Zs. Nagy Lajos: Privát kínok

2020. október 16., 09:48
Sárosi Csaba: A mutatványos
FÜLCSENGÉS

KÖRÜLBELÜL KÉT ÉVE HALLOTTAM először. A bal fülemben. Váratlanul jelentkezett és teljes hangerővel.

– Melyik fülem cseng? – kérdeztem K. F.-től, a növendék költőtől.

– Mind az összes – felelte, mert igyekszik kerülni a közhelyeket.

Jancsó Péter | Emberke, küzdj!
Ha csak költőként alkotott volna Zs. Nagy Lajos, már kiemelkedő alakja lenne hazai irodalmunknak, szerencsére azonban kipróbálta magát a próza talaján is, és milyen jól tette! Az 1975-ben megjelent Emberke, küzdj! című humoreszkgyűjtemény – Duba Gyula hasonszőrű írásaival egyetemben – megteremtette az addig jobbára komor szlovákiai magyar próza szatirikus-ironikus oldalát.

Ekkor még azt hittem, majd megszűnik, ha megunja. Tévedtem. Két év óta nem hagyja abba. Olyan, mint valami makacs zenei kíséret, életemnek pimasz zenei aláfestése.

Ha legalább valóban csengés volna. Azonban mentsen meg az isten mindenkit az ilyen hangoktól!

Éles és vibráló hangok ezek, mintha a szomszédban körfűrésszel fát aprítanának. Méghozzá mindig a bal szomszédban.

Minden ismerősömtől megkérdeztem már, mi a véleménye a dologról. Valamennyien tudni vélték az okát. Íme néhány diagnózis:

– Delirium tremens – mondotta egy orvos ismerősöm, akivel Moszkvában rengeteg konyakot ittam.

– Magas vérnyomás – jelentette ki határozottan egy meglehetősen szenilis vénember rokonom.

– Érelmeszesedés – állították mások.

– Nekem már harminc éve cseng, mégse sírok – mondotta a belgyógyász, akivel meg akartam magam vizsgáltatni.

Hát így. Nem világrengető dolog ez, az olvasót nyilván nem is érdekli. Épp elég a baja mindenkinek.

Csak azt akarom mondani, kedves barátaim, ha egy mogorva férfit láttok az utcán, aki a gyalogjáró jobb oldalán ballag, s dühösen pislog a bal oldali járókelőkre, de még a bal oldali házakra is mérgesen vicsorog, ne nézzétek őt jobboldali opportunistának vagy imperialista bérencnek!

Csupán szerencsétlen ember ő, akinek már két éve cseng a bal füle.

 

ÓDA A HAJHULLÁSHOZ

NYILVÁN EZT IS A HUSZADIK SZÁZAD második felének köszönhetem. Harmincnégy éves lettem, s íme: kopaszodom. Előbb csak két fénylő ék jelent meg a homlokom fölött, mint a bölcsesség két gyöngyházszínű elő-hírnöke, az utóbbi hetekben azonban innen is, onnan is egyre több hajszálat tép ki a fésű.

Tehát bölcsülök. Elvégre azt mégsem hihetem el, hogy öregszem harmincnégy éves koromban.

Tulajdonképpen mit veszítek, ha jól meggondolom? Haja mindenkinek van, vagyis majdnem mindenkinek. Hajuk van a huligánoknak, a beatleseknek, a tánczenekaroknak, a kezdő költőknek. Haja van Winnetounak és Edward Kennedynek.

Ezzel szemben hajtalanok az újszülöttek és ... a bölcsek. Vagyis a még ártatlanok és a már ártatlanok. Akad ugyan néhány kivétel is, hogy a szabályt erősítse.

Hullj tehát, hajam, ha jólesik! Legalább nem kell fésülködnöm, nyiratkoznom. Tudok néhány dolgot erről a korról, a huszadik század dicsőséges második feléről, legalább több időm marad arra, hogy elmondjam.

Persze ezt sem kell szó szerint venni, ezt a bölcs belenyugvást. Mert azért vettem már nyírfaolajat, és fejet is gyakrabban mosok, mint azelőtt. „Csomókban hull a haja szála, s nem veszi észre maga se?” Nohát én azért észreveszem, s bosszankodom is eleget. Épp csak: mindhiába.

Mert ugyebár, a sorsát senki sem kerülheti el, meg ugye: aki bölcs, az... és a többi és a többi.

 

NINCS HUMORÉRZÉKEM

ŐSZINTE NYILATKOZATOT KELL TENNEM ebben az ügyben is, ámbár senki sem kért fel rá. Ugyanis gyakran hallom a vádat: Nincs humorérzéked.

Vajon mi ennek az oka?

Ezennel nyilvánosan kijelentem: Ha Kohn és Grün találkozik az utcán, Kohn mond valami érdekeset, Grün még érdekesebbet, olyasmit, amin okvetlenül nevetni kell, s én nem nevetek, továbbá, ha a kedves olvasó azt látná, hogy nem röhögök, holott minden okom megvan rá, ha nem kacagok a nyilvánvaló bárgyúságokon, amit napjaink kis és nagy okosai mondanak és tesznek, ha nem mosolygok a konkrét és általános tréfákon, melyeket ebben az úgynevezett atomkorban űznek egymással országok és földrészek, egyszóval, ha nem kuncogok sem a bolondok paradoxonain, sem az okosak bolondériáin, annak egyetlenegy oka van: NINCS FOGAM!

Egyelőre. Mert már készítik a műfogsoromat.

Attól félek, ha elkészül, azután már mindenen csak nevetni fogok.

 

Csehszlovákiai magyar költő fohásza az Úrhoz

 

Uram, világítsd meg a mi elménk,
teremts nekünk minisztereket, hóhányókat és
zongorahangolókat,
szabadíts meg bennünket a fülcsengéstől,
a fülcimparángatástól és nyelvátültetéstől,
mert tüskés a mi sorsunk, mint a kaktusz,
és kemény is, mint a kosok szarva,
tekints parasztjaidra, Uram,
nyakig a földbe dugva, mint a hagyma,
nem teremnek csak száraz szitkokat,
valamit tégy velünk, Mindenható,
ne fogdossunk galóca módra
legyeket mindörökké,
ültess le fényes küszöbödre,
dugd szivarzsebünkbe névjegyed,
s avass be titkaidba!
Továbbá:
szívesen fogadnánk Tőled
néhány hatalmas harsonát,
szamárállkapcsot,
kénköves esőt, miegymást.

Légy jó szívvel hozzánk, Uram,
kerítünk néked égő csipkebokrot,
amelyből tündöklő kegyelmed
minket is verhet
most és örökkön-örökké
                                      Ámen.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. szeptemberi számában)