Muszka Sándor: Állásinterjú

2020. október 30., 08:42
Sárosi Csaba: Piknik

Beszélgessünk. Mondjuk el a jól fésült, kék öltönyös fiatalembernek, hogy mi szívesen beszélnénk magunkról, de nem megy. Nem megy, mert mikor mi még nálánál is fiatalabbak voltunk, úgy tanítottak, hogy az öndicséret gyalázat. Na meg azt is mondták, úgy, hogy Én, nem kezdünk mondatot. Ez alól csak egyetlen kivétel van, az Én, a szamár. Tudjuk ugyan, hogy ez már rég nem így van, próbáltuk párszor, de még a mondat végéig sem jutottunk el, máris láttuk és hallottuk lelki szemeink előtt a gúnyosan röhögő barátainkat és ismerőseinket. Az utóbbiak még hangosabban röhögtek. Ilyeneket mondtak: Így kell, jó lesz, ne se törődj. Belőled is, látom, pont az lesz, ami kell. Én már akkor megmondtam. Na ezt hallgasd meg, hej.

Beszéljünk inkább valami másról, menni fog, jó lesz. Mi azt mondjuk, sólyom, ő azt mondja, kisdobos, mi azt mondjuk, pionír, ő azt mondja, úttörő. Fog ez menni, csak most kezdtük el, és már szinte ugyanarról beszélünk. Meséljünk neki valamit, hogy jobban megismerjen, és lássa, bennünk megvan a jóindulat.

Mondjuk azt, hogy diktatúra, azt biztosan ő is ismeri. Meséljünk neki a sorban állásról, az elveszített cukorjegyekről, még szerencse, hogy volt egy ismerősünk a pártnál. A néniről, aki, ha nekünk nem jutott, mindig áttöltött egy fél adag tejet. Igaz, hogy minket még vertek az iskolában, és a pad mellé térdeltettek, ha nem tudtuk az előző nap felhagyott román szavakat, de na, megesik az ilyen. Az is igaz, hogy végig azzal biztattak, úgysem lesz belőlünk semmi. De láthatja, most itt vagyunk, és ha megengedi, bebizonyítjuk neki, hogy tévedtek, hogy ez nem így van.

Mondjunk neki valami humorosat, nehogy elunja és elküldjön azzal, majd értesítjük.

Például mikor repülőgép vagy helikopter húz el a fejünk fölött, mindig eszünkbe jut, hogy óvodás korunkban azt skandáltuk olyankor, Csáuseszku pácse, Csáuseszku Pecsere. Fordítsuk le neki. Csáuseszku a béke, Csáuseszku a román kommunista párt.

Nem, nem szerettük Csáuseszkut, és románok sem vagyunk, nem azért mondtuk, ez csak egy olyan hogyismondják, félreértette.

De arról a gyergyótölgyesi gyerekotthonról, ahol vályúból etették a szellemi sérülteket, arról biztos hallott, ugye?

Legyünk észnél. Mikor a végén megkérdezi, hogy ti székelyek, ha azt halljátok, hogy törvény, szabály, kötelező kritérium, miért kezdtek egyből vigyorogni, tudjunk neki válaszolni.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)