Akkoriban volt új a színes tévénk. Apa nagy büszkén cipelte haza, kéz alatt vette, egy szovjet laktanyában.
– Nem kell nekünk robbanós tévé – mondta apa. Ugyanis az történt, hogy a Videoton Color Star készülékek felrobbantak, lakástüzeket okoztak. – Ez a szovjet modell masszív, semmi gondunk nem lesz vele.
Ettől kezdve a békés hétvégi társasozásaink már televíziós hangaláfestéssel zajlottak. Hárman játszottunk, apa, anya és én. Volt egy új bohócos társasjáték, amit nagyon szerettem. A dobókocka nem számokat ábrázolt, hanem figurákat.
Épp a Delta tévéműsor ment, amikor Kudlik Juli – bár akkor nem tudtam, hogy így hívják a bemondónőt – felkonferálta a következő témát: mi lesz, ha meghal a Nap?
– Ezt nézzük meg! – mondta apa.
Nagyon érdekelte őt minden, ami a tudományról, új kutatási eredményekről szólt. A narrátor vészjósló részletességgel ismertette, hogyan fog megnagyobbodni, felforrósodni, majd megsemmisülni a Nap és vele a Föld is. Én teljesen bepánikoltam a magam nyolc évével. Akkor döbbentem rá, hogy az élet nem tart örökké.
– Nincs kedvem társasozni – mondtam apának.
– Miért, Klárikám? Ha a bohócos nem jó, hozom a kedvenc kártyád, a mackósat – mondta apa.
– Apa, de ha meghal a Nap, mi sem leszünk sehol.
– Ez így van. De addigra már nem fogunk érezni semmit, csak az érez, aki él, nem fog fájni. Amíg élünk, erős bennünk az életösztön, élvezzük az életet. Soká lesz ez még, kislányom.
Este hívtam apát, mert nem tudtam elaludni.
– Apa, add ide a kisujjad, úgy, mint kiskoromban – és szorítottam apa kezét, míg álomba szenderültem.
Két héttel később fojtott suttogást hallottam reggel.
– Meghalt Zsíros nagyapa. Hogyan mondjuk meg Klárinak? – kérdezte anya.
– Majd én megmondom neki. Tudod, hogy kiborult a múltkor is a Delta adásától. Az a javaslatom, ne vigyük el a temetésre – mondta apa.
– Zsíros nagyapa sajnos öreg volt, elfáradt már, Klárikám – mondta apa.
– Az mit jelent?
– Elaludt örökre – folytatta. Többet nem mertem kérdezni, magam előtt láttam a Napot a tévéadásból. Aztán a fejem fölött zajlott minden.
– Milyen ruhát vegyek a temetésre? – kérdezte anya a nővérét. Olyan kellene, amit utána is tudok használni, amikor tartom az igazgatói értekezleteket.
– Mit szólnál ahhoz az ezüstszállal átszőtt kötött együtteshez, amit a Váci utcában láttunk? – válaszolt a nővére.
– Az jó lesz – mondta anya. – És kit hívjunk a torra?
Majd következtek egymás után a témák végestelen-végig. Én közben a Napra gondoltam, és arra: vajon Zsíros nagyapa oda repült fel? Zsíros nagyapa, aki mindig a falusi háza tornácán ült, fekete kalapban, akinek bármit rajzoltam, tetszett neki. Aki reszkető kézzel előhúzott egy 500 forintost – nagy pénz volt az akkoriban –, és azt mondta:
– Klárikám, ez a tied, tegyétek be a takarékba. Ha már nem leszek, gondolj majd rám szeretettel.
Már nem emlékszem, én hol voltam, amikor temették. Valószínűleg a szomszédnál, mivel rajtam kívül mindenki ott lehetett, csak én, a legkisebb nem.
Negyven évvel később megbíztam egy családfakutatót, kutassa ki az őseinket.
