Magyary Ágnes: Ballada az érzelmek logikájáról

2021. október 29., 09:27
Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus

Ha félünk a magánytól, arra a legjobb orvosság, ha egyedül maradunk. Mert minek emberi társasággal növelni egyedüllétünket?! És nem igaz, hogy mindegyre ugyanazt kell átélnünk, hiszen kétszer nem tudunk belelépni ugyanabba a folyóba, mivel az ember úgy változik szüntelen, hogy közben ugyanaz marad.

Bátorrá lett papucsférj? Pipogya házisárkány? Elvégre nincs nagyobb izgalom, mint az unalom. Ettől őrül meg az ember: a mindennapok lassan gyorsuló rutinjától. Mert lehet idegesítőbb, mint amikor előre tudjuk elkövetkező életünk összes állomását lépésről-lépésre? Nincs olyan jól strukturált elme, amelyet a pontról pontra megtervezett mindennapok nem csavarnának fel, mint feleslegesen a nappaliban terpeszkedő szőnyeget – sarokba vele, nincs többé hasznunk belőle. Mert minél boldogtalanabbak vagyunk együtt, annál jobban ragaszkodunk egymáshoz.

Majd cafatokban lóg a boldogságunk a reménytelenség hangtalan kifeszített húrjain. Hiszen a zene némaság, amely betölti a lélek racionális hézagjait. Elvégre a lélek a hiátus miatt tud fájni. A teljes hiátus miatt. Ilyetén formán, amikor az ember teljesen üresnek érzi magát, valójában ezt nem érzi, hanem artikulálja.

Amit artikulálunk, ahhoz kell a nyelv. És ha kell a nyelv, az nincs meg hiátus nélkül. Ezért jobb, ha nem is mondunk semmit. Minél többet beszélünk, annál rosszabb. Persze az sem jobb, ha érzünk. Nincs az érzéseknél csalfább áruló. Még a szavakon is túltesznek. Ebben az a logika, hogy nincs logika: így én érzek, ő beszél.

A férfi és nő kapcsolata nem a szerelemről szól, hanem a kiszolgáltatottságról. Kockázatbecslés. Ötven százalék, hogy boldogok leszünk, és ötven, hogy nem. A játékosoknak van szisztémája. Mert mindenki nyerni akar. Két eset van, amikor nem hagyjuk abba a játszmát: ha nyerésre, vagy ha vesztésre állunk. Nyerni viszont csak akkor lehet, ha teljesen elveszejtjük önmagunkat. Ez senki sem akarja. Ez a csapda. A biztonság veszélyes.

Amikor azt hisszük: ennél szilárdabb talajon már nem is állhatnánk, annál törékenyebb burokban lebeg a létünk. Ami általában törik is – amint lehetséges. Csak alkalom kell hozzá. Az úgy jön, hogy közben megy is. Pont, mint az érzelmek. Mert csak a békével lehet háborúra felkészülni.

De mi van azzal, akinek sosincs békessége? Az hogy fogja elviselni a közelgő hadviselést? Mert amikor lőnek, a fegyver néha – vagy mindig – visszafelé sül el. Minél jobban ágyúzod a másikat, annál több golyóbist hajítasz magadra. Mert az élet olyan állandó harc, amely nem halad sehova, mégis mindent ez mozgat. Mert lehet birkózni a széllel vagy az éjszaka sötét árnyaival, a lélek zegzugai minden esetben erősebbnek bizonyulnak a legkidolgozottabb karizomnál.

Hiszen az éhség irányít minket. Szeretetéhség? Nem a test hiánya − zabáljunk vagy koplaljunk bármennyit −, hanem a szív sóvárgásai. Zsíros cubák vagy simogatás? Omlós kuglóf vagy ölelés? Babérleveles krumplileves vagy kedves szavak? Mert ahol nincs szeretet, ott pokol van. De bűzlik a szeretet, mint az alvilág, ahol a Sátán − aki közismerten nem érez semmit, de legalább ebben következetes − érzelmekből és győztes csatákból kotyvasztja az eltökélt esendőséget.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. októberi lapszámában)