Nem tréfálok. Lopj könyvet, minél többet! Vedd ezt felbujtásnak, vállalom érte a felelősséget, van tapasztalatom benne. Több ezer könyvet loptam könyvtárakból, üzletekből, piaci árusoktól, az antikváriumokról nem is beszélve. De még az online boltokból is loptam.
Amikor kirúgtak az iskolából, az eltávolítás öt napját azzal szigorították, hogy az iskola könyvtárában kellett robotolnom, ahová éppen akkor érkezett mintegy ötezer könyv, adományként. Azt dolgoztuk fel. Mondanom sem kell, sokat loptam közülük. Ki nyert? Az iskola, mert kirúgott öt napra? Vagy én, az eltávolított, aki addig olvasott, hogy most ezeket a sorokat írja?
De vásároltam könyvet az ellopott osztálypénzből is. Ez még a fordulat, 1989 előtt történt: akkoriban annyira megbízhatónak vélt az osztályfőnököm, hogy rám bízta azt. Elloptam. Halat és könyvet vásároltam. Halat, mert anélkül nem adtak könyvet. A megrohadt halat eldobtam, a könyv a mai napig ott a polcomon. Tamás bátya kunyhója – hát nem volt ironikus a kommunizmusban ezt a könyvet vásárolni az osztálypénzből?
Körbeloptam a szomszédokat. Úgy nyúltam le Az ezüst tó kincsét, mintha térkép lenne valóságos kincsekhez. Ugyanígy járt A rejtelmes sziget, Jules Verne isteni könyve, amely elvezetett Nemo kapitányhoz. Aztán lopott könyvek által eljutottam a Holdra (Utazás a Holdra, Utazás a Hold körül). Bejártam a nagyvilágot. Kamcsatka, Szibéria, Szahara, mindegy volt, mindenhová beloptam magam.
Ahogy múltak az évek, egész írók életművét tulajdonítottam el. Pillanatig sem volt bűntudat, -bánat bennem. Őszintén hiszem, hogy a könyvlopás nemesít.
Úgyhogy lopj könyvet, minél többet! Ne szégyelld, ha rajtakapnak. Állj ki a lopás ténye mellett. Hivatkozz rám!
Lopj könyvet, mert minden ellopott könyvet magadban hordozol. A könyvek soha nem unnak meg téged, te soha nem unod meg azokat.
Lopj könyvet – az elméddel.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. júliusi számában)
A priuszos beköti középső gyermekét, illetve nem a középsőt, a legkisebbet, illetve a legkisebb a középső, mert a kocsi hátsó ülésén a legkisebb a középső és a legnagyobb között ül. A legnagyobbat is beköti, mert magát bekötni egyedül a középső tudja. Az van a priuszos fejében, hogy a kocsiban három ülés van, az anyósülés meg az apósülés elöl, a hátsó ülés meg hátul.
A közösségi média megjelenésével következett be ugyanis az, amitől minden hivatását felelősséggel gyakorló cenzor joggal tartott: bárki bármit megoszthatott bárkivel. Cenzor felmenőim zavartan meredtek a számítógépek, okostelefonok és laptopok kajánul világító képernyőire, s fogalmuk sem volt, miképpen akadályozhatnák meg az információk szabad áramlását.
Most olvasom, hogy az egész emberiség beleférne egy Badacsony-méretű hegybe. Egy jó nagy kősziklába. Nem mindegy, ki mellé kerülsz: leprás vénasszony hegyes könyöke nyomakodik az oldaladba, vagy valami csinos és egészséges fiatal. Vagy a feleségem. Az már negyvenkét éve. Vele vagyok a legszívesebben, vagy úgy is mondhatnám, hogy őt viselem el a legjobban. Ő simuljon az oldalamba. Mert kezdek hasonlóvá válni egy kősziklához, de sajnos nem Szent Péter-i értelemben.
Székelyföld szívében élek, olyan helyen, ahol minden környékbeli faluban csupa hírességek születtek, csak Papolcon nem, ahol én lakom. Például az egyik szomszéd településen Kőrösi Csoma Sándor, a másikban meg Mikes Kelemen látta meg a napvilágot. Egyébként Zágont még Kiss Manyi színésznő és a világhírű tornász, Szabó Kati is ismertté tette.
Bognár úr leereszkedően veregette a kis taknyos vállát, és nevetgélt. Ilyenkor mi mindig hátráltunk egy lépést, mert a Bognár úr nevetése rendszerint nyálkiválasztással járt együtt. A kis pimasz most valamit kérdezett, mire Bognár úr tett a karjával egy fordulatot, s a folyosó vége felé intett, ahol a lépcsőfeljárat volt.
Első Európa-bajnokságom a 2004-es Portugáliában megrendezett torna volt. (2002-ben már néztük a vébét, fehér atlétatrikókból gyártottunk német és török mezeket. Jeremies 16 és Hasan Sas 11 voltak az én választásaim.) Egy hónapon át a futballról szólt az élet, fivéreimmel a fellegekben jártunk.
Nemrég megtaláltam az egyik videómegosztón az 1960-as Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjéről készült teljes filmfelvételt. Ez volt az a meccs, amelyen Puskás négy, Di Stefano pedig három gólt szerzett. A kupadöntőben rúgott négygólos rekord máig felülmúlhatatlan, és valószínűleg még hosszú ideig az is marad.