Bék Timur: Művészetről

2021. július 04., 08:57

Úgy száz évvel ezelőtt

egy nem túl tehetséges,

de őszinte és szomorú festő

kifestette a tájból a vizet,

bele egy képbe, ami máig ódon galériák

padlását nedvesíti.

Csáki Róbert: Régi mese (olaj, vászon, 40 × 44 cm, 2002)

A Duna partján van egy hely,

ahonnan a megfelelő szögből nézve

egy egészen rövid szakaszon

eltűnik a folyó.

Úgy száz évvel ezelőtt

egy nem túl tehetséges,

de őszinte és szomorú festő

kifestette a tájból a vizet,

bele egy képbe, ami máig ódon galériák

padlását nedvesíti.

A Duna azóta is ott folyik,

késő tavaszi verőfényben.

Akik a partnak ezen pontjára tévednek,

legtöbbször észre sem veszik a hiányzó részt –

agyuk kipótolja, akár a vakfoltot.

Mielőtt visszakanyarodna medrébe,

a kép kereténél a Duna átömlik egy versbe,

amit valamivel lejjebb,

s néhány évvel később írt egy fiatal költő.

Akik leülnek oda, hol ő ült,

láthatják a millió éves folyót, a hegyet, s a fiatal betont;

hallhatják a pillanat zúgását, a súrlódó hordalékot,

de egyszerre – valami megmagyarázhatatlan oknál fogva –

nem találnak szavakat.

Megjelent a Magyar Kultúra Duna-számában (2021/1)

De ezen az estén, olyan szépen, mintha hímeznék a perceket,
egyszerre lépegetnek, egyszerre sóhajtanak,
egyszerre kapcsolják le a villanyt,
egyszerre fordulnak egymás felé ágyukban,
két, nagyon távoli ágyban.

Sükei Károly

Áttekintek és más versek

2023. november 12., vasárnap

Neked hajnalálom még az élet,
Vágyaidnak édent fest a képzet,
S nyájasan néz szép tündérkertjébe
A kígyó is a madár szemébe.
Álmaidnak legyek éber őre,
S ha fölébredsz sivatag jövőre –
Altató dalt mondjak jó szívednek:
Angyalom! Csak tégedet szeretlek.