Álmatlanság
Hiába minden: imák, altatók,
az egyszeregy s a csitító teák,
a Dante pokla hátulról előre,
a Balatont utánzó gumiágy:
az álom így se jön és úgy se,
édes méze marad a kasban
s ég csak az agy, mint villanykörte,
egy elhagyott, sötét lugasban.
Két szemgolyóm: két kupálatlan
zöld dió. Nézem velük a semmit:
a testetlen szekrényt a falban,
az árnnyá változott hokedlit
s míg tűnődöm, hogy ki ült rajta
utoljára és hal-e, él-e:
magamat látom beszorulni
a holtak közé, keskeny résbe,
honnan nem látszik más, csak ami
volt valaha: pupilla-ködben
futó lovak és kitört lécek,
tankágyúcsövek dérütötten,
melyekről szalmaszálak lógnak,
s lángok, lángok a disznóólban! –
Ki küldi rám újra meg újra
e holt tüzeket – rohamokban?
Talán a horpadt, megviselt test,
mert elfogyott már minden csöndje
és öröme, ahogy a világé is
elfogy lassan és átok földje
lesz a jövőnk. Szahara-táj.
Madár-karnevál helyett máris
homok csapódik fölém Délről
s velem virrasztva éjszakázik.
Száműz az ágy, le a padlóra,
mintha egy ország száműzne ki
holdsütésbe, kövek közé.
Tapogatok, de nincs itt semmi,
mitől a szemem kialudna
néhány napra vagy néhány évre,
mint a vulkánok. Csak egy szögfej
villan bele a merev éjbe.
Frontátvonulás
Ugrál, kihagy a szívem.
Azt mondják: fetreng az idő
nagy magasságokban,
ahogy epilepsziás ló a kőbányában.
Mi lesz, ha rögtön meghalok?
Semmi, mondja egy angyal
unottan
s rákönyököl az asztalomra.
Dehát a nyár! Az áthevült karók!
Dehát a körték zöld köldöke a
kertben!
Dehát szakadár verseim
meztelen napozása a templomtetőn!
S a holtak becsületsértési pöre!
S azok a szétdúlt, illatos romok,
melyek szerelmeim helyén ragyognak,
mind, mind
Istenre maradnának?
Sebes huzat lebbenti meg a
függönyömet.
Te nyitsz rám végre ajtót.
Megérkezésed: zápor! Zápor a
küszöbre is!
A hazahozott magasság megnyugvása.
Bátortalan óda a rímekhez
Mi lett veletek, konduló szavak?
Harang-testetek széttört, meghasadt?
S ti, üveg-igék, mivé lettetek?
Halottak vagytok? Üveg-szemetek?
Ócska szilánkok kint a faluvég
bokrai közt, hol kiszolgált fazék
s lavór hever? Vagy hámló égdarab?
Villám-üszök? Hajcsat? Lányszalag?
Emlékszem: régen velem voltatok,
minden költővel hozzám szóltatok,
léphettek könnyű sárba vagy a tél
halálmenetébe – senki, senki,
csak ti tudtátok őket ölbe venni.
Ti, ti, kiket a bazsarózsa szült,
záport hozó, nagy nők és megőszült
állatok. Hol vagytok? Hol lapultok?
Nélkületek futnak a vonatok.
Nélkületek ölnek és szeretnek
s ki csöndes szent volt, mára már eretnek.
Ősz jön megint, sziszegnek rám a hidegek.
A földön, a földben kereslek titeket,
levágott mákfejekben, ködökben,
tanknyomokban,
rémületes hazákban, otthonokban.
Hold süt? Hideg vasakkal fekszem éjjelente,
hátha tán megjelentek lidérces fényjelekre
a körmömön, a számon, hátha, hátha
megszólít újra hársfa és akácfa,
Éva haja tövén a rejtett, kerek szeplő,
mely, mint kis esticsillag, ma is feljő,
föl, föl a másvilágból, vak növények
sóhajtásával szállva, szállva.
Ki kopog? Ti? Az ajtóm tárva.
Kimeszelt szobám sikoltásra vár,
egy halálos, nagy ordításra…
Ajánlás
Ha jöttök újra, lopva jöjjetek,
mint titkos szeretők a lépcsőházban:
szorítsátok oda melletekhez
himbálódzó, dús nyakláncotokat.
Megyek s te mosdatsz engem
Isten, megmosdatsz újra
őszi esődben.
Megmosdatsz tetőtől talpig,
mintha még most is a régi,
zsoltáros fiad volnék.
Megyek a hegyre hozzád: kis, kerek
templomod körül
halott őseim beszélgetnek.
Csuromvíz minden szavuk
s kökényfa-ujjaikon is
ide-oda szaladgál sok-sok csepped.
Ki akarta,
hogy én velük és veled
egyszerre találkozzam?
egy napon, egy órában,
amikor a közelben járó fácánok szeme
az életemtől megsötétedik?
Van valahol még egy másik Isten is?
Rejtelmesebb
és akaratosabb nálad?
aki nem ígér, nem kér, nem kérdez,
nem válaszol,
de hét varjúval viteti magát
most is az égbe,
hóna alatt harang és katicabogár,
mögötte hosszan suhogó vizek,
mintha földtől az alacsony Holdig
fátyol suhogna?
Megyek s te mosdatsz engem
kívül, belül.
Nedves, zöld leveleid hűsítgetik a húsomat.
Minden lépésemre
egy-egy életet veszítek el,
egy-egy ártatlanul roncsoló bűnt –
Mintha magamat kéne
a végső életre megteremtenem.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 1-jei számában.)
