Demeter József: Trianoniáda – versek

   TRIANONIÁDA

1.

             Mint hogy ha-ha…

           Lírai thrillerkísérlet

                Dr. Bertha Zoltán irodalom-

                történésznek – vigasztaló; aki

                történetesen, hogy hogy nem,

                június negyedikén született.

Tükröm, tükröm a falon… Oh, holott!

Vén szájban műfogsorom, mégis-

Mégis… Születés napi köszöntő, ide-

Oda, Óda… Múlt, jelen – nemzet-össze-

Tartó, motyogom… tollba, hisz! Semmi

Sem oly ígéretes, mint! A pitymalló Nap.

Június 4színú vadvirágtisztásán? Az i-

Gazság – hány színű vót. A születés midig –

Ünnep. Fekete napon is? (Baráti váll-

Veregető. Jómagam a bolondok hó-

Napjában születtem. A barázdában!)

Kukorékoljon hát Neked még sok-sok,

Pitymallatot, jelenünk szebbjövő-

Kakasa – szélkakas? Mért ne lehetne…

Csüggedésünknek – égisze nem volt,

Nem is lesz soha. Emlékeinkből élünk – 

Álmainkért, dúdolom, Neked biza, régi

Barátom. Háromszázezernél is több

Magyar népdal zeng, jajong e Jaj-

Tekén. Vígan. Fájón. Örömében, és!

Bánatában is mulat(ott) a magyar? Nos,

A szépre-jóra törekvés, mért nem állandó,

Ámde! Az igefény sose nyugszik le, akár a

Vágy. Ki hajtotta kőpárnára a fejét? A hit

Felszentülése bensőverőfény. Sugár,

Léleksugár, igen-igen. Borban a gyöngy –

Nem fölfelé?  Hej, Barátom, Isten-Isten!

2.

Gyökérlábú(madár)fák

Oh, festői! Pasztellszínes homály – tályog?

Szemén a természetnek… Ha jól látod,

Látnok-

Ok –

Dioptriája hibádzik, bánod? A gyökérlábú,

Szárnyasfákon majomszabású humanoidok.

Minőposzt-posztmodernek, és alant, hol, hol.

Az elcsatolt földeken – visszatérő madarak.

Félszárnyúszép csivitelők hada. Nézd, ott-ott,

Mutatom – figyelsz? Az egyik ágra, ha jók

Leszünk, melyik nyáron, talán még fel-

Férhetünk, ámbátor, maradunk! Gyökeret?

A láb ereszt. És a kezed? Itt élned, és…

A remény a lírában sem halhat meg. Ily-mily

Mesterséges intelligencia szinten sem.

A történelem utcahosszán. A sebesség

Világában, a kerítésnek látszó – sok-sok(k)

Kilométer-

Kő,

Hány légihatáron átívelő, nemzetösszekötő…

Jóval az elmeszelt-maszatolt felhők fölött,

A Kárpát-medence – látványfelhői fölött, ó,

Istenem! Akárcsak a Költő plátói kedvesének,

Milyen volt szeme kékje? És mégis-mégsem…

Éhkórosidő. A Föld prótézise mért reccsen.

3.

Egyetlen – többes/szám

Nagy levegő! Mint gyermekkoromban –

A Maroson, összeszorított ajakkal, fogakkal,

Csakhogy! Ezúttal a bolondozó, megtréfáló

Április mélyére – ereszkedtem. Nem elsején,

Kilencedikén. Hetvenhatodik születésnapom! 

Szeleburdi idő. A karajos Kárpát-medence

Szívébe/n/. Finom homok – a szűrt árnyék és…

Iszap helyett. Hogy létezik, kérdeztem, mint-

Egy önmagamtól – a felszínre érvén, és! A

Sötét, mély éjszaka aljára merültem… Hűs,

Cuppanós talaj – a sziklák között – a halálos

Mozgóiszap helyett… Na, most légy okos,

Domokos. Harmadik az Isten igaza. Tépelődjek – 

A nyolcvan felé? Nagy levegő! Jó nagy slukk…

Kapkodva – meddig, meddig. A sziporkázó Nap

Százötvenmillió kilométeres mélységének alján.

Fenekén. Nyolcmilliárd-magamra maradva?

Nagyobb levegőt! Mint gyermekkoromban...

  CSALI(VERS)

Jóval éjfél után kopogtatott – újra. Nem

Szóltam. Nem gyújtottam villanyt, mint előtte,

Danában. Hastífuszos gyermekkoromban… Nem is

Szidtam, és mégis. Ajtóstól, ahogy mondani szokás.

Most viszont a Teliholdat – lámpásként, a plafonra,

Pedig! Szög, kampó suhunn(sehol), Istenem, éj-

Fénydagály… Új jelenség! Mégis visszafeküdtem,

De! Kiparancsolt az ágyból. Ó, te-e, front! Nem

Háborús. Békés – e hon. Nos, ilyenkor – mű-

Terembe megy a festő… Már, akinek van.

Nekem? Ezért kaptam /enyhe/ festékmérgezést.

Télen. Hiába szellőztettem. Azóta szünet. A grafitból

Rég kifogytam… Munkácsy is fafaragással kezdte, akár-

Csak!  Az öreg, álmatlan asztalos… Ő most hová?

Egy kés, kacor, szekerce mindig kéznél. A maszek

Suszter? A suszterájba. (Cipészműhely). A szabónak

A legkönnyebb, nekem? Itt, és mást? Épp a kakas-

Pörköltfőző versenynap előtt. Teliholdüres papír-

Lap fölött. Székely „cigányprímásként”? A „száraz-

Fámat” bámulgatom. Csak nem verem – fel

A házat… Horgásznék, de hol. A Maros míg –

Utánam ered. Régiuszályos zöld ficfáival(fűz-

Fáival) – bársonybarkásan. A Tisza–Duna közén?! 

Előhát a halászdobozokat! A giliszták? (Hókusz-

Pókusz…) Eleven – verssor(s)ok… Viperákként, ó,  

Hogy gomolyognak… Nem viszolygom. Eme méregre

Már, még? Immunis vagyok. Szortírozom a csúszó-

Mászó csalikat. Az életteleneket kidobom.  A Hold –

Hiába teli. Neonos. A giliszták ezt sem szeretik.

Pátyolgatom. Nyálkásak. Mozognak, csúsznak ki a

Kezemből. Sose lesz – vers… Belőlük? Mégis

Sajnálom kidobni. Hátha-hátha! Jövőhipnózis. Ma,

Mit kezdjek – magammal. Bekapcsolom a számító-

Gépet, azért, hogy – kikapcsoljam. Előkeresem

A nagy pléhdobozt. A lótetű csalik? Versszakaszok…

Szabadversekként mászkálnak. Viselkednek…

Viselkednének, mert! Érzem, ezekből sem lesz

Gálickő. Befedem. A kukacos a legszebb. A leg-

Kisebb. Ékszerdoboz lehetett, de, ha-te-ha! Virrad – 

Kukorékol a kakas. Most azért ébreszti a gazdit, hogy!

Kakaspörköltet készítsen belőle. A ballószögi kakas-

Főző versenyre. És én? Nézem, nézem, bámulom – a

Marosmentéről készített régi festményemet, holott!

A kopoltyúkat a nyakamra nem is én festettem. Sőt.