Szilágyi Ferenc Hubart: Vigyázd te is! – versek

Vigyázd te is! 

Legyen ma béke mindenek felett!
A lét csodája révületbe ejt –
de báva ember által tervezett
silány selejt
ritkán okoz delejt!

Az Úr igéje gonddal alkotott,
mert számba vette bő igényeink.
Ám büszke lett a nép, s a hit kopott,
manír a ring,
ahogy e föld kering.

De sérülékeny volta nem titok,
tekints reá, figyelmet érdemel!
Vigyázd te is – sokáig élni fog –
e vén kebel
fiának élve kell.

Mit ér a szennyezett, halott folyó,
a bűzös városok, szeméthegyek,
ha pénz vezet, kiég a földgolyó,
s a hon beteg,
hol köd, korom lebeg.

Kegyébe zár ma még a Fennvaló,
tiéd e vár, de kell az oltalom.
Ám Trója vész, ha győz a vén faló,
s a jó alom
jövője holt halom.

Amíg csodája ámulatba ejt,
és véd a béke mindenek felett,
az otthonunk szelíd zugába rejt,
Nyugat, Kelet
ne vessen hát szelet!

Védd magad!

A Kor fiára lám, pecsétet üt:
e billog itt az új identitás.
Fenébe is! Belátni mindenütt,
az éra lett a fontos, semmi más!

Ma gyilkos eszme terjed, és a kór
úrrá lesz ó, a balga emberen,
grasszál a tőke és bedől a pór,
a jó vetés ma már ocsút terem.

Az ifjaink virága szerteszét,
és műkaját zabál a magvető.
Ma szégyen itt a szép magyar beszéd,
globált dobál a szleng… Az érthető!

A nagyvilági lét Istent tagad,
miközben szónokol, hogy semmi vész.
En gard, morál, szemérem, védd magad,
e furcsa trend pokolra vetni kész.

Ha nincs erőd

Ha lusta nép szunyál, az Ég se menti meg,
keményen állj a gátra, büszke nemzetem!
Fejed fölött az éhes dögmadár liheg,
lecsap reád, ha várja holtnak vélt tetem.

Ha nincs erőd, hited a gátat tartani,
szerényebb álmod is hiába színezed!
Nem óv a kincs, vagyon, teher lesz majd, ami
sebezhetővé tárja árva szívedet!

 
A pénz

Koldusokat fej a bankár,
itt a haszon, másutt van kár.

Profitszagot hordoz a szél,
az eb ugat, a pénz beszél.

Milliomos lesz a koldus,
hol szegény az ember, hol dús!

A pénz beszél, az eb ugat,
Keletet ver át a Nyugat.

Nyugaton vág eret Kelet,
kicsi torta, sok a szelet.

Kutya csahol, lóvé dumál,
a háttérben diktátum áll.

Nem a gazdag, nem a szegény,
aki fizet, az a legény,

vagy valaki majd valahol…
Lóvé dumál, kutya csahol.

Együtt

Segítsetek, magamban mit sem érek,
s a részem én elosztom köztetek.
Barátaim, legyünk mi jó testvérek,
a kebletekbe szívmagot vetek.

A kebletekbe szívmagot vetek,
a jó talajba hullva mind kihajt!
S ha majd mulatni lenne kedvetek,
ne csapjatok nagy orgiát, ricsajt!

Segítsetek, magamban mit sem érek!
Sokan csinálják úgyis itt a bajt,
a sok csibész, megannyi gyáva féreg!

S midőn süket fülekbe hal szavunk,
ki erre jár, vajon megérti majd,
két csend között miért is hallgatunk.

A vándor

Elindulok. Hová? Amerre út vezet,
de mindegy is, ha végül Isten nyújt kezet.
A szél cudar hideg, s a láthatár sötét,
Ki elkísér, reám borítja köntösét.

Kegyelme van velem, ma lámpafényt adott:
a holdvilágot és ezernyi csillagot.
Szavára hallgatok, s a célba érek én,
vezessen bárhová e cifra sártekén.

Ha oltalom dukálna tán e szép hitér',
s az úton áll a martalóc, az is kitér.
A rét selyemfüvén, mint illatos padon
az estimám után fejem lehajthatom.