Béla a telefonját, ha nőhöz ment, rendszerint az autóban hagyta. Minkettőt. Azért volt két száma, mert barátnőit a két telefonhoz csoportosította, olyan szempontrendszer szerint, melyet érzelmi alapon dolgozott ki, és intuitív módon gyakran változtatott. Anit rendszeren kívül helyezte, több szempontból is. Ani tudott a második telefonról, és Anihoz bevitte az egyik telefonját.
Béla praktikus szempontból tekintett az élet érzelmi ügyeire is. A telefonokat azért hagyta az autóban, nehogy egy másik nő hívja, amíg ő az egyikkel időzik, továbbá hogy amíg ő nem figyel, ne ellenőrizze nő a telefonját. Egyik se! Ha párkapcsolati tanácsot adott, akkor is tömören, a praktikus lényegre szorítkozott. Ha például Vivienhez Ábris vissza akart szivárogni, Béla így kommentálta:
– Ez komolytalan, Vivike! Hozza meg a szalmát, amit ígért, aztán menjen a fenébe!
A telefon körül egész rítus alakult ki, amit Béla körültekintően fejlesztett. Kezdetben a farmerja első zsebében hagyta a készüléket, és nem nyúlt hozzá egész látogatás alatt. Később áttette a farzsebébe, és fészkelődött, jelezve, hogy kényelmetlen így az ülés. Ezzel indokolttá vált, hogy kitegye a mobilt az asztalra. A szélére tette, mert tudta, hogy Ani nem szereti a telefont az asztalon, mert „baktériumos”, ahogy Ani mondta. Néhány alkalom elteltével Béla rögtön, ahogy belépett, kitette a telefont a zsebéből. Az előszobaszekrény tetejére.
Ani szerette, ha plafonig érnek a szekrények, de még nem csináltatta meg az előszobát, mindig másra kellett a pénz. Így az előszobában valójában egy régi parasztszekrény állt, hatalmas, súlyos darab. Valaha jól mutathatott egy módos gazda nagyobbacska szobájában, Ani kis házának apró előterében azonban akadályozta a szellős belépést és a manővermentes haladást. Viszont ez legalább volt, és rengeteg holmit elnyelt, többek között Ani huszonhárom pár cipőjét, mindet dobozával együtt, néhány papucsot, húsz kiló kutyatápot, három flakon motorolajat, sajnos mindet megbontották, egy közepes fűrészt, kötözőmadzagot és rafiát, ami sajnos összegubancolódott, egy kalapácsot, ami olyan könnyű volt, hogy semmirevalónak tűnt, csavarhúzót cserélhető fejekkel, két doboz maradék beltéri lazúrt, hét hosszabbítót, és egy húsz méter hosszú internetkábelt, ha esetleg nem lenne wifi, de betárcsázós net igen. Továbbá két régi télikabátot, egyiket Ani téli munkákhoz használta, másikat szilveszteri grillezéshez, valamint két esőkabátot. Egyik ép volt, de rövid, a másik hosszú, de lyukas.
Évente egyszer Ani rendet tett a szekrényben, mert nem szerette, ha nem lehet az ajtaját becsukni, vagy, ha sürgősen kéne valami, de nem találja. Például ha gyorsan akar impregnálni, de a káoszból nem jön elő az impregnálóspré. Ugyanis a cipőápoló kellékek is a szekrényben kaptak helyet. Vagy ha áramszünet van, és gyorsan kellene a zseblámpa, de nem találja a sötétben. A zseblámpa helye is a szekrény egy kézre eső polcán volt.
Rendrakáskor olyan holmik is előjöttek, melyeket Ani egész évben eltűntnek hitt. Gyomlálókesztyű több pár, mert Ani mindig újat vett, ahogy észrevette, hogy az előző eltűnt. Megbontatlan macskaeledelek, tartalék damil damilos halálhoz, és védőszemüveg, ha az ember lánya arra vetemedne, hogy damilos halállal kaszálja az árokpartot.
Hiába törekedett Ani arra, hogy rendet tartson a nagy szekrényben, a holmi időnként túlcsordult és ellepte a szekrény tetejét. Vetőmagos doboz, amiben a maradék magok foglaltak helyet. A vetőmagos doboz mellett olyan magok, melyeket Ani épp elvetett, és maradt belőlük, de még nem kerültek be a maradék magok ládájába. Vagy olyan magok, melyeket Ani vetéshez készített elő. Vagy olyanok, melyeket maga gyűjtött, és még nem száradtak ki teljesen. Állatgyógyszerek, például macskaszemkenőcs, kutyafülcsepp, kutya-szájfertőtlenítő paszta. A legfeltűnőbb helyen a slusszkulcs, hogy mindig meglegyen itt, hacsak nincs az aktuális kabát zsebében vagy valamelyik táskában.
Ani nem szerette, ha a szekrény teteje káosszá változik. Egyrészt azért, mert így üres teret vesztett, amelyből olyan kevés volt a házban. Másrészt mert így nem tudta letörölni a szekrény tetejéről a port. Erre Ani nagy hangsúlyt fektetett, mióta Béla ide tette ki a telefonját. Afféle kalappróbának tartotta. A huszonegyedik században, gondolta Ani, a férfiak már nem azzal ellenőrzik, tiszta-e a szekrény teteje, elég rendes-e a lány, hogy a kalapjukat teszik a szekrényre, hanem azzal, hogy a telefonjukat.
Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében protestáns hitű lakos kereste fel az egyébként szerb származású, Zomborból a faluba költözött fiatal orvost, a szerbek is inkább Verbászra, szükség esetén Zomborba jártak egészségügyi ellátás ügyében.
a sárkány lejjebb ereszkedett. eleséget keresett. a felhő mindenhová követte, hiszen napközben azon szokott aludni. még talált egy félig sült combot, bár nyerset szeretett volna enni. nem talált sehol eleveneket, ez volt az egyetlen maradvány,
a falon megpillantott egy árnyékot, de nem tudta lefejteni.
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.