Tóth Eszter Zsófia: Tárcák

Anyám szeretője
Két hónappal anyám halála után sms-t küldött nekem a szeretője. Első gondolatom az volt, hogy ma már alig kapunk sms-t, a kommunikáció más virtuális terekre került át, és hol van már az az idő, amikor giccses karácsonyi sms-ek áradtak a telefonunkra, vagy remegve vártunk valakitől találkára invitáló üzenetet.
Nem találkoztam anyám szeretőjével soha, pedig évtizedek óta meglapult minden történet mélyén. Még a szaga is ott volt anyám késő esti érkezéseiben, amikor apám szomorúan mondta neki: kihűlt már a vacsora, amit főztem neked.
Nem jött oda anyám szeretője a temetés után sem hozzám, azt hittem, ott sem volt. Aztán, amikor a fiammal kinagyítgattuk a képeket, hogy lássuk, ki mindenki búcsúzott el anyámtól, találtunk a háttérben egy összeaszott, kalapos embert, kezében hervadt virágcsokrot szorongatva, és arra jutottunk, ő nem lehet más, csak a szerető.
Anyám szeretőjéről 14 évesen hallottam először, amikor a Várban sétáltunk, épp török mogyorós drazsét tömtem a számba, nagyon szerettem, de ritkán vettünk, mert anyám szerint méregdrága volt. Tudod, apád előtt volt egy szerelmem – kezdte az anyám. – Még a faluból, vele csókolóztam először, aztán bevonult katonának, írt leveleket, azt írta egyszer, hogy ül a vonaton, és néz ki az ablakon, az elsuhanó fák fényében az én arcomat látja. Milyen közhelyes ez, gondoltam akkor, anyám mint elsuhanó fa. Aztán nem válaszoltam neki – folytatta anyám –, apádat választottam, ő olyan jó ember volt mindig, gondoskodott rólam. Persze hogy az, gondoltam én, de nem mondtam ki hangosan, nem mertem. Aztán nem esett több szó a Pistáról, anyám szeretőjéről.
16 éves voltam, karácsony előtt történt, amikor egy nap anyám hozott szaloncukrot, de nem olyat, amilyet szerettem. A Pista adta, mondta csillogó szemmel. Ne mondd apádnak – tette hozzá –, most lesz olyan, hogy csak későn érek haza.
És ott maradtunk mi apámmal ketten, sokkal gyakrabban jártunk cukrászdába, mint előtte. Kislányom, kérhetsz bármit – tette hozzá apám mindig –, krémest is, és Rákóczi-túróst is egyszerre.
Szép életem volt, kislányom, de már elég, elfáradtam nagyon – mondta apám, amikor kiderült, a rák eszi a szervezetét. Látom, nagyon szereti az apját – mondta az orvos –, olyan szépen beszél vele, jön mindennap hozzá, ritka manapság az ilyesmi. Aztán csak nézett rám végtelenül szomorúan, mielőtt kimondta: de nem tudunk segíteni rajta. Mindent megteszünk, hogy könnyebb legyen neki. Csontsovánnyá töpörödött apám a kórházi ágyon, csak a szeme, amely olyan volt, mint az én szemem, az élt az utolsó pillanatig.
Szeretnék mondani neked valamit – mondta anyám, miután eltemettük apámat. – Pista olyan jó és olcsó sírköveket csinál, tudod, neki a munkája a hivatása is, már meg is bíztam, készítse el apád sírkövét. Lesz rajta egy szép rózsa, kőből kifaragva, apád azt nagyon szerette.
Hallgattam, és azt éreztem, rám gördül az a nagy kő rózsástul. És feküdt aztán apám a Pista köve alatt 20 évig.
Katikám – írta az sms-ben a szerető, akit sosem láttam –, tudom, nehéz most neked édesanya nélkül, de én itt vagyok, szólj, segítek bármiben. Üdvözlettel, Pista.
Szólj, segítek bármiben, hányszor hallottam ezt már az elmúlt két hónapban, mint egy mantra, úgy visszhangzott a fülemben a segítek bármiben. Kérlek, vidd el a sírkövet, rózsástul – válaszoltam, és mintha hallottam volna apám sóhajtását, ahogy legördül róla az érdemtelen teher.

Katalin története
Katalin nem igyekezett férjhez menni. Arra gondolt, megvárja a szerelmet. Csak úgy, azért, hogy legyen valaki, nem kezd bele kapcsolatba. Amikor felköltözött Bajáról Budapestre, az volt az álma, hogy textiltervezőként fog dolgozni. És ez sikerült is. Bár eredetileg nem úgy tervezte, hogy gyárban fog elhelyezkedni, ott ugyanis kevésbé tudta kibontakoztatni egyéni tehetségét. Gyakran kényszerült arra, hogy konfekciótermékeket tervezzen. Néha már unalmasnak találta a hasonló virágminták megálmodását az otthonkákra. Úgy érezte, folyamatosan az iparművészet és az ipari termelés határán kell mozognia. A munkafeltételek sem bizonyultak a legideálisabbnak. Nyaktörő csigalépcsőn kellett felkapaszkodnia nap mint nap a tervezőasztalához. Nem kapott külön irodát, meg kellett osztoznia a többi textiltervezővel a területen. De felmérte a lehetőségeit.
Ha textilgyárba megy, akkor lesz lehetősége lakást is vásárolni. Ez a terve is sikerült. A Mártírok útján beköltözött szép összkomfortos szövetkezeti lakásába. Imádott kiülni este, munka után az erkélyre, és nézni a forgalmas út nyüzsgését, a felkapcsolódó utcai lámpákat.
Csak a szerelem nem jött. A napjai csendesen és békésen teltek. Hétvégente idős szüleit látogatta meg Baján, visszahúzódó életet élt. Azon gondolkozott, végül is nem tudhatjuk, mikor és hol jön el a sorsdöntő találkozás. Ő hiába járt a barátnőivel az Ifjúsági Parkba, vele ott sem történt semmi. Öltözködését a szolid elegancia jellemezte, nem volt feltűnő jelenség. Frizurája is inkább az 1950-es évek divatjának felelt meg. Aztán egy nap a gyárba tárgyaló delegáció érkezett. Mindenki egész nap rohangált, a titkárnő Bambikat készített elő – akkoriban még a Coca-Colát nem ismerték –, és a kotyogós kávéfőzőben is dupla adag kávét főzött. A tárgyaló delegációban pedig ott volt a férfi, akire Katalin várt. Szabadkai kereskedő. Jó tíz évvel idősebb nála, magabiztos. Bár a tárgyalás közben összeakadt a tekintetük, Katalin kicsit csodálkozott, amikor a férfi meghívta konyakra és kávéra az eszpresszóba. Nem tudta elhinni, hogy tetszik neki. A férfi történeteket mesélt neki egy olyan világról, amelyet ő nem ismert. Színesnek, izgalmasnak tűnt, üzlet, tárgyalás, gyakran hangoztak el ezek a szavak. Elindult köztük valami olyasmi, amire már régóta várt.
Akkor még nem sejtette, hogy ebben a történetben nem csak ketten lesznek. A titkosszolgálat már korábban is figyelte a férfit. Nőkapcsolatait – mert nőcsábász volt, akinek minden tárgyaláson akadt babája – különös figyelemmel kísérték, mivel ez zsarolási potenciának számított. A férfit be szerették volna szervezni ügynöknek, ami végül is nem sikerült, de a titkosszolgálat emberei megragadtak minden alkalmat, hogy céljukat elérjék.
A férfi házas volt, két gyermek is várta otthon. Katalinnal mégis tartóssá vált ez a rövid románcnak ígérkező történet. Utazgattak is Magyarországon. Katalin szerelmes volt, kezes és könnyű, olyan nő, akire a férfi vágyott, hogy megédesítse mindennapjait, amikor utazik.
Katalin hirtelen célszeméllyé vált. Személyiigazolvány-kérő lapját lemásolták. A házban, ahol lakott, kifaggatták szomszédjait, akik visszahúzódó, kedves teremtésként jellemezték. Egy napon a titkosszolgálat tisztje bejelentkezett a gyár igazgatójához. Az igazgató elsápadt, és azon morfondírozott, mi az oka a látogatásnak. Vajon a tervet nem teljesítették jól? Vagy már megint az igazgatóhelyettes elvtárssal akadt gond, aki már kapott pártfegyelmit is, mert egy vidéki kiszálláson jó szokásához híven túl sok pálinkát ivott, és karambolozott?
Az igazgató nagyon meglepődött, amikor Katalinról érdeklődött a tiszt. Sőt, nemcsak érdeklődött, hanem azt kérte, hívja be az igazgató a nőt egy szakmai megbeszélésre, és kérje meg, hagyja kint a táskáját addig. A többit bízza rájuk. Ők körültekintően fognak eljárni. Az igazgató nem mert kérdezni semmit, csak teljesítette, amit mondtak neki. Amíg Katalin az irodában tartózkodott, a lakáskulcsát kivették és lemásolták a titkosszolgálat emberei. Aztán, amíg dolgozott, a másolt kulccsal kinyitották a lakását, és beépítették a lehallgatóberendezéseket. Így amikor a szabadkai férfi megérkezett hozzá a lakására, mindent hallottak ők is. Mindemellett még Katalin egy régi munkatársát is beszervezték, aki találkozót kezdeményezett a lán - nyal. Szintén kávéra és konyakra. Katalin hangsúlyozta, hogy ő nem nyitott másra, csak egy jó beszélgetésre, hiszen pasija van. És mesélt, lelkesen, milyen jó élete lett, amióta megismerte a szabadkai férfit. Milyen sok közös élményt gyűjtöttek. Sokat utaztak. Katalin számára kinyílt a világ. Azt nem sejtette, hogy a régi jó ismerős mindezt leírja a találkozójuk után egy állambiztonsági jelentésben. Élményeit, legtitkosabb vágyait így idegen férfiak olvashatták.
Aztán vége szakadt a szerelemnek. A férfi nem költözött Budapestre, Katalin sem szeretett volna Szabadkára menni. Persze az ezzel kapcsolatos ajánlatát nem is gondolta komolyan a férfi, hiszen házas volt, két gyermekkel. Katalin csupán arra volt jó neki, hogy megédesítse budapesti napjait.
Katalin sok-sok éven át dolgozott még a gyárban. Be kellett lépnie egy szocialista brigádba, ugyanis az 1970- es években már alakítottak vegyes brigádokat is, ahol munkásnők és értelmiségiek együtt harcoltak a terv jobb teljesítéséért. A brigád nevét szabadabban választhatták meg, mint korábban. Így lettek ők a Dinnyés József brigád, hiszen nagyon szerették az énekest. A brigádrendezvényeken csak nők vettek részt, így nők táncoltak nőkkel, nők ittak nőkkel. De Katalin mindezt nem bánta, mert a szabadkai kereskedőt sokáig nem tudta feledni. Az igazgató az 1970-es évek közepén ment nyugdíjba. Egy pillanatra akkor eszébe jutott, hogy Katalinnal megossza a titkot, hogy bizony, a lány lakáskulcsát lemásoltatta a titkosszolgálat, tehát ha hazament, és úgy érezte, valaki járt a lakásában, az nem képzelődés volt. De nagyon félt az igazgató, nem szerette volna, ha idős korában ő válna célszeméllyé. Katalin sosem tudta meg a titkot, hogy felhőtlen boldogságában folyamatosan jelen volt egy harmadik, az állambiztonsági szolgálat tisztje személyében. Aki kihallhatta legintimebb pillanatait is. Ahogy Il - lyés Gyula is megírta, a zsarnokság ott volt a légyottban, a vágyban és a búcsúcsókban is.

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. május 15-i számában)