Tóth Eszter Zsófia: Ghosting

2022. november 16., 10:09
Mara Kinga Villő: Áramkör (olaj, vászon, 80 × 80 cm, 2012) – Fotó: Farkas Dávid

– Hazajöttünk a nyaralásról, és azóta nem ír, nem hív. Már egy hete – mondta a barátnőm kisírt szemmel.

– És a Messenger-üzenet?

– Látta, de nem ír.

– A double textinget próbáltad? – kérdeztem.

– Az mi?

– Írsz neki, még egyet, aztán ha azt is látja, és nem ír, akkor még egyet.

– Próbáljuk ki – mondta a barátnőm. Remegett a kezében a telefon, de arra az üzenetre sem érkezett válasz.

Ghosting, vagyis eltűnés. Ma már nem szakítanak a párok. Ezek szerint. Aki nem szeretné folytatni, egyszerűen nem ír. Hogyan lehet ezt túlélni? – gondolkoztam el.

Aztán eszembe jutott egy nagyon régi történetem, amikor nagyon sokáig vártam, hiába. Pedig akkor nemcsak a ghostingról, hanem még mobiltelefonról sem hallottunk.

A fiúnak volt autója, egy narancssárga Škoda. Azt beszéltük meg, legegyszerűbb, ha úgy randizunk, hogy ő jön értem. Beülök az autójába, és száguldunk a világba. És persze csókolózunk, de mást nem csinálunk, hisz még csak tizenhét éves vagyok.

– A tanulás a legfontosabb – mondta anyám. – Aki izél – mert anyám sosem nevezte meg a szexuális aktust –, az rosszul jár. Ugyanis annyira rákapsz a dolog ízére, hogy nem fogsz tanulni, csak egész nap azon fog járni az eszed. És akkor viszlát, egyetemi tervek. Különben is, aki házasság előtt csinálja, az kurva – összegezte anyám a tudnivalókat.

Úgyhogy nem mertem semmi többet csinálni a fiúval, mint csókolózni. Pedig ő szeretett volna többet csinálni. Bár nem tudtam pontosan, hogyan jutnánk el a többet csináláshoz, ha egyáltalán eljutnánk. Az utolsó randinkon egy bányatóhoz vitt, és követelte, vegyem le a trikóm, hogy tudjunk fürödni. Mert azt sosem mondta ki, valójában mit szeretne tőlem. Nem beszéltünk a szexről, csak közeledett, egyre erőszakosabban.

– Nem veszem le a trikóm, fürödhetünk így is – mondtam.

– Na látod, milyen vagy – tette hozzá –, már mindenki minket néz, ahogy itt könyörgök neked, te teljesen hülye vagy. El is ment a kedvem a fürdéstől, hazaviszlek – összegezte a fiú a véleményét. Az autóban már nem szólt egy szót sem. Hiába kérdeztem, mi a baj, nem válaszolt. Megbeszéltük, hogy másnap is jön majd értem.

Nem jött el. Hiába vártam órákon át. Néztem ki az ablakon, ugyanis onnan láttam mindig a Škodát, ahogy közeledett. Órák teltek el így, a gombóc ment fel a torkomban. Apám benyitott, és azt mondta:

– Elviszlek, kislányom, cukrászdába, aki ennyit késik, az nem érdemli meg, hogy várj rá.

A cukrászdában némán ettük a süteményt, pedig mindig beszélgettünk.

A fiú nem került elő soha többet. Tehát ghostingolt akkor, amikor még a kifejezést sem ismertük. Vonalas telefonja sem volt, s bár a lakcímét tudtam, nem írtam neki.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)