette vóna a fizikai amortizáció összes kritériumát. Csak nem így lett, met a Jóisten két kezivel esszefogta az űrhajó táncoló nyitszegeit, de már arra neki sem volt még egy keze, hogy az ájuldozó kapitányt meglegyintse, ezért engemet küldött oda, hogy megnyakásszam! A kászkájánál [16] a vizort [17] felhúztam, s beléordítottam a képibe:
– Hejjj! Otthon a tetőn a cserepet meg kell forgatni, ember! Nekem ne ájuldozz, te tajdok, met eztet az irányító joystickot úgy beléd állítom, hogy a hátadon kiszökik! Osztán lesz miétt ájuldozz, neféjj! Nyomjad a gombot, monnyad, hogy Roger, s azzal indulhat az It’s the final countdown!
1 pótlólagos díjfizetéssel (román)
2 áruszállítóra (román)
3 meredt, dülledt szemű. A Bühnagy székely szótárban nincs benne, de nem es csoda, mert minden székely tud legalább öt szót, amelyik abból hiányzik.
4 (biztonsági) övvel (román)
5 rakományrögzítő kötél
6 tettem magam mozdulatlanná (román)
7 fékszárny
8 roncs (román)
9 tapadókorong (román)
10 „olvasztott sajt aromával készített olvasztott sajt” (román)
11 járatra (román)
12 újracsoportosulás (román)
13 időszakos műszaki vizsgán (román)
14 harmadik kategóriás (román)
15 munkanélküli (román)
16 sisak (román)
17 kukucsáló, ablak (román)
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
