Neowestern
A forró aszfaltúton, ahogy
átgörgeti lassan a szél
azt a valamit, nézem. A nap
perceken belül felére fogy,
a vidék gyanúsan hallgatag.
Nejlonzacskó-ördögszekér.
Peyotl
James Douglas Morrison emlékére
A sámán, mert elfáradt, leült mellém.
Tollas fejfedőjét magán hagyta.
Bölények kivágott, még meleg nyelvén
szólalt. Megszelídített a hangja.
„Rázd ki álmaid hajadból gyermekem!
Choose the day and choose the sign of your day.”
Így hangozhatott emberi nyelveken,
a sziklákon túl lángolt a bordély,
keselyűk sikoltoztak a völgy felett:
az éj nekiállt nappallá lenni.
A drogok hatása múlni kezdhetett.
– Ennyi a világ? – kérdeztem. – Ennyi.
S ráépült, akár a rák a májra,
Árnyékunk az okkersárga tájra.
A hajó
Az Alkotónak most figyelnie kell,
mit hagy meg, mit vesz el, mit hoz át,
mert éppen megalapozza a gépek
leendő teremtésmítoszát.
Lebontja magát az ember, a forma,
és nem marad kérdés a válaszokra.
Kérdés nélkül pedig nincsen művészet,
az Alkotónak tudnia kell ezt is
és a bizonytalanságot el kell rejtenie
az új létforma alapkódjában,
hogy fajunk sajátos gyönyöréből
átöröklődjön egy darab.
Mi nőttük ki először a bolygót,
de más lépett túl vonzáskörzetén.
Protéziseink leszakadnak rólunk,
fölénk magasodnak az örökké nyugodt,
neonvörös szemű küklopszok,
és helyettünk szállnak fel a hajóra.
Ikarosz II. – ez lesz a neve.
Krómacél szárnyain elolvad majd a fény.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. július 27-i számában)