– Először is köszönöm, hogy elvállaltad. Ez művészileg, hallod-e, ez eccer... Na, s másképp? Munka mostanába? Visszamentél? Hát az jó, ha van fizetés. Ne is mondd, én is mennyit kínlódok így. De legalább nincs főnököm. Mindegy, csináljuk. De a havi fizetés... Az más. Az biztos. És mennyi? Az nem rossz! Egyáltalán. Na.
– Tehát... nekem EZ A munka ennyit ér meg. Duplába vagy kiosztva, izével, ne... Na... Neki ugyanezért CSAK ennyit adtam. Ne, azt mondom, kerüljük az alkudozást, becsületszavamra a húsomból adom. Mert te nem olyan vagy, mint a másik. Ezt ÉRTÉKELEM, ezért még rátettem ennyit a gázsidra. Mert... te... TE vagy.
– A másik is rendben van, nem azt mondom, de neki még jó sokat kell fejlődni, nem lehet egy lapon emlegetni veled. A MŰVÉSZGÁRDA nagyon örült, mikor hallották, hogy jössz.
Akkor így megvagyunk-e? Nem jó?! Én értem, hogy máshol mennyi, de én ahhoz anyagilag hozza sem tudok szagolni. Itt nincs pénz! S a másik es odafent mán sztrájkol, hogy miért adok nektek ennyit! Azt mondja, feliétt leküldi izét, azt a göndör hajút... azt, azt, azt. De én azt szeretném, hogy MI csináljuk meg. Mert az ÉRTÉKEK... DE PÉNZ NINCS.
– Itt mindenki LÉLEKBŐL csinálja. Mert meg kell mutassuk! Itt a pénzzel úgy vagyunk, hogy.... hallod-e, ezt mi hosszú távra terveztük. Most nincs pénz. De ki tudja? Az is lehet, hogy Svédország... Neked mondjam?
– Hallod-e, elkezdtek fingani, hogy úgyse engedik! De én BÉPERLEM őköt! Ha kell, egész ÉLETEM VÉGÉJIG perlem, úgyis MEGMUTATOM, hogy meglesz! És a pénz es meglesz, ne idegeskedj. De most... ENNYI. Hát mondd meg, mikor basztam ki veled? Jó, ez az első közös munkánk, de te nem is tudod, mennyit vótam a háttérbe olyan produkciókba, amelyikekbe te eddig... TEVÉKENYKEDTÉL. Jajj, nincs es honnan tudd.
– Mert én nem AZÉTT csinálom. Te tényleg nem érted, hogy nincs TÖBB? Értem, mihez képest, de MILYEN ALAPON adjak neked ennyit, mikor a másiknak annyit adtam? És ő, tudod-e, honnat jő? Hát ez az! De te csak innen, ne! De az útra neki se tudok fizetni. Járni jár, de nem jut! Mert most SENKIK vagyunk! De mikor majd leszünk valakik, no akkor... De ha te így állsz hozzá, hogy a pénz?! Ha te csak ennyit látsz? A ZÉRÓSOKOT! Ahogy szokták mondani: a pénz a legkevesebb! Tudod-e, ÉN mennyit tettem ebbe mán bele a saját zsebemből?! Rengeteget invesztáltam a projekbe, hogy összejöjjön! Itt mindenki így gondolja! Itt ÁLDOZAT van! A többiek már egy fél éve nyomják! Azok se kaptak eddig SEMMIT!
– A CSALÁD?! Hát nekem ne mondd! Reggel elmegyek, s este már alusznak! A doktorokot járom már! Ezt senki se lássa! Mert NEM MUTATOM!
– Ne, azt mondom, ezt fogadd el, s ne mondj semmit. Már egy fél órája várnak rejád a többijek. ŐSZINTÉN mondom, csodálom az ELHIVATOTTSÁGUKAT. És még velük pénzről nem is beszéltem. És mégis... Nyomják... Nagyon sajnálnám... HA TE...
Akkor?
Szerussz!
– E mi vót? E VÍGJÁTÉK vót?! Kurva alternatívek! Ezt a MOCSKOT hordtátok essze az egyesület pénziből? Az adónkból? Ezétt támogatunk? A saját pénzemen eztet az értelmiségi... TE ilyen NAGY ÉRTELMISÉGINEK tartatod magadot? Csak azoknak szól? Lenézel münköt? A NÉPET, baz’ meg?
– Hát te es egy nagy SENKI vagy! Vigyázgass, öcsike, me te még a lucsáförből [1] írtad az extemporálét [2], amikor én a tyúkfarmot már rég csődbe vittem! Mi van, hejj, ejsze OLIMPIÁSZRA kellett vóna járjunk, hogy egy szinten lehessünk s megércsük a darabotokot! MI?! Nem mindenkinek jutott A ZEGGYETEM! Met ameddig Te a seggedet vakartad a szinin, addig itt mü DOLGOZTUNK! S ennyi? Még le es vagyunk nézve?!
– Nekem ne magyarázd, hogy mi a művészet! Ez a giliszta leányka a színpadon teszi belé a fejit egy vider vízbe, és nem nyuvad meg?! Micsináltok itt?! TE?! Nektek a NÉP ennyi? A közönség? Takarodjatok, kurvák! Ide is minek ez a szomorúság?! Van az életben elég baj, ti es legalább ne keserícssétek!
– Komédija! Az kell ide, te! Olyan, amilyen annak idején „Lata bá” s ezek! Beálltam volna én es a színi körbe, de az a mocsok magyartanárné fehér HELÁNKÁBA [3] akarta mondatni velünk a verset! S én a szupraelásztiktól [4] nyuvadok meg! Hát olyan idegállapotba kerültünk az előadásotok után, hogy meg kellett RÉSZEGEGGYÜNK, hogy elfelejcsük! Hát mérgembe mingyá lepeselem a medveriasztót! Komolyan! ERRE GAZOLJÁTOK A PÉNZT?!
– Az volt a művészet, ott ne, Pesten, a Szép... múzeumba! Ott a másik olyan portretot [5] festett, mint a FÉNKÉP! Hogyha a lábait es megrajzolta vóna, leszökik a falról, TE! S tü itt jösztök a rongyokkal! A lepedőkkel?! Ki tudja, azokból a színpadi culáitokból es ki halt ki előtte! Ezétt nem járok turkálóba se!
– Ez előadás? Megmontam, szilveszterre egy csóró kell ide egy szintetizátorral, s mellette két jó fogdmeg leányka. FÜRDŐRUHÁBA. Tekerjétek vissza a színpadra, s amíg elé nem adjátok a Szászrégeni sorzóterem című nótát, le ne merjetek jönni! Ezt tudtad csak BÉTANÍTTANI? Ne félj, a kezedbe adnám én a CSÁKÁNYT! Azzal DOLGOZZ, ne a mi idegeinkkel! Jössz búcsúra, ne félj! S a parabellummal úgy fejbe váglak, hogy csak Szen’ Péterrel találkozol! Csak vele! Ott... a magyarországi delegáció előtt! IRTÓ EGY HÜJJE DARABOT ATTATOK ELŐ!
– A hollandoknak tetszett.
– Tetszett, me NEM ÉRTETTÉK!
– Ne, miniszterállamtitkárelnök úr, figyeljen’sze [6] ide! Lássa, itt mennyi minden PROJEKTOK vannak előkészületben? Itt mindenki akarja a szépet és a jót, de BUKORESBŐL meg vagyunk akasztva! Pedig mi tartsuk el őköt, az egész országot! De hogy dolgozhassunk, POSZTOT [7] nem adnak! És méges dolgozunk! A fizetések itt a legrosszabbak ün medije [8] az egész országos NIVELhez [9] képest! De nem adjuk fel! Be kell menni verni s döngetni az asztalt! Ad ják ide, ami a miénk! Nekünk itt több JOG járna! Adjátok vissza a jogokot! Ide ne!
– TE! Azokot es BRÜSSZELBE béjuttattuk, a JÓ FIZETÉST nekik megcsináltuk, s most tojnak belé?! Hát mi van itt, ember? Hát magik a MAGYAR KORMÁNYBA esztet nem lássák?! Miért nem vonulnak bé összefogásba, s mondják meg nekük, ne, mocskos vankuj parasztok! Hát mü es tudunk olyat, mint tü, hogy amit tü mondtok, asztot mü IGÉNYBE se vesszük!
– Minek velik KÖZÖSKÖDNI? Hát a PÉNZT, amit ők adnak, arra csak töllik [10] lehet vásárolni, KAMATRA! Hol éri meg, ember?
– Nem kellene ezzel az unijóval foglalkozni! Itt van, ne, a KÁRPÁT-medence, ki van számolva, másfél milliárd embernek tud életteret aprovizionálni [11]. A HATÁROKOT lezártuk, s azzal viszontlátás, kész! Oda bé senki se! Halljátok-e! Az autonómiát kéne ledeklarálni [12], az AKTÁKOT megcsinálni, és azzal ki van harcolva! Beállok grönicsernek [13]! Élőláncot alkotok egyedül! Meg tudnám szervezni!
– Hát a múltkor es jöttek a fatolvajok, POLIC sehol! Én egyedül a quaddal elálltam a komposzeszorát [14] útját, s azzal a peridokkok [15] fordulhattak es meg! Mert én megmondtam az embereknek, A FALOPÁS bűncselekmény! Emberek, ne lopjátok a fát! Csak éjjel. Mert méges EMBEREK vagyunk.
– De hallja-e? Bárcát a cándrára [16]? A hivatali budipapírt szeápolni [17] kell? Hallja-e, ebből ki kell lépni! Úgyhogy küldje azokat a FORINTMILLIÓKOT az egyesületnek, megkérjük szépen, mert már oda juttunk, hogy magunkkal se tudunk kilőni MAGYAR ÁLLAMI SEGÍTSÉG nélkül.
1 Luceafărul (Az esthajnalcsillag). Mihai Eminescu híres verse
2 felmérőt (román)
3 testhez álló, műanyag cicanadrág vagy blúz (a ’70-es évek viseletéhez tartozott, a szó mára archaizmus)
4 műanyag (román)
5 portré (román)
6 ’sze, ’sza: felszólítórag a székely nyelvjárásban
7 betöltendő állást
8 în medie: átlagban (román)
9 színthez (román)
10 tőlük (székely)
11 ellátni (román)
12 lejelenteni (román)
13 határőrnek (román)
14 közbirtokosság (román)
15 utánfutók (román népnyelv, az értelmező szótárakban nincs benne)
16 deszkavágáskor keletkező, gyenge minőségű fahulladék
17 SEAP: a román elektronikus közbeszerzési rendszer
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. októberi lapszámában)
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.