Bék Timur: Versek

2020. május 22., 08:32

Neowestern

A forró aszfaltúton, ahogy

átgörgeti lassan a szél

azt a valamit, nézem. A nap

perceken belül felére fogy,

a vidék gyanúsan hallgatag.

Nejlonzacskó-ördögszekér.

 

Peyotl

James Douglas Morrison emlékére

A sámán, mert elfáradt, leült mellém.

Tollas fejfedőjét magán hagyta.

Bölények kivágott, még meleg nyelvén

szólalt. Megszelídített a hangja.

 

„Rázd ki álmaid hajadból gyermekem!

Choose the day and choose the sign of your day.”

Így hangozhatott emberi nyelveken,

a sziklákon túl lángolt a bordély,

 

keselyűk sikoltoztak a völgy felett:

az éj nekiállt nappallá lenni.

A drogok hatása múlni kezdhetett.

– Ennyi a világ? – kérdeztem. – Ennyi.

 

 S ráépült, akár a rák a májra,

Árnyékunk az okkersárga tájra.

 

A hajó

Az Alkotónak most figyelnie kell,

mit hagy meg, mit vesz el, mit hoz át,

mert éppen megalapozza a gépek

leendő teremtésmítoszát.

Lebontja magát az ember, a forma,

és nem marad kérdés a válaszokra.

Kérdés nélkül pedig nincsen művészet,

az Alkotónak tudnia kell ezt is

és a bizonytalanságot el kell rejtenie

az új létforma alapkódjában,

hogy fajunk sajátos gyönyöréből

átöröklődjön egy darab.

Mi nőttük ki először a bolygót,

de más lépett túl vonzáskörzetén.

Protéziseink leszakadnak rólunk,

fölénk magasodnak az örökké nyugodt,

neonvörös szemű küklopszok,

és helyettünk szállnak fel a hajóra.

Ikarosz II. – ez lesz a neve.

Krómacél szárnyain elolvad majd a fény.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. július 27-i számában)