Kék űrben kék bolygó. Kék bolygón kék víz. Kék ég alatt, kék víz mellett kék part. Kék parton kék erdő. Kék erdőben kék ház. Kolostorkék. Jobbágykék. Kék házon kék ablak. Kék ablakban kékiringó, kék virág. „A szélbe kék virágok inganak.” Kék ajtó mögött kék csend. Búzavirág.
Kék falon kék kép. Kék képen kék ég. Tizian-kék. Van Gogh-kék. Azúrkék, tengerkék. Hullámkék. „Én nem tudom, hogy milyen kék a tenger,/mi hegyre mentünk, ha kék volt a nyár.”
Kint éjkék. „Lehunyja kék szemét az ég.” Bent kék fény. Kéken száll a füstkék. Kék kandallóban kéken lángol. Kék padlón kék szőnyeg. Bársonyszéken bársonykék. Kékhuzat. Átjár a házon. Kék polcon kék könyv. Kék szekrényben kék ruhák. Kék kabát. Kék nadrág, farmerkék. Kékfestő szoknya, kékfestő kötény. Kék pamlagon kék paplan. „Az ágy közös, a párna nem.” Kék kráter. „Kék kísértet les ott éjjel.”
Kék dobozban kéken kacarászó hupikék. Kék koboldok, törpikék.
Kék szobában kék széken kék asszony. Kékharisnya. Lábán korallkék harisnya. Kék vénájában kékvér. Királykék, császárkék. Ciánkék. Pillantása sötétkék. Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék. Anyja szeme, fia szeme. Mama szeme, mama keze. Kékítőt old az ég vizében. Mária-kék, babakék.
Kék kézben kék penna. Kék papíron kék paca. „Kéklő kék ló.” Tintaló. Kék nyugalom. Kék békesség. Áldassék a kék kegyesség. Kristálykék hűség. Istenkék. Végtelen kék. „Madonnát fest örökké/arannyal s égi kékkel.” Felszáll a kék madár. Kéken súgja: soha már!
Kék óra kondul.
Harangvirágóra.
Hangja acélkék.
Kék percek peregnek. Kékre festenek. „Csorba volt a kék üveggömb.” Sötétkék a kéz, a száj. Kék korszak, ha rád talál. Kéket kékért! Ki kér? Kék anyatej, kék hangyatej, kék ecet. Kék bölcső, kék pólya. Kék bagoly, kék óra. Kék koporsó, kék szemfedő.
Kék kereszt.
Kék kő.
„Elleng a néma kék idő.”
Idézetek: Kosztolányi Dezső, Áprily Lajos, Babits Mihály, Dsida Jenő, Lázár Ervin, Demeter Szilárd, E. A. Poe, Kányádi Sándor, József Attila
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.