Leczo Bence: Kádár-kockát visel a babám

2020. augusztus 24., 08:12
Oláh Norbert: Auróra utca 29. (vászon, filctoll, 80 × 60 cm, 2017)

Legutóbb Zalába utaztam, Zalaegerszegtől úgy húsz kilométerre délre, Szentkozmadombjára. A vonat Egerszegig ment, onnan autóval haladtam tovább, és míg a vasúton egész más dolgok ragadják meg a figyelmet, mint az erdők, rétek, jobb esetben a Balaton, addig az autóból megcsodálhattam a jellemzően a hatvanastól a nyolcvanas évekig épült Kádár-kockákat.

Nem értékítélet, persze. Otthon, Felvidéken is van egy pár, nagyszüleim háza a szomszédban szintén ilyesmi, bár mivel kétemeletes, sátortető helyett lapos teteje van. Mégis leginkább Zalában tűnt fel, mennyi is van belőlük.

A kockaházak esetében ugyanaz figyelhető meg, mint a paneleknél: a közvélemény szerint rusnyák voltak, de célszerűek, minden igénynek megfelelnek, és mégis továbbállna belőlük az ember. Eddig csak belegondolni volt nyomasztó, hogy ha kinézek az ablakon, sok ugyanolyan házat látok, mint amilyenben én is lakom. Aztán februárban költöznöm kellett a négyméteres belmagasságból a két és feles panelbe. Utóbbi egyébként sokkal komfortosabb, csak más belépni a százéves bejáraton, mint a hetven éve sebtiben felhúzott falanszterbe.

Ráadásul Kádár-kockából nyolcszázezer lehet országszerte, és kétmillióan laknak bennük. A kádári praktikát pedig az elégtelen szigetelés némileg árnyalja, mert ezek az épületek energetikai szempontból nem túl nyereségesek, felújítani pedig annyi lenne őket, mint amennyi az értékük. Mindezek ellenére érthető, miért a hatvanas években indult a házépítési mozgalom. Egyrészt támogatták az építésüket, másrészt az emberek szerettek volna kilépni a paraszti világból, a nyeregtetős házak szégyellnivalók lettek, a továbbra is paraszti életszínvonal mellett a vágyak kispolgárivá váltak. Néhány szociológus és építész véleménye szerint Szigetvári János 1976-ban megfogalmazta a parasztházak eltűnésének fő okát, ami ugyanúgy érvényes lehet a kockaházakra is: „Jelen korunkra a falusi lakosság várost néző szemében a saját népművészettel teli háza a szegénység, a szégyellnivaló, a csákányvégre megérett rosszá vált.”

Hogy szégyellik-e az emberek a Kádár-kockákat, nem tudom. Szerintem nem, mert nem igazán van mit rajta szégyellni. Ahogy a parasztházakon sem volt.

Viszont az előző, a korábbi megtagadása, mert épp ciki vagy vállalhatatlan lesz, nem vezet sehová. Vagy csak egy olyan helyre, ahol minden ugyanolyan.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 22-i számában.)