Tóth Eszter Zsófia: Az óriás moncsicsi

2023. május 15., 10:10
Mara Kinga Villő: Kelengyeláda-Menyasszony (olaj, vászon, 60 × 80 cm, 2010) – Fotó: Farkas Dávid

– Kati nénje – hallottam Tündi hangját a konyhánkból. – Képzelje, mi történt. Az a pincér udvarlóm egy óriás moncsicsit hozott ma nekem a randira.

– És, Tündikém? – kérdezte anya. – Tetszik neked az a fiú? Derék srác lehet, ha pincérkedik.

Én közben elábrándoztam az óriás moncsicsiről. Az tényleg ritka kincsnek számított. Nekem négy moncsicsim volt, kicsik és közepesek, szebbek és csúnyábbak, fröccsöntöttek és dolláros boltból valók. De óriási egy sem.

Tündi az unokatestvérem volt, apa öccsének a lánya, nemrég költözött Pestre. Fekete, dauerolt hajú lány, úgy nézett ki, mintha a Charlie angyalai című filmben szerepelt volna. Mindig nevetett a szeme. Talpraesett, nem rettent vissza semmitől.

Gyakran megfordult nálunk, és örültem, ha jött, mert vidámságot hozott, tele sztorikkal, és anya sokat nevetett, ha vele töltöttük az időt. Ez anyánál ritkaságnak számított különben, mindig talált valami aggódnivalót. „Egy lány vagyok csupán a sok közül, ki vidékről a városba kerül, s bár úgy döntöttem, itt is maradok, én akkor is vidéki lány vagyok” – énekelte Tündi a korabeli slágert mosogatás közben. Ugyanis magától értetődően besegített anyának a háztartásba is. Soha nem láttam, hogy nyomasztaná bármilyen gond.

– Kati nénje, jöjjenek el a kis Klárival, nézzék meg a munkahelyem! – jött egy nap boldogan Tündi. – Csecsemőosztályos nővér leszek.

És mi mentünk. Ma is emlékszem, ahogy Tündi óvón egy vörös hajú kisbabát mutatott nekünk. Tele volt szeretettel a mozdulata.

– Apa, apa, voltunk Tündinél a munkahelyén. Szuper helyen van, csupa kisbabával tölti az idejét – újságoltam aznap este apának.

– Látod, kislányom, Tündi révbe ért – mondta apa. – Sokat tanult, itt él Budapesten, szereti a munkáját. Amilyen csinos lány, hamarosan férjhez is megy – dőlt hátra elégedett apa az új műbőr fotelunkban, majd kibontotta a Kőbányai Sörét. Apát boldoggá tette, ha segíthetett a rokonokon, és eredetileg az ő ötlete volt, hogy Tündi Pesten tanuljon.

– Nagyon fura dolog történt – jött aztán haza apa egy nap a hivatalból. Az arca tanácstalanságot tükrözött.

– Mondd már, Gyuri, mi van! – sürgette idegesen anya.

– Ma felhívott az öcsém a hivatali telefonomon. És azt mondta, hazavitte Tündit.

– Hogy mit csinált? – anya szeme szikrákat szórt. Tartottam tőle, hogy mindjárt kiabálni fog.

– Hát, hogy feljött érte Pestre, és hazavitte a faluba. Elkel ott a munkáskéz, és mivel az iskolát befejezte, munkát is fog ott találni – folytatta apa.

Én a vörös hajú kisbabára gondoltam, mi lesz most vele. Ki fog óvón fölé hajolni? Meg is kérdeztem anyát:

– Anya, mi lesz most a vörös hajú kisbabával?

– Klárikám, ne aggódj – anya rögtön vigasztaló üzemmódba kapcsolt. – A kisbaba nemsokára hazamegy, addig pedig gondoskodik róla másik nővér, aki ugyanolyan kedves lesz vele, mint Tündi volt.

– Mit csináljak? – töprengett apa.

– Na, írok én az öcsédnek olyan levelet, hogy csak na. Ne törje szét a lánya álmait – mondta anya. – Olyan szépen alakult minden.

– Kérlek, ne – válaszolta apa. – Innentől nem a mi dolgunk. Bár nem értek egyet a döntésével, de az ő lánya. Én támogattam itt Budapesten. A további az ő dolguk.

Pár hónap múlva esküvői meghívót hozott a posta. Tündi egy helybeli legénnyel kötötte össze az életét.

– Megyünk, segítünk nekik az esküvői előkészületekben is – mondta apa. – Tudod, kislányom, azt úgy illik. Egy hét sütés-főzés.

Anya kivételesen nem vonakodott. Én meg arra gondoltam, hátha ott lesz az óriás moncsicsi.

– Öreglegény ez – mondta anya, amikor megérkeztünk a négyórás vonatút után.

– Anya, az mit jelent? – kérdeztem.

– Hát, hogy már majdnem kicsúszott a nősülési időből, és sok évvel idősebb a menyasszonynál. Persze lehet attól még boldog a házasság, de szerintem az az ideális, ahogy mi vagyunk apáddal. Ő öt évvel idősebb nálam. Ezt jól jegyezd meg, kislányom.

– Na de mekkora háza van – mondta apa unokatestvére, Feri bátyja. – És Tündi lesz a kétszintes ház gazdasszonya, micsoda szerencse.

Apa erre csak hümmögött. Tudtam, hogy arra gondol, akármekkora ház sem ér fel a városi élet nyüzsgésével, a sok élménnyel, ami a fővárosban várta volna Tündit.

– Lesz templomi esküvő is – folytatta Feri bátyja. Az meg Pesten úgysem lehetett volna.

Néztem Tündit a szép fehér esküvői ruhájában a templomban. Épp belefeledkeztem volna a látványba, mikor Tündi felkiáltott:

– Rosszul vagyok. Levegőt, gyorsan!

Összeszaladt a násznép, ki egy pohár vizet adott Tündinek, más pedig legyezte őt.

– Anya, de az hogyan lehet, hogy rosszul van a saját esküvőjén? – kérdeztem anyát. – Azt mondtad, az esküvő életünk egyik legboldogabb napja.

– Kislányom, szerintem kisbabát vár – mondta anya. – Nézd csak, domborodik már a hasa.

– És amikor legközelebb jövünk, már látni fogom a kisbabát? – kérdeztem anyát.

– Igen, majd úgy időzítjük a látogatást – szólt közbe apa. – Különben is úgy illik, hogy ajándékot hozzunk majd a babának.

Volt aztán hatalmas menyasszonytánc is. Csak úgy röpködtek a 100-asok és 500-asok a kosárba. Többet senki sem hozta szóba, milyen lett volna Tündi élete Pesten. És az óriási moncsicsit sem láttam soha többet.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)