Böszörményi Zoltán: Versek

2020. augusztus 29., 08:28
Mara Kinga Villő: Örök áramkör (olaj, vászon, 50 × 50 cm, 2011) – Fotó: Farkas Dávid

A telihold szétnézett a szobámban

 

egész nap hánykolódott medrében

a tenger

mintha magam láttam volna

azon a forró éjszakán

amikor rád gondoltam

de csak a telihold

nézett szét a szobámban

s kíváncsian olvasta a padlón

az ágyban heverő könyveim címét

majd vállat vont

és tovasiklott

ma egész nap a sziget

déli partján álltam

figyeltem a medrében

hánykolódó tengert

madarat gondoltam

pedig nem volt sehol

egy árva madár sem

az ember mindig ott

és az akar lenni

ahol

és ami nem lehet

 

A fák lelkiismerete

 

a fák lelkiismeretére hass

nyugalmuk a bizonyosság

melyre régóta

még eszmélő fejjel vágytál

nyugalmuk a kétely

a valószínűség valószínűsége

a deresedő

felborzolt hajú világ

mindent felemésztő énje

ők nem félnek a sikertelenségtől

a lázadástól

a semmibe hulló idő

pernyéjétől

látják a mulandót

látják bűneinket

látják

bennünket mi emészt fel

ágaikkal azért kapaszkodnak

a magasságos égbe

 

Az arc

 

Ne érdekeljen, miből teremtette Isten a világot.

Feleslegesen szaporítanánk a szót.

A moralizáló exegézis szerint

a teremtés kutatása gőgössé teszi azt,

ki a Midrás Haggada

és a Midrás Halacha vizsgálatait semmibe veszi.

Milyen hatalmas űr tátong tudásunk végessége

és az isteni akarat végtelensége között,

de kivirágzik az ember életfája,

ha vele van a szeretet.

A teremtés oka, célja:

nincsen Istenhez mérhető!

Mégis, mi ez a méltatlan mohóság, nyers erő,

mellyel magunkénak akarjuk Őt,

aki megfogamzásunk pillanatától bennünk él?

Miféle métely és miféle éj örvénylik

gondolatainkban, s nem hagy nyugodni,

míg az anyag ködéből arca fel nem ragyog?

 

Derű

 

Számomra szép vagy és érték,

mint égnek a felhőtlen kékség,

fájdalmamban néma jajom,

életemben a nagy alkalom.

 

Szívemre hajló szivárvány,

hol a gondolat néma állvány,

onnan tekintek a mélybe,

s fel, szavaid kék egére

 

 

Ablakok

 

Keletre nyíló ablakok

rajtuk a végtelen kihajol.

Üres az éj, váróterem.

A semmi fáján semmi terem.

A szemgödrömben, vértavon

rőt szavaimat úsztatom.

 

Átszivárog

 

Befáslizva

a lélek,

átszivárog rajta

a vérem,

ahogy most

azt gondolom:

élek.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 15-i számában)

Legfrissebb hírek
2020. október 27., 02:20
2020. október 27., 01:40
2020. október 27., 01:35
Legnézettebb
2020. október 22., 11:11
2020. október 24., 23:01
2020. október 23., 07:17
2020. október 21., 07:11
2020. október 25., 08:59
2020. október 23., 07:04