– Találtam valami érdekeset – hívott fel a férfi. – Azt tudta, hogy Zsíros nagyapa, akiről olyan szeretettel beszélt, itt élt fiatal korában a fővárosban? És úgy házasodott, hogy a legjobb barátjával együtt, egy napon: ő volt a barát tanúja, utána pedig cseréltek.Nézze csak, itt a bejegyzés. Együtt is lakott a két fiatal pár.
És akkor már úgy gondoltam Zsíros nagyapára, mint ahogy addig még sosem, fiatal emberre, aki előtt ott állt az egész élet. Akkor még nem tudta, hogy a legkedvesebb dédapám lesz hetven évvel később és mindörökké.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. áprilisi számában)
Bátor minden körülmények között éberen őrködött, és védte gazdáját. Feladatát komolyan vette és ezerszázalékosan teljesítette. Reggel, amikor a szembeszomszéd hangos gördüléssel kinyitotta kapuját, a kerítéshez rohant, és gyanakodva figyelte, ahogy a garázsból kitolat a Dacia Duster, majd a kapu éppolyan fülrepesztően hangos gördüléssel, ahogy kinyílt, visszacsukódik.
A jogi pálya felé elszántan és fennkölt célok birtokában masírozókat ugyan némiképp visszavetheti, amikor jogpolitikai, jogelméleti, jogi alaptani, jogdogmatikai, jogfilozófiai, jogesztétikai, jogfogalmi, jogesszenciai, joghurtkészítési ismereteket is megkísérelnek az arra érdemesült professzorok az ifjú fejekbe, azok nyitottságát és fogékonyságát kihasználva, beletömködni.
A lánynak nem voltak illúziói, mégis remélt. Talán a kacsák miatt. Mert más irodaházak előtt is látott már szökőkutakat – nem is szökőkút volt ez tulajdonképpen, inkább egy kis lábáztató medence, amiben mechanika keltett örvényt –, de azok sterilen és megközelíthetetlenül forgatták magukba vissza önnön vizüket. Hápogásmentesen.
Péter, 1982 februárja, Moszkva: a szürke, faros busz bepüfögött végre. A megállóban álló emberek fele sem fért fel. Mínusz 33 fok, száraz hideg. Kell az usánka, mert ilyenkor törhet a füled, s az orrod is. Azt is el kell takarni. A tömeg is egyszínű. Nem szabad kitűnni. Néhány busszal és néhány órával később pár rubelért marad a taxi. Nem csúszkál. Az emberek sem.
A mérgezés első tünetei, a rossz közérzet, hányás, légzési nehézségek már fél órával a növény elfogyasztását követően is jelentkezhetnek, ezt kezelés hiányában hamarosan görcsök, véres hasmenés, bénulás és halál követi. Nagyon kis mennyiségben a kacsola virágait és a szirmokból préselt olajat vérhígítónak, illetve egyes bőrkiütések kezelésére használják.
Egy dolog olvasni, egy dolog megérinteni. Első kötetem megjelenése előtt akkori szerkesztőm Nagyváradra hívott. Lakása egy bérházban volt, amelynek előterében emléktábla emlékeztetett arra, hogy a ház egykori lakói közül kik lelték halálukat a német haláltáborokban. „Szüleim Auschwitzból jöttek haza”, mondta szerkesztőm a világ legtermészetesebb hangján.
„Ég és föld között itt áll a padlás…” Először ez a sor jutott eszembe, s azóta is ennek a dalnak a dallamát dúdolom. Hiszen egy valamirevaló padlás tényleg e kettő között van. Ahány ház, annyiféle padlás. Mindegyik olyan, amilyen emberek lakják a házat. Eddigi életemhez három padlás kapcsolódott.
Buszra fel, Bukoresbe bé, onnan át az oroszokhoz, met a kelet-európaiakot onnan lőtték fel egy teherhajón a nemzetközi űrállomásra, s onnan a Holdra. A Holdról indultak a nagy gépek ki az univerzumba, met olcsóbb volt ott összerakni az egész kilövőbázát az űrhajókkal együtt, mint Föld körüli pályáról tajdokoskodni.