Jolánta megvilágosodott. És ez csak a kezdet volt. Mert később olyan képességeket fedezett fel magában, amelyekről esküszik, hogy mindaddig nem tudott, úgymint a jövőbelátás, fejben számolás, telepátia, a gazdasági mutatók és az időjárás előrejelzése, őszinte véleménynyilvánítás, férfi ak elbűvölése, a növényekkel és állatokkal, valamint távoli univerzumok lényeivel való kommunikálás, sőt, egyszer még egy görbe este után a teleportálás is összejött neki (különben hogy eshetett volna meg, hogy egy idegen férfi ágyában ébredt fel?). De ne szaladjunk előre, vegyük végig szép sorjában a történéseket!
Jolánta egy átlagos nő volt, átlagos élettel, átlagos munkahellyel, átlagos lakással, átlagos kutyával, macskával, átlagos termettel, átlagos hajszínnel, szemszínnel, hangszínnel, átlagos mell- és lábmérettel, átlagos, átlagos mindennel. Nem volt rajta, benne semmi kirívó, különös, legalább egy bibircsók az orra hegyén, ami odaszegezi a szemet, ami láttán elborzadunk, vagy éppen gyönyörködünk benne. Jolánta nem volt szép, de csúnya sem. Nem voltak kimagasló képességei, de együgyűnek sem volt mondható. Nem tengett túl benne a humorérzék, de tudott kacagni a vicceken, nem volt nagyon érzelgős sem, csak éppen annyira, amennyire egy romantikus fi lm nézése közben lenni kell.
Reggel felkelt, megmosakodott, reggelizett, kávézott, felöltötte az előző este kikészített ruháját, elment munkába, délben mindig egy kifőzdében ebédelt, délután otthon tett-vett, megöntözte a virágait, enni adott az állatainak, megfőzte a vacsorát, főzött, mosogatott, mosott és teregetett, este olvasott vagy filmet nézett, netán sétálni ment vagy színházba, hétvégén kirándult vagy összejövetelekre járt, néha kötött vagy keresztrejtvényt fejtett. Szóval, mondom, semmi különös.
Jolántának még a vágyai is átlagosak voltak: sírig tartó szerelem, új kanapé, botmixer, népszerűség, föld körüli utazás, ház kerttel, ahol kedvére kertészkedhet, jóbarátok, izgalmas kihívások vagy éppen nyugalom (mikor melyik), kedvesebb bolti kiszolgálók, gördülékenyebb bürokrácia, rugalmasabb munkaprogram, kevesebb szemét a folyópartokon, előzékenyebb sofőrök, világbéke, nyaranta a havazást, telente a tengert áhította stb. Bosszankodott is rajta, amikor nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan ő elképzelte, dühösen cipelte magával az elkeseredettség batyuját napokig, hetekig, az évek során felgyűlt bosszúságok ott lapultak a bőröndjében. Előfordult, hogy nagytakarítások alkalmával hirtelen felindulásból kidobott volna néhányat közülük, de aztán mégis visszarakta őket. Ekkor meg azon mérgelődött, hogy nem tud spontánul cselekedni, mert valamiféle kényszerűségből minden lépését alaposan megtervezi. Például egész évben gyűjtögette a ruhákat, amelyeket majd a nyaralás alatt viselni fog, már októberben elkezdte böngészni az online boltokat, amikor más síbakancsot rendelt, akkor ő flamingómintás papucsot, januárban varratott tunikát, és éppen csak elolvadt a hó, egyre-másra járni kezdte az üzleteket, turkálókban kutakodott, hogy a nyaralós outfitjét gondosan előkészítse. Így aztán mire eljött a tengerparti utazás ideje, pontosan tudta, melyik nap mit fog felvenni. Hogy első nap délelőtt a kék alapon fehér pettyes bikiniben fekszik majd a parton, ebédre felkapja a sárga selyemruháját, délután a fekete egybedresszben szalad be a tengerbe, este a virágmintás hosszú szoknyáját és a spagettipántos felsőjét ölti fel. A hajókirándulásra a kék-fehér csíkos térdig érő pamut ruha dukál, a naplementenézéshez pedig a lenge fehér ruhájában mutat majd jól a fotókon. Természetesen mindenikhez más-más cipőt, táskát, kalapot és egyéb kiegészítőket társított.
Volt is mit cipelnie a vonatállomásig, de nem bánta, megéri. Miután elrendezte szépen a nagy bőröndjét, hátradőlt, és izgatottan várta a tengerrel való találkozást. Az utazás eseménytelenül telt el, leszámítva, hogy amikor az egyik állomásnál felszállt néhány utas, egy család apa a felesége büszke tekintetétől kísérve nem túl kedvesen átszervezte az ülésrendet, merthogy nekik oda szól a jegyük, de nem csak az ülésrendet, a csomagokat is, tologatta, levette, visszarakta, tette-vette, teremtette. Így történhetett, hogy egyszer csak a vonat egyik zöttyenésénél, épp amikor Jolánta megpillantotta a tengert, és rögtön elkapta a szabadság érzése és az ujjongás, hogy mindjárt megérkezik, majd a habok közé szaladhat az aznapra betervezett párducmintás fürdődresszében, a hatalmas bőröndje elindult az útjára, és csak repült, repült, repült: kopp, zsupp, bum, zutty, egyenesen Jolánta feje búbjára. Ott pattant egyet, majd csendes megadással elterült a vonat szotyihéjjal igencsak megszórt padlóján.
Az orvosok azt mondták, hogy nem súlyos az eset, noha lehetnek az ütésnek negatív utóhatásai. De Jolánta azóta egészen remekül érzi magát. Csak mosolyog, nincs már múltbéli fájdalom, nincs már jövőbe szaladó elérhetetlen vágy. Csak a jelen, az apró, mindennapi örömökkel.
Miután imigyen megvilágosodott, ilyenek jutottak eszébe, mint: az élet nem habos torta, járt utat járatlanért fel ne adj, a nagy halak felfalják a kisebbeket, nagy nyavalya az éhenhalás, a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát, nem mind arany, ami fénylik, könnyű az asztag alatt kalászt szedni, ha nem csurran, cseppen, éhes disznó makkal álmodik, ember tervez, Isten végez, amilyen a fa, olyan a gyümölcse, néma gyermeknek anyja sem érti a szavát, a farkas a szőrét elhányja, de a szokását nem, a sok bába közt elvész a gyermek, egy bolond százat csinál, bátraké a szerencse, csalánba nem üt a ménkű, bolond lyukból bolond szél fúj, és a többi, és a többi. Ezek aztán széles körben elterjedtek, Szólások, közmondások, népi bölcsességek címmel kötetbe foglaltattak, közösségi oldalakon idézték, tanítók sulykolták nebulók fejébe, köszöntőbeszédekbe szőtték bele, a falusi pletykapadra kiült asszonyok emlegették.
De a legeslegeslegelső felismerése, amelyet ugyan nem sokan ismertek, mégiscsak ez volt: pakolj annyit a csomagodba, hogy ha az a fejedre esik, ne üssön túl nagyot.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)
