Albert Zsolt: Aki ért az eső nyelvén és más versek

Aki ért az eső nyelvén

Aki ért az eső nyelvén, tudja, miért
fáradnak el gyorsan a nappalok.
Messze van két tenyér között a part,
ide késő kikötni egy vasárnapot.
A fák kifordult esernyők szárnyai
mint viharban avatott angyalok.
Ha meglát, elfordul az utca, majd
hullámzik a földre dőlt házak falain.

Partról éneklő folyó a születés
és pikkelyeken csillogó a halál,
a végén minden történet érthető.
Aki ért az eső nyelvén, tudja.
Gyógyuló kikötők sebein vitorlát
bont, érkezések hasadékaiba
cseppek kódjait hullatja, mielőtt
kiürül az idő, meghajlik a váz. Aki
ért az eső nyelvén, tudja, miért.

 
Téli könyvek

Hajnalig lapozni a tél könyveit,
amíg a fény átfolyik az ágak között.
Valaki álljon a franciaágy partjain
virrasztani, kaput nyitni a reggelnek.

Fürtökben lóg a fáradtság,
de a felhőkből kiolvasható néhány
éber mondat. Fel kell öltözni
egy könnyen hordható telet.

Ha kint megszólal az utca,
fagyott velőkön úszik át a szó
és egy mesteri ecset szőrszálai
megfestik a holnap kilincseit.

Vannak tájak a várakozásban,
télbe dermedt mezők fehéren.
Lakatlan nyarak omladékain
angyalnak öltözött varjak,

Csőrükből roppanó bolygók
mélybordó vére hull. Idő a jégben,
nincs múlás, csak perchalál és
néhány itt maradt őszmozdulat.

A tavasz pengéi

Ahova a tél jár, ott zár az emlékezet.
Mohás köveket, roncsokat kerülget.
Ha felnéz, hallani véli, ahogy a tavasz
pengéi hasítják a jég függönyeit.

A boldogság szemgödreiből patak folyik
és apróra őrli az évszak lassú erődfalait.
Vastag paplant ráz, de eltűnt a fehérség.
Csak egy, az ég aljára leejtett felhő a tél.