– Hol hagytad a mobilod?
– Lecseréltem az Elfoglaltság-kőre.
– Erre a zöld kődarabra?
– Hát te nem hallottad? Brit tudósok kimutatták, hogy a mobiltelefon nemcsak az agynak ártalmas, hanem a kézben lévő ízületekben is reumát okoz, mivel az általa termelt hő miatt elpárolog az ízületi folyadék. Igen ám, de ha nincs minden percben a kezemben a mobilom, még azt hinnék az útitársaim itt a buszon, mint te is, hogy henyélek, nem töltöm ki életem minden percét, netalántán nem vagyok népszerű a virtuális térben.
– Hát igen, de ez mégiscsak egy kő…
– Ez nem csak egy kő, ez egy életforma. Ha egyszer kézbe veszed, többé nem akarsz majd lemondani róla. Egyszerű, hatékony és könnyű alkalmazni.
– Mégis hogyan?
– Nézd. Kényelmesen simul a tenyerembe, mégis ezzel jelzem a többieknek az elfoglaltságomat.
– Hogyan?
– A kőre összpontosítva megtervezhetem a meetinget, Kleo iskolai beosztását, vagy bármit, a lényeg: hasznosan töltöm az időmet, és ezt mindenki láthatja.
– De ez akkor is csak egy kő.
– Dehogyis! Minden kő egyedi darab! Gondolj csak bele: a mobiltelefonokat legfeljebb a tokjuk különbözteti meg egymástól, ezzel szemben az Elfoglaltság-kő kívül-belül teljesen eltérő. Magasan képzett szakértők egyesével gyűjtik össze a világ minden tájáról. Kapható minden méretben és színben. Testépítő vagy nyugdíjas – mindenki megtalálja a személyre szabott választását, hiszen a gránittól a habkőig minden egyes darab megfelelő terhelést biztosít, jobb- és balkezes kivitelben egyaránt. Nekem márvány van.
– De mi van, ha nyáron kicsúszik a kezemből és elgurul?
– A különleges technológiával lézervágott csúszásgátló felület ezt megakadályozza. Hidd el, ennek a futás vagy a párás idő sem akadály. Ráadásul dermatológusok letesztelték és képzeld: száz százalékban antiallergén.
– Mutasd csak! Nem nyelheti le az én kis Zalánom? Még csak négy hónapos.
– Ne aggódj, elég nagy ez. De ha a kicsi a szájába veszi, az sem árt neki, teljes mértékben glükóz- és laktózmentes.
– …te most mit csinálsz?
– Ó, hát nézek ki az ablakon. Optikusok kísérletben kimutatták, hogy javítja a távolra látást, ráadásul pihenteti a szemet és segíti a szemfolyadék újratermelődését.
– Tényleg?
– Bizony, a résztvevők hetvenkét százaléka mondta. És tudod, mi a legjobb benne?
– Elképzelésem sincs.
– Aki ezzel utazik, annak nem hallgathatják ki a magánbeszélgetését. Teljesen kizárt. Nincs többé nyilvános szakítás, félresikerült fogyókúra kitárgyalása vagy az árfolyamok idő előtti elkottyantása. Csak az Elfoglaltság-kő van és te.
– Úgy hangzik, mintha kivonulnál a virtuális térből.
– Dehogyis. Ezzel olyan jó fotópózokat találok ki, mint még senki, dőlnek a lájkok az Instán és a TikTokon is. Keress csak rám.
– Hm, jó hangzik. De mi van, ha csak felveszek egy követ, és azzal…
– Te megőrültél?! Itthon csak egyetlen cégnél kapható az Elfoglaltság-kő, és ők gyémántvágóval belevésett mátrixkóddal azonosítják az összes darabot. Komolyan, el sem hiszem. Felvennél valami vacakot a földről, amikor ezt bevezető áron csak nyolcvanezer forint volt?
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.