Czegő Zoltán: Versek

A lehetőség bolygója

Ezt a nyarat se verte föl a gaz.

Mondtam, ez lesz az a tavasz,

emberek szénadombja.

Hinni kell erősen, így igaz,

s a helyére kerül minden.

Az is, hogy ki

mennyit koplal havonta.

Eligazít mindent,

ha van magyar Isten.

Az is lehet, hogy fölhív valaki.

Hiszen azért vagyunk mind idelenn.

Tata említette,

ne hagyjunk mindent Isten számába.

Keresztet vetett a füvekre.

Azokat, meg a csillagokat számlálja.

Minden emberre nem vethetnek mentét.

És nem is lesz műfajuk az alázat.

Remek határrész nálunk Hidegség.

Ott bundát, kenyeret koldus is találhat.

Hazudhatunk elégedettséget.

Teríthetünk majd Jézus asztalán.

A napfény húzza föl a búzát s éget.

Harangunk lesz egy fehér fakanál.

2019. augusztus

Egy nyári napforduló

Megverselt kegyelem

Amit versben írtam,

az most fenn az égen.

Ítéletidő. Ezt még

túlélem, remélem.

Ó, idelenn annyi a fohász.

Papok vállalják a szolgalétet.

És a mi Urunk maga a kegyelmet.

Beborul percek alatt ez az imaház.

Nemsokára kiderül,

ki maradt, és ki az, aki elment.

Az egek alatt

Jól túl vagyok már a nyolcvanon is.

Megértem. Nem érdem.

Megnézhetem magam az ablakban.

Már-már úgy érzem, önmagam utánzom.

Csak már ne tévedjek, ma is azt remélem.

Amúgy valóban kell egy kevés máslás.

Hitegetem magam? Legyen a róváson.

Kell annyi fény, hogy mindeneken átláss.

Sírom behunyt szemmel is megásom...

Volt egyszer, hogy utáltam a gödröt.

Annyi mindent összehánytorgattam.

Kinek-kinek megadtam, mi illett.

Az egek alatt átkoztam s mulattam.

Síkló menet

Ha már eddig eljöttem,

tovább mért ne mennék?

Mögöttem is, előttem is kérdés,

oly világos, mint egy örök emlék.

Friss csapáson. Micsoda időben.

És kihagynom egy lépést sem merek.

Bejárta sok derék és idétlen.

Biztatni nem. Csak bíznom lehet.

Azt mondják, itt nincs ette-fene.

Szükségszerű ki-ki meg én vagyok.

Titkom is van, s nem lehet titkolnom,

hogy néha nyitnék hátra ablakot.

Vajon miért zavar ez a rend itt?

Hiszen felét magam teremtettem.

A tudás hatalom – kiáltom lesiklóban.

S az én teremtőm szeme meg se rebben.

2019. június 21.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. júliusi számában)