Csík Mónika: Kikötői csihi-puhi

(R. J.-nek a mosolyokért)

Kotlik az égen a nap,
se felhő, se árnyék,
vakít a fény és vakít
egy fogsor – Pityu,
a Piperkőc vigyorog,
akárha fényképeznék,
látszik mind az egy híján
húsz foga, a görbe is,
amit Simlis Jocó szinte
kiütött neki a nyáron,
de félig elvétette,
mármint a Jocó,
megbotlott bunyó közben,
és bezuhant a halászhálók közé,
a Pityu-fog pedig csak elgörbült,
mintha üvegkupakot próbált
volna kipattintani, éppen úgy,
azóta karistolja az almát a Pityu,
miként a nyulak, és hegyeset
köp a görbe és az egyenes
foga között, „überkirály”,
mondja Retkes Dzsim,
és tátott szájjal nézi, ahogy
Piperkőc Pityu egy köpésből
eltalálja a meggyet a fán,
és átsercint a kulcslukon,
„csont nélkül”, álmélkodik,
közben kicsit túrja az orrát,
szabad kezével meg
a Pityu vállát veregeti,
mit tesz egy görbe fog,
mit nem adna érte, ha neki
lenne egy ilyen, mondja,
és Pityuval elindulnak
felhajtani Simlis Jocót,
hogy kapja már szájba
Retkes Dzsimet, görbítse
el a szemfogát neki is,
de hiába, a Simlis
felszívódott, elhajózott
Tanganyikára, vagy elnyelte a föld,
maradt hát egy székláb,
azzal ront Pityu a Dzsim
szemfogára, hogy akkor
majd ő barátilag
kicsorbítja neki,
de csak egy sima bunyó
lesz az egészből,
borul az asztal,
röpül a tányér,
hasad a nadrág,
Dzsim ugyanis
reflexből visszavág
a széklábas támadásra
(haddelhadd, csihi-puhi,
izmozás és jobbhorog),
a szállongó porban
nem is igen látszik,
ki kit tángál éppen,
a koppanás hallik csak,
ahogy a Piperkőc Pityu
görbe szemfoga beleszáll
egy pohárba a Hukk Leveri
kocsma sarokasztalán,
ezalatt egy sirály száll át
a kikötő felett, vitorlás
szárnya kitakarja a napot,
vijjogása visszhangzik
ringó halászhajók rengetegében,
a madár ugyan tojik mindarra,
ami odalenn, a leharcolt
kerthelyiségben zajlik, de
Piperkőc Pityu öklét rázza felé:
„hessz, te besztia,
ijesztegetel itt ezzel
a vijjogásszal, akál egy
mihaszna kiszéltet,
huhogol meg jajongsz,
osztoba tollszeplő,
ha elkaplak, kitömetlek,
biziszten jaj lesz neked,
jajj, a szpéci szemfogam,
micoda szpoltszélülész,
oda a világ codája” –
ezzel feltápászkodik,
leporolja magát,
nyakon vágja a röhögő
Retkes Dzsimet, akinek
valami görbe áll ki a hátából,
és a kihullott fogat zsebre vágva,
fütyülve oldalognak el
a kikötő végi dokkok felé…

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. január 16-i számában)