Bánkövi Dorottya: Két szonett

2022. február 05., 07:20
Kresnya András: Árnyékok

A hernyó jóslata

Az idő, bár tovább halad, ő megállt
a háromszög-rabigánk tengelyén,
egy vágyat feszít ki felé s felém,
s nézi magába roskadó csillagát.

Ázik a fény, a magány csupán plakát,
egyforma végpontok övék, s enyém,
a remény lezárt lepkegyűjtemény,
már nem hozza el a hernyó jóslatát.

A széthúzott időn csillagképeket
nagyít fel egy isteni piktogram,
a kép széthullik, marad a képkeret,

ki azt bálványozta, összeroppan,
és vég nélkül majd szerelmet kéreget,
ott, ahol sosem volt, csak nyomokban.

 

Tiltott fekhelyek

Asztráltestemtől el kellene válnom,
tiltva van még mindig a fekhelyed,
nem ődönghetek ködképek felett –
edzőcipővel orgonapedálon.

Kromatikus az eszmélés. Kivárom,
emléked míg mellettem tévelyeg –
ma már rosszul öltözött és beteg,
mint lombok az őszi gesztenyefákon.

Arcodat a tél szürke tenyerében
szennyes lepellé ráncolta össze,
legutolsó nyaradat bár megéltem,

s még gyertyaként virrasztok fölötte,
hűtlenségedért kialszom részvétlen,
mint akit egy szerzetes köpött le.