Kristó Róbert: Vonalkódok – árnyék és fény II.
(az az eső)
mintha csak álom
mintha csak csillag
mintha csak dallam
mintha csak illat
mintha csak esőzöld levelek karéján
cikázna körbe egy gyönyörű villám
mintha csak csersav
mintha csak szíjács
mintha csak padvas
mintha csak érváz
mintha csak gyökerek idegén örökült
makkgének makacson konokká lényegült
akarat volna
mintha csak óvna
mintha csak árva
hajtása árnya…
mintha csak sirámka vetített torz vágya
rohadna sandán e hályogult világra…
mintha csak véső
mintha csak tág lap
mintha csak plajbász
mintha csak „pallag”
mintha a mindez is kalucsnis gnóm lenne
a pad is galaxis no mit látsz mit benne?
mintha csak idő
mintha csak hív tér
mintha csak álom
mintha csak ledér
szexklubok izzadva megszerzett jajait
morzsolnák s rejtenék fizetett víg makik…
…kirajzolt gyönyörű minták vonalain
vág át a véső
már nem fontos semmi
a mintakövetést üvöltve mossa el
az az eső
Libikókás végeladás
no nézd csak eszterhéj könnye
ahogy aláhull pereg a durgaszéleken
úgy lassan csendben kirámolunk
testben lélekben mindletteképpen
göcsörtökön pányvákon túlvagyunk
az édenből kiveretve
a ponyván zsigerünk lelkünk
így (el)árultan mélyen
még soha ennyire
turkál a vágy hosszú sorokban
vájkálnak piszkos ujjak
– ó ez a felhozatal … hát… –
s lepcsen a visszadobott álladzós jelen
mit keresel? (bent perzsel az elnyomott szitok)
hiszen csak ez van!
ledőlt vagy csak térdel a kereszt
meg lehet tapogatni kérem
végeladás nincs maradás
bátran csak instálom
nem reves
tán kocsányos tölgy vagy vadjuhar
ereit eső hó takarja
aranyos hagymák árnyékolta
mélybe süllyedten készakarva
ön nem akarja?
az nem lehet…
valahol most is lovak nyargalnak
s visszacsap az íjideg veszettül
huj-huj-hajrá
a kápába markolunk aztán
a kantár le- kihull ahogy régen mondták
s a markunk karéján hamuba sül
a nyargalást a kedvet az ujjongó őrületet megveszed?
bónuszként a Tetejetlen Fát is tessék
elviheted
eszméletlen hogy ez sem kell neked…
kapuink előtt efendik dinnyetermését szemlélte
a szelíd naplemente és dőzsölt fürödött
erős ágostok a mindenkoriak
tallért hajtottak pihent ujjaik között
hullt a vér naná hogy messze tőlük eléggé
s pajzsuk a tégelybe lökött
parába dukátba júróba költözött
eszményit tisztát kérsz utoljára?
nézd mint rohanó póznák a világ is
a hanyatt esésbe úgy beleszalad
hogy csak na de mit nekünk
és mit kinek is
vadaknak halaknak madaraknak?
olvasunk pöffedt magabiztosan
az étlap kunkori sarkán légypiszok
a pincér szájtátva bámul
tán nem is pincér csak durva tévedés
hallucinálunk kerékbe töretünk
élünk néha csak félünk
mint hitét elhagyó hithű szanitéc
cérnát ollót a sebbe vágva
kengyelbe fogódzva vonszol a ló
holdbéli tájra nyergel a létünk
kavart már az is az élő fenyőszál
a korhadt ég alatt és -föld fölött
futtában megszakértett szabvány-totál
csak deszkává silányult anyag
vagy hulladék léc
szálkákba módolt kínhalál
eh, mit vacakolok
veszitek avagy sem
ez van
s pár ezredévig ha lőn az is
még biztos ez marad
a szűzi földmag s a silány perem
párkány magasán
hát itt né
csak lengedezem
Fityingtelen és mégsem
Utolsó fityingem is elköltöttem
vettem dombot s madárcsicsergést
gyökerek termés-ígéretét
ricsajt és hegycsúcsig törő dallamot
csutakok nevető hasadását
a tűz első-utolsó lobbanásait túlélő
parázsszemeket…
s még mi mindent miközben folyton
az „Én elmentem a vásárba félpénzzel”-t
dudorásztam
s ölelésemben bohollyá pelyhedztek a pitypangok
rózsák nyíltak s ujjongó ciklámenek
utakat patakot fűzfák part-ragaszkodását vettem ujjongva
hogy még megvan a félpénzem
hogy Istenem az egész világot megveszem ezen…
félpénzem végül elfogyott
és szütyőm lappadt?
na nézd csak… nem mégsem sikerült
semmit elköltenem és így
közel sem fogyott el mindenem…
volt egy isteni búzavetés Nagyvölgy alatt
őzlátta s -kapálta rejtekek bújtak beléje
huncut ördögök
a kisfiú épp arra járt
magához babusgatott minden rögöt
s számára a barázdák alatt az élet lüktetett
mint ahogy a nyeső gyertyánok
szélrázta meséik csak neki dudorászták
s róla susogtak süvölvényeiknek
napló-asztagot…
gazdag én mérhetetlenül az vagyok
a kisfiú felnőtt
s ide a zengő mezőkre
lehozta nekem ragyogni a Napot
