Albert Zsolt: Versek

2020. augusztus 18., 12:45

Hajnali front

Reggelre az ég függő piramisokat épít
az utcák fölé. A hajnal sivataggá válik,
fordítva kel a nap és előbb tetőt húz,
majd mély alapot ás.

Költők állnak az erkélyen figyelve,
mikor föléjük érkezik a front, fejfájás megint.
Egy felhő vörösborral gyógyít, lehajol,
káoszt tölt a papírra remegő kezeik alá.

Haragvó idő

A földön kifordult örökzöldek fekszenek,
mellettük vihar, pajzzsal halad dél felé.
Két találatot szán minden kiásott szívbe,
egyet születésre, egyet az elköltözésre.
Kardot hord, nehéz szárnyat bont a szél,
az utazó eltéved és szemére nem lepel
borul, csak egyetlen kőből metszett terv
amit követ s vakon hiszi mint a jég.
Ha égre emeli egy domb és elindul felé,
homlokára kamasz felhő tenyerel.
Az út szélén összegyűjtött illatok nyomán
eltalál oda, hol halott lelkek reggele
köszön minden bogáncs és kórótestűnek.
Szemükbe néz, tetteikből koszorút fon,
vagy vétkeikért vaskos hajókötelet szorít
az elmúlhatatlan béklyó, a haragvó idő.

Hanghorizont

Madarak hanghálója feszül pirkadatkor,
alatta a házak mezítláb nyújtózkodnak.
A hajnal hideg tejet önt és lábtörlőkön
ülve vár, majd miután beengedik,
az ágy fölé ugrik és a fürdőszobai tükörre.

A hatos út átenged minden dallamot,
zöldre vált az összes sávban, könnyen
megadja magát. Kávénesz és motorzaj,
porból lettünk, csörrenő kanalakká válunk
egy műanyag csepegtetőtálcán.

Egyetlen reggel sem marad észrevétlen,
amint a hangok, úgy mi is jelen vagyunk
a hétvégi ébredés szerves szimfóniájában.
Kint vadkörtefák készülnek a virágzásra,
háromra csendrügyet bont a vidék.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 15-i számában.)