B. Mihály Csilla: Pannon éjszaka – versek

2022. november 27., 09:47
Jánosi Irén: Reggeli imádság

Pannon éjszaka

A szurkos sétány bőre porzott
sötéten, mint az ördögé,
a cserfes szél a hulló lombot
befújta karjaim közé.


Alattam könnyű bárka lebbent,
hunyorgott néhány vadkacsa,
a nádas, holdezüsttel megkent,
felszisszent, mintha vallana.


Vonat sikongatott mögöttem,
a parton füttye átosont,
s hallottam, megpihen gyötörten
az apró loccsanásokon.


Időtlenül, magányos csendben,
– mint ki e vízen ért haza –
álomba ringtunk mind a ketten,
én és a pannon éjszaka.

 

Szép feltámadás

Koromsötéten zúg az éjjel,
elsöpri messze, szerteszéjjel,
minden álmomat.

Volt életem, de nem találom,
üres maradtam, nincs halálom,
lázam nem lohad.

Hitetlenül nincs fény, se lényeg,
őrjítő mélybe, hogyha nézek,
csendben hívogat.

Két óceánon áteveztem,
míg hátamon kigyúlt keresztem.
Égő kínomat

nem látta senki, vagy nem értett.
Hát gyertek, törjetek meg végleg!
Bennem bánat ás.

Nem mozdulok, nincs itt, se távol.
Uram, lesz majd e szörnyű mából
szép feltámadás?

 

Alszol

Alszol, a szél viszi lelkedet ördögi messzire innen,
álmaid ellepik arcod, a ráncok ölébe simulnak,
pírba borítja be bőr-puha csipkevirága a húsnak,
s úgy mosolyogsz odaátra ma, mint akinek kora nincsen.

Alszol, az éjszaka szíveden ül, de a fényt te vigyázod,
földre zuhanva kialszik az ég tüze, csillagos orkán.
Nézz oda! Meztelen angyalok ülnek a fellegek ormán
s mind, akik újrateremtik e földi, porette világot.

Kőszemeidre lehullatok egy remegő, kicsi cseppet,
hallom, amint dübörög s ragyogás folyik át a vak éjen,
s hinni merem, hogy imám jaja felveri zöldmoha-csended.

Ébredező figyelem tenyerén az idő szele renget,
mint a szelindek, ugatna a vágy, de szavát nem is értem,
végre szeretni taníts, egyedül felemészt a nagy éhem.