A sárba tiport leveleken
Isten üzenete olvasatlan marad,
valóság és érintés között
túl hosszú a várakozás.
Alig mozog a Csend.
Majd csak ha eljő a harmadnap,
akkor indulok el az idő drótkötelén,
lefejtem magamról a bőrömbe
égetett szavakat, testemből
kilúgozom az elégiát, s az előzetes
számítások alapján végre tavaszba
melegszik bennem az elmentett anyag.
Akkor a túlérett hajnal zöldbe
kapaszkodó glóriájában
rózsát tűzök az ágra, s a valóság
negatívját újra álmodom.
Nevet adok a fáknak s a madaraknak,
s rám nyílik az üresség is,
ami hozzám tartozik.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)