B. Mihály Csilla: Milánó és más versek

2024. május 11., 10:42
Orth István: Esik az eső

Milánó

Krahácsolt és esőket köpködött
mohón az ég, s a szél bukfencét hányta,
a hajnal vaskos ólomszürke fátyla
úszott tovább a csúcsos dóm fölött.

Márványba öntve állt a fal, s tömött
sorok kígyóztak arra ázva-fázva,
szobrok szemén kihűlt szeráfi hártya,
a passzázson seperték már a bús ködöt.

Akár Da Vinci ősz szakálla, bodra,
lebegtek át terekre, vízre folyva
s körém a fellegek loboncosan,

velem figyelték merre, s hogy hogyan,
a zsenge fény milyen nyomon rohan,
s mint győztes Ámor, elvegyül dalomba.

*

Megmelenget

Sóhajomra fényt szitál a végtelen,
felhevít, de nem muszáj megértenem
ezt az érzést, mely varázslat és titok,
melyre mindig, minden percben áhítok.

Gyönge szómat felkarolja, s ostobán
– mint egy szűz a venetói gondolán,
álmomat a lét csodája lengi túl,
szép szavakra pőre lelkem elpirul –,

azt hiszem enyém az érdem, én vagyok
tér, idő, a cél, a kezdet és az ok.
Rájövök, ha éj lesz, fázom, s fáj a csend,
hogy valómat csak szerelmed tartja fent.

* 

Bellagio

Kinyílt előttem itt e csepp remek,
comói ékszeresdobozka,
sikátoroknak vége-hossza,
s a macskakők, hagyom, vezessenek.

A tó, a hegy, a kellemes meleg
nyugalmamat tovább fokozza,
kaméliák között bolyongva
körém, a fákra fényeső pereg.

A sétaút regényes zöld ölén
romantikát zihál a nyírt sövény,
egy nő a gyöngysorát csodálja,

vibrál a táj, ökörnyál szála lóg,
az érkező kirándulóhajók
szelén felzúg a Liszt-szonáta.

*

Labdarózsák

Vágytól, csóktól lelkesen
május jár a kerteken.
Lázas égi pír alatt
labdarózsák ringanak.

Tejfehér sziromsereg
ring szerényen, megremeg,
mintha álmát féltené.
Száll a perc a vég felé